Stieg Larsson (Umeå, 1954. augusztus 15. – Stockholm, 2004. november 9.) svéd író, újságíró, az Expo folyóirat szerkesztője.

Művei sikerét nem érte meg: első regénye, A tetovált lány (Män som hatar kvinnor) címmel 2005-ben, kilenc hónappal halála után jelent meg, és azonnal sikert aratott. Folytatása, A lány, aki a tűzzel játszik (Flickan som lekte med elden) 2006-ban szintén rendkívül népszerűnek bizonyult. Regényeit nyolc nyelvre fordították le. 2007-ben jelent meg harmadik és egyben utolsó befejezett regénye, A kártyavár összedől (Luftslottet som sprängdes). Larsson eredetileg tíz kötetet tervezett főszereplői, Mikael Blomkvist és Lisbeth Salander szereplésével. A három megjelent kötetet Millennium-trilógia összefoglaló néven említik.

Könyveinek összesített eladása alapján 2008-ban a világ második legnépszerűbb szerzője volt, 2009-ben pedig hét könyvkereskedői magazin összesítése szerint az első Európában.

Ő volt az első író, akinek e-könyv formátumú könyveiből több mint egymillió példányt adott el az Amazon Kindle-boltja.

Regényei A tetovált lány (2005) A lány, aki a tűzzel játszik (2006) A kártyavár összedől (2007)

Magyarul

A tetovált lány. Millennium trilógia I.; ford. Péteri Vanda; Animus, Bp., 2009 A lány, aki a tűzzel játszik. Millennium trilógia II.; ford. Torma Péter; Animus, Bp., 2009 A kártyavár összedől. Millennium trilógia III.; ford. Torma Péter; Animus, Bp., 2009

Filmadaptációk A tetovált lány (2009)https://port.hu/adatlap/film/tv/a-tetovalt-lany-man-som-hatar-kvinnor/movie-109070 A lány, aki a tűzzel játszik (2009) A kártyavár összedől (2009) A tetovált lány (2011)https://port.hu/adatlap/film/tv/a-tetovalt-lany-the-girl-with-the-dragon-tattoo/movie-118994 Ami nem öl meg (2018)

Jegyzetek

További információk

StiegLarsson.com

Kategória:1954-ben született személyek Kategória:2004-ben elhunyt személyek Kategória:Svéd krimiírók Kategória:Svéd újságírók