Kerékgyártó István (Kaposvár, 1953. augusztus 27. –) író, jogász.

Életútja Édesapja Kerékgyártó István, édesanyja Keresztes Mária. Tanulmányai során jogot (Pécsi Tudományegyetem JTK, 1972–1977) és filozófiát (ELTE BTK, filozófia, 1977–1981) végzett. 1977–1987 között a Pécsi Tudományegyetem Jogtudományi Karának tanársegédje, adjunktusa volt. 1987–1989 között a Somogy Megyei Tanácsnál főosztályvezető volt. 1990–1993 között a privatizációs tanácsadó cégek munkatársa és ügyvezetője volt. 1994–1998 között befektetői konzorciumok tagja, közép- és nagyvállalatok társtulajdonosa volt. 1998–99-ben az Országos Rádió és Televízió Testület főigazgatója volt. 1999 óta szabadúszó, írással foglalkozik.

A budapesti Katona József Színház 2012-ben nagy sikerrel mutatta be a Rükverc című regényének adaptációját. Az átdolgozó Radnai Annamária, a rendező Máté Gábor volt.A Rükverc című előadás weblapja

A szerző Rükverc című regénye alapján készült saját színpadi adaptációját a Kassai Thália Színház 2014-ben mutatta be, Czajlik József rendezésében, a darab férfi főszereplője, Gál Tamás megkapta az év legjobb férfialakítása díjat a Szlovákiában, és az előadást több nemzetközi fesztiválra is meghívták.

Magánélete Nős, felesége Beke Szilvia 1977-től. Két gyermekük van: Anna (1981) és Kata (1985).

Művei Próza Vagyonregény (regény, 2001, Magvető) Makk ász az Olajfák hegyén (regény, 2003, Jelenkor) Engelsfurz (regény, 2006) (A Makk ász az Olajfák hegyén német fordítása, Kortina, Bécs) Trüffel Milán, avagy egy kalandor élete (regény, 2009, Kalligram) Rükverc (regény, 2012, Kalligram) Hurok (regény, 2014, Kalligram) Rückwärts (regény, 2014, a Rükverc német fordítása, Nischen Verlag, Bécs) Makk ász az olajfák hegyén; (2016, jav. kiad. Kalligram) A rendszerváltó (regény, 2017, Kalligram) Spiatočka (regény, 2019, a Rükverc szlovák fordítása, Artforum, Bratislava) Szeretett Gazdám avagy Egy vezér ifjúkora (regény, 2020, Kalligram) Márki, aki hatévesen megmentette a világot (meseregény, 2020, Pagony) Emma, aki Leó Kabrióval megmentette a Földet (meseregény, 2022, Pagony) Mark, baiatul care la 6 ani a salvat lumea (meseregény, a Márk, aki… román fordítása, 2023, Ars Libri Junior) Fecske Mián élete, jó sora és viszontagságai (regény, 2023, Kalligram)

Színházi bemutatók Rükverc Budapesti Katona József Színház; 2013. január 25. Kassai Thália Színház; 2015. március 5. Kaposvári Csiky Gergely Színház. 2017. 05. 12. Geldreigen (A Hurok német fordítása) Stuttgarti Tri-Bühne Színház; 2014. november 13. Puzzle (felolvasó színházi változat) – Nagyváradi Szigligeti Színház; 2015. február 23. Hurok (felolvasó színházi változat) – Kaposvári Csiky Gergely Színház; 2015. május 4. Hurok – Orlai produkció – Jurányi ház; magyarországi ősbemutató 2019. február 23. Skorpió – Orlai produkció – Belvárosi Színház, 2023. december 3.

Jegyzetek

Források Hivatalos honlapja Interjúk, hírek

További információk Adatlapja a Szépírók Társaságának honlapján

Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar jogászok Kategória:Kaposváriak Kategória:1953-ban született személyek Kategória:Élő személyek