A Nagyszombati Egyetem az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Semmelweis Egyetem jogelődje. 1635. május 12-én alapította Pázmány Péter esztergomi érsek. Eredeti helyén, Nagyszombatban 1777-ig, Mária Terézia költözést előíró rendeletéig maradt. Eleinte két (bölcsészeti és teológiai) fakultással működött; 1667-ben kezdődött meg az oktatás a jogi fakultáson, 1769-ben megalakult negyedik, azaz orvosi fakultása, ezzel teljes szerkezetű klasszikus egyetemmé vált. A jezsuita rend feloszlatása után, az alapító eredeti szándékával is egyezően 1777-ben az egyetem Budára költözött.

Jezsuita iskolaalapítási kísérletek Magyarországon A jezsuita rend megalapításától nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a kor színvonalának megfelelő, központilag irányított oktatási intézményrendszert hozzon létre, hogy ezzel is segítse a római katolikus egyház befolyásának növelését. Az ellenreformáció egyik legfőbb erősségének jól képzett teológusait tartotta, ezért fontossá vált számára, hogy olyan oktatást biztosítson, amely képessé teszi a végzett hallgatókat a vitára.Szögi, 1982. VI. o. és Szögi, 1985. 5–6. o.

A 16–17. század fordulóján Közép-Európában egymás után alakultak a jezsuita főiskolák, amelyek közül néhány tartósan egyetemi rangra emelkedett. Ilyen volt 1576-ban az olmützi, 1579-ben a vilnói, 1586-ban a grazi intézet. Magyarországra igen hamar, már 1561-ben megérkezett a rend, amikor Oláh Miklós érsek letelepítette őket Nagyszombatban. Itt állították fel első iskolájukat, amelyet pár év múlva tűz pusztított el. Ekkor elhagyták az országot. Rudolf hívta be őket újra, és 1586-ban nekik adományozta a túróci prépostságot, hogy kollégiumot, papnevelőt és gimnáziumot létesítsenek. Időközben Báthory István fejedelem kísérletet tett arra, hogy Erdélyben – Kolozsvárott – létrehozza az első állandó jezsuita egyetemet. Az akadémia 1581-ben létre is jött a jezsuita egyetemeken szokásos két karral, de a protestáns többségű Erdélyben nem maradhatott életképes, és az 1588-as medgyesi országgyűlés határozata nyomán meg is szűnt.Sinkovics 1985. 27. o. és Szögi, 1982. VI. o.

1615-ben Forgách Ferenc érsek telepítette le a jezsuitákat újra Nagyszombatban. 1616-tól ismét folyamatosan működött az iskola, amelynek fenntartására megint a túróci prépostságot rendelte. Pázmány Péter idején a gimnázium gyors fejlődésnek indult, így a későbbi egyetem alapját képezhette.Szögi, 1982. VI–VII. o.

Pázmány egyetemalapítása bélyegkép|Pázmány Péter portréja Pázmány 1616-os beiktatásakor már komoly oktatói múlttal rendelkezett. 1597 és 1601, majd 1603 és 1607 között Grazban tanított (előbb mint tanulmányi felügyelő, később mint bölcseleti tárgyak előadója, majd vezette a skolasztikai hittudományi tanszéket), a két időszak között részt vett a vágsellyei rendházban nyitott iskola és papnevelő intézet alapításában és munkájában. 1619-ben kollégiumot alapított Bécsben a magyar lelkészképzés központosítására.Papp, 1982. 271–272. o. és Sinkovics, 1985. 28. o.

Pázmány úgy tekintette, a majdani egyetem lesz „utolsó szülötte”, ezért mindent megtett, hogy álma a lehető leghamarabb megvalósuljon. Álláspontja kezdetben az volt, hogy az intézmény tartozzon a bécsi alá, és annak leányintézeteként működjék. 1635 májusában – miután a rend római generálisa áldását adta tervére – Pozsonyba hívta a legtekintélyesebb magyarországi jezsuitákat, hogy megtanácskozza velük az akadémia létrehozásának részleteit. Megállapodtak, hogy Nagyszombatban lesz az akadémia helye, amely Pozsonyhoz hasonló adottságokkal rendelkezett, és egyben érseki székhely is volt. A május 12-ei, bölcsészeti és teológiai fakultással számoló alapítólevelet viszont meglepetésszerűen, saját nevében, saját pecsétjével bocsátotta ki az érsek, holott számos kérdést nem tisztázott még a generálissal, sőt, a nagyszombati kollégiummal sem. A rendfőnök egyik fő kifogása az volt, hogy az alapítólevél kimondta, üresedés esetén az esztergomi érsek, illetve a káptalan bír ellenőrzési joggal, holott a jezsuita egyetemek gondja egyébként kizárólag a rendre tartozott.Sinkovics, 1985. 27–29. o. Az alapítólevelet közli Szögi, 1995. 198–200. o.

Pázmány szerette volna elismertetni akadémiáját a császárral és a pápával is, de VIII. Orbán pápa – ellentétben a már október 18-án pozitívan nyilatkozó II. Ferdinánddal – az egyetem „csonkaságára” hivatkozva megtagadta a megerősítést. Hiába érvelt Pázmány azzal, hogy Magyarországon nincs használatban a római jog, általában is hiányzik a jogi hivatás, az orvoslás pedig végképp idegen a nemzettől, nem ért el eredményt az ügyben. (Az érsek valójában a grazi egyetemet vette mintául, amelynek szabályzata egyenesen kimondta, hogy jezsuita akadémián nincs helye az orvostudománynak.) A pápai elismerés hiánya Pázmány 1637-es halála után rövid ideig komolyan veszélyeztette az intézményt: a bécsi tartományi főnök levélben tilalmazta a baccalaureusok felavatását.Sinkovics, 1985. 30–32. o. és Szögi, 1985. 6. o. A császári megerősítést közli Szögi, 1995. 200–208. o.

Az oktatás 1635. november 13-án vette kezdetét. Az intézmény első rektora, tényleges megszervezője Dobronoki György volt. A hiányos szervezet kiegészítésének első lépéseként – Lósy Imre és Lippay György egykori érsekek adományából – 1667. január 2-án kezdte meg működését a jogi kar.Kardos, 2000. 24. o. és Szögi, 1985. 8–9. o. A kar alapítólevelét közli Szögi, 1995. 208–214. o.

Az érseki egyetem Az egyetem szervezete Az egyetem szervezete eltért az önkormányzattal rendelkező, klasszikus univerzitásokétól. A generális nevezte ki a rektort, aki egyben a kollégium igazgatója is lett, és év elején ő állapította meg a tanrendet. Rangban utána következett a kancellár. Ő felügyelt az előadásokra és a fokozatok szabályos megszerzésére, ellenőrizhette a diákok jegyzeteit, nem hangzott-e el tilalmas tananyag az órán, továbbá 1721-ben az egész országra kiterjedő cenzori jogkörrel ruházták fel. A karok élén álló dékánokat szintén nem választották, hanem a tartományfőnök jelölte ki. Utóbbi kezdetben még a tanárok kiválasztásába is beleszólt.Bél, 1984. 261. o., Sinkovics, 1985. 36. o. és Szögi, 1985. 6–8. o.

Az oktatók A tanári kar nem volt különösebben népes: teológián hatan tanítottak, a bölcsészeten egy-egy oktató jutott a főtárgyakra, és külön egy-egy az etikára és a matematikára. Összesen legfeljebb tizenöten-húszan lehettek, akik döntő többségükben Magyarországról jöttek, de külföldről (Ausztriából, Sziléziából, Morvaországból, Krajnából, tehát a Habsburg-tartományokból, illetve egy esetben Svábországból) is érkeztek.Sinkovics, 1985. 38. o.

A hallgatók A tanulói létszám hatszáz és ezer között váltakozott, egyszer emelkedett ezer fölé. Jelentkező nem mindig akadt, s volt, hogy egy fakultás teljes egészében szünetelt, például 1663–1664-ben a török hadjárat, 1683-ban Thököly Imre nagyszombati bevonulása miatt. Ha minden évfolyam elindult, az első évtizedekben körülbelül kétszáz egyetemista tanult egyszerre az intézményben. A karok közül végig a bölcsészeké volt a legnépesebb, és mindig több volt a külsős, mint a jezsuita. Az egyetemi anyakönyvekből az is kiderül, hogy a külsősök közül sokan készültek szerzetesnek, s végeztek teológiát egyházi javadalom birtokában lévő papok is.Zsoldos, 1991. 137–141. o.

A nemzetiségi és korösszetételről kevés az adat, mivel az anyakönyvet nem mindig vezették pontosan, az egyetemisták életkorát sosem írták oda, a jezsuita hallgatókról semmilyen adatot nem vettek fel, a jogászokról pedig még csak névsort sem vezettek. Az első tanévben negyvennyolc külsős logikusból 39,85% volt a magyar, 8,31% az erdélyi, 4,16% a horvát, ugyanannyi a szláv nemesek aránya, vagyis nemes 56,48%, míg a polgárság 33,36%-kal képviseltette magát. Feltűnt még egy libertinus, két külföldi és két meghatározatlan státusú. Területi megoszlás szerint Magyarországról való 52%, Horvátországból 12,5%, Erdélyből 10,4%, külföldről 4,16%, ismeretlen helyről 22,5%. Mivel Magyarországon belül a legkülönbözőbb területekről érkeztek hallgatók, az egyetemről elmondható, hogy nemcsak Nagyszombat és környéke, hanem az egész ország egyeteme lett, s híre külföldre is eljutott. (Az 1637–1638-as adatok ugyanezt a képet mutatják, csak sokkal pontatlanabbul és több adathiánnyal.) Mivel a gimnazisták neve mellett feltüntették életkorukat (a parvisták nyolc és tizenhat, a rétorok tizenöt és huszonhét év közöttiek), a kutatók a végzett bölcsészek korát huszonhárom-huszonnégy, a teológusokét huszonhét-huszonnyolc évre becsülik.Sinkovics, 1985. 40–41. o.

A képzés A facultas linguarum jobbra|bélyegkép|280px|A Ratio atque institutio studiorum Societatis Iesu címlapja, a jezsuita iskolák 1599-ben bevezetett és hosszú időn át érvényes tanulmányi szabályzata

A jezsuiták – rendjük Ratio atque Institutio Studiorum Societatis Jesu című 1599-es, nemzedékek oktatási tapasztalatait egybegyűjtő, rendszerező és formázó gyűjteménye alapján – egy egységként kezelték a gimnáziumot és az egyetemet. Ez abban is kifejeződött, hogy a gimnáziumot az akadémia egyik karának tekintették, facultas linguarumnak nevezték, az élén álló tanárt pedig decanus linguarumnak.Bél, 1984. 261–262. o. és Sinkovics, 1985. 34. o.

A facultas linguarum hatéves volt, és öt osztályra tagolódott. A legmagasabb osztályban két éven át retorikát tanultak, lefelé a humanitás (poétika), majd három grammatikai osztály következett: a syntaxistáké, a grammatistáké és a parvistáké. (Utóbbiakat esetenként még tovább bontották; szerepeltek közöttük abecedariusok, elementariusok is, noha a jezsuiták általában nem szívesen foglalkoztak elemi oktatással. Az eltérés magyarázata az lehet, hogy Magyarországon hiány mutatkozott katolikus iskolákból, ezért a nagyszombati iskolába teljesen kezdő tanulókat is felvettek.) A gimnáziumi osztályokban elsősorban nemzetközileg jezsuita használatban lévő, francia és spanyol szerzők által írt tankönyveket használtak, akár újabb átdolgozásokban is. Igény szerint Nagyszombatban vagy Kassán ezeket újra is tudták nyomtatni. A klasszikus szerzők szemelvényeiből csak látszólag tanultak: a fő cél a nyelvi, stilisztikai fordulatok elsajátítása volt, ehhez képest a tartalmi ismereteket járulékosnak tekintették. A végzett gimnazisták jóval kevesebb mint fele tanult tovább, vagyis nagyobb hányaduk komolyabb ismeretek nélkül hagyta el az iskolapadot.Kosáry, 1996. 100., 103. o. és Sinkovics, 1985. 34. o.

A diáklétszám általában felét, akár kétharmadát tették ki a gimnazisták. (1725 körül hatszáznegyvenen voltak, 1765 körül az ezres létszámból négyszázhatvanan.) Nagyszünet után, tanév elején a diákokat osztályokba sorolták. Mindegyik élére új tanárt jelöltek ki, a jezsuiták ugyanis gyakran váltották oktatóikat, hogy olyanok is tanítsanak, akiket eredetileg nem erre a feladatra szántak. A facultas linguarum életében egyetlen jelentős változás történt a jezsuita időszakban: 1735-ben az udvar óhajára bevezették a – kezdetleges ismereteket nyújtó – történelemoktatást.Kosáry, 1996. 103. o.

A bölcsészképzés A „valódi” egyetem két karát nem tekintették egyenrangúnak, a filozófiát a teológia szolgálójaként állították be. Az 1635–1636-os évben indult a bölcsészképzés. Az első évfolyamon nyolc jezsuita növendék tanult logikát. A következő évben már két évfolyam indult, a másodikon fizikát hallgattak. Harmadik évben következett a metafizika. Mindhárom főtárgyat Arisztotelész munkáiból oktatták. Ezek mellett a hallgatók matematikát (Euklidész Elemek című művéből), etikát, kevés földrajzot is tanulhattak.Sinkovics, 1985. 34. o. és Zsoldos, 1991. 3–7. o.