A Five Finger Death Punch (gyakran 5FDP-ként, vagy FFDP-ként rövidítve) egy amerikai heavy metal zenekar Los Angelesből, 2005-ben alakult. A név a klasszikus kungfumozihoz kötődik. A név Quentin Tarantino Kill Bill című filmjében is megjelenik, ahol ez egy halálos ütés.

Története A zenekar eredetileg a Motograter és a Ghost Machine énekeséből, Ivan Moodyból, az U.P.O. gitárosából, Báthory Zoltánból, Caleb Bingham, Anubis Rising gitárosokból, a Deadsett basszistájából, Matt Snellből és a W.A.S.P. dobosából, Jeremy Spencerből állt. Ők voltak az alapítók, 2005-ben. Azután 2006-ban Bingham helyét a W.A.S.P. gitárosa, Darrell Roberts töltötte be, akit pedig Alice Cooper volt gitárosa, Jason Hook váltott 2009-ben.

A debütáló albumuk, a The Way of the Fist 2007 júliusában jelent meg, és több mint 500.000 példányban kelt el. A War Is the Answer című második albumuknak, ami 2009-ben jelent meg pedig a Billboard 200-as listán a 7. helyet is sikerült megszereznie. A következő albumuk az American Capitalist 2011-ben jelent meg, és a harmadik helyen debütált a Billboard 200-on, több mint 90.000 eladott példánnyal az első héten. Azóta megjelent a Wrong Side of The Heaven és a Got Your Six.

Több nagyszabású turnén és fesztiválon játszottak már, beleértve a Korn Family Values, és a Bitch, We Got a Problem turnéját, játszottak a Mayhem fesztivál Jägermeister színpadán 2008-ban, 2010-ben már a főszínpadon nyomták, csakúgy, mint 2009-es és 2010-es Download fesztiválon, az Egyesült Királyságban. Ezen kívül még olyan feszteken játszottak, mint a Rock am Ring, Rock im Park, Hammerfest, olyan zenekarokkal turnéztak, mint a Korn, Disturbed, Slipknot, Lamb of God, Machine Head vagy a Hellyeah.

Diszkográfia 2007: The Way of the Fist 2009: War Is the Answer 2011: American Capitalist 2013: The Wrong Side of Heaven and the Righteous Side of Hell, Volume 1 2013: The Wrong Side of Heaven and the Righteous Side of Hell, Volume 2 2015: Got Your Six 2017: A Decade of Destruction 2018: And Justice for None 2020: F8 2022: AfterLife

Díjak, jelölések Cím Díj A jelölt munka Eredmény 2008 MTV's Headbangers Ball Top 5 Videó The Bleeding Top 5 2009 Metal Hammer Golden God díjátadó A legjobb új zenekar Five Finger Death Punch Nyert 2009 Kerrang! díjátadó A legjobb nemzetközi új zenekar Five Finger Death Punch Jelölt FMQB’s 2009 év végi metál szavazás A legígéretesebb banda/művész Five Finger Death Punch Nyert AOL's 2009 top rock dal szavazás 2009 legjobb rock dalai Hard To See Top 10 AOL metál szavazás 2009 top 10 metál dala No One Gets Left Behind Top 3 Guitar Edge 2009 legjobbja 2009 top 10 gitár riffje Bulletproof Top 3 2010 Metal Hammer Golden God díjátadó A legnagyobb áttörés Five Finger Death Punch Nyert

Tagok

Jelenlegi tagok

Báthory Zoltán – gitár (2005 óta) Charlie Engen – dobok (2018 óta) Ivan Moody – ének (2006 óta) Jason Hook – gitár, háttérvokál (2009 óta) Chris Kael – basszusgitár, háttérvokál (2011 óta)

Korábbi tagok

Caleb Bingham – gitár (2005–2006) Darrell Roberts – gitár, háttérvokál (2006–2009) Matt Snell – basszusgitár, háttérvokál (2006–2010) Jeremy Spencer – dobok (2005–2018)

Idézetek a zenekarról "A hard rock ragyogásának hatalmas fenevadja." Metal Hammer "A Five Finger Death Punch tényleg nagy zaj lesz. Ez nem vélemény, hanem tény." Kerrang!

Kapcsolódó linkek Myspace YouTube channel Twitter iTunes Facebook Instagram Spotify

Hivatkozások

Kategória:Amerikai thrash metal-együttesek Kategória:Los Angeles-i könnyűzenei együttesek Kategória:2005-ben alakult együttesek