Rankay József (Visk, 1899. február 8. – Budapest, 1961. július 15.) államtudományi doktor, katonatiszt, alezredes, az 1920-as szomoróci felkelés katonai vezetője.
Élete 260px|bélyegkép|Sírja a Farkasréti temetőben (48/3-1-19) Apja id. Rankay József orvos, anyja Toperczer Vilma. A gimnázium 1–5. osztályát Máramarosszigeten és Debrecenben végezte el, majd a katonai pályát választva a Nagyváradi m. kir. Honvéd Hadapródiskolában folytatta tanulmányait. 1917-ben végzett, és szeptember 1-jei hatállyal a 3. honvéd gyalogezredbe osztották be.Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára. Személyes ügyek, 44. évfolyam, 1917. augusztus 17. 103. szám, 2006. o. – 1918 augusztusától az olasz fronton szolgált, részt vett a piavei átkelésen és a Monte Tomba környéki nagy utóvédharcokban.Hirn László – Zsadányi Oszkár (szerk.): Szolnoki fejek. Magyar Társadalmi lexikon III. Szolnok, 1928. 37. o.A 3. honvéd gyalogezred 1917. szeptember 14-től az olasz hadszíntéren a Monte San Gabriele hegyet védte a 20. hadosztályban, óriási veszteségekkel. A 12. isonzói csata és caporettói áttörés hadműveleteivel egy időben a hadosztály is támadásba ment át, október 29-én elérte az Isonzót, majd mint az Isonzó–hadsereg tartaléka, 1918. január 8-án Bellunótól keletre elérte a Piavét. Ott a Monte Tombatól északra állásaiban maradt 1918. október 29-ig, majd 30-án megkezdte visszavonulását. November 14-től Villachból vasúton szállították haza gyalogságot béke-állomáshelyére.A 3-as honvéd és 3-as népfelkelő gyalogezred. Kitüntetések és jelvények weboldal. Megtekintve 2023-12-02 A forradalom alatt olasz hadifogságban volt és a kommün bukása után, szeptember 2-án került haza. Ekkor a Lehár hadosztályba sorozták.
1919-ben helyezték Kercára a helyőrség parancsnokaként.Díszpolgárrá avatása. Kercaszomor hivatalos honlapja, 2009. Archivált, 2013. július 18. 1920. augusztus 1-jén a kercai helyőrség katonáival és a helybeli lakosokkal elűzte a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság Szomorócra bevonult csapatait. A községet a szerbek visszafoglalták, de a kercai és szomoróci lakosok, valamint a helyőrség katonáinak áldozata nem volt hiábavaló, 1922-ben a Határmegállapító Bizottság úgy döntött, hogy Szomoróc visszatérhet Magyarországhoz.Soós Kálmán: Kercaszomor, a „legbátrabb falu”. Az 1920. augusztusi szomoróci fegyveres felkelés és a „communitas fortissima” címért folytatott küzdelem története. In: Babucs Zoltán – Vizi Lász Tamás (szerk.): Trianon utóélete – Az első sikerektől a százéves évfordulóig. /A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 33./ Budapest, 2021. 47–75. o.
Budapesten 1920-ban államtudományi doktorátust tett, 1921-ben áthelyezték Jászberénybe és előléptették főhadnaggyá, a jászberényi 5. kerékpáros zászlóaljnál szolgált.
1922-től a szolnoki 10. gyalogezredhez került. Az itt töltött idő alatt a vármegyei népművelési bizottság katonai szakelőadója és a vármegyei Úri Kaszinó tagja volt. A Szolnok és Vidéke című lapban néhány lírai alkotása is megjelent.
1928. május 7-én, Békéscsabán vette nőül Medveczky-Langer Leonát.Békésmegyei Közlöny, 1928. május 5. 102. szám, 3. o. Egyetlen leánygyermekük, Pálma 1929-ben született meg.
1928 novemberében századossá léptették elő,Dunántúl, 1928. október 28. 246. szám, 3. o. s 1929. október 16-án kelt rendelettel „a toborzás terén kifejtett kiválóan eredményes és hasznos szolgálataiért” kormányzói dicsérő elismerésben részesült.Honvédségi Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1929. november 15. 29. szám
Szolnokról 1936-ban a miskolci 13. gyalogezredhez helyezték át,Károly Nóra: Rankay József (1899–1961). Jász-Nagykun-Szolnok megyei Pedagógiai Intézet Könyvtára honlapja, 2012-11-12 ahol 1940. szeptember 1-jén őrnaggyá léptették elő.Magyar Élet, 1940. szeptember 21. 215. szám 1940. november 1-ig a géppuskásszázad parancsnoka, majd az ezred 1. segédtisztje volt.Bene János–Szabó Péter: Huszonnégyes honvédek a Kárpátokban. Nyíregyháza. Jósa Múzeum, 1997 /Jósa András Múzeum kiadványai/ 38. o. lábjegyzet Újabb kormányzói elismerésben részesült „a csapatkiképzés és a katonai közigazgatási szolgálat terén” végzett munkájáért.Honvédségi Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára. Személyes Ügyek, 1940. december 5. 40. szám, 518. o.
Részt vett a felvidéki, észak-erdélyi és délvidéki bevonulásban. 1939 márciusában Kárpátalja visszacsatolásakor ellátogatott szülőhelyére, Viskre, ahol felszabadítóként ünnepelték.
1940. november 1. és 1945. június 2. között a Honvédelmi Minisztérium 8/b. osztályának, majd az Elnökségnek az állományába vették előadóként. „A tartalékos tiszt jogállása és személyes kötelmei a honvédségben” című szakkönyve 1941-ben jelent meg, és a 16 fejezetes művet általános elismerésben részesítették, a katonai parancsnokságok számára folyamatosan és állandóan ajánlották.Magyarság, 1941. november 1. 240. szám Ekkor már alezredesi rangban szolgált a Honvédelmi Minisztérium 8/b. osztályának alcsoportvezetőjeként.Székely Szó, 1943. június 6. 127. szám
Közbevetőleg 1944. február 24-től április 27-i sebesüléséig a 24/II. zászlóalj parancsnokaként hadibeosztásban volt. 1944-ben a keleti fronton (Kolomija környékén) zászlóaljparancsnokként vett részt Rakivcsik (Раківчик; Rakovczyk) elfoglalásában, ahol az ígért német segítséget nem kapták meg, emiatt hatalmas veszteség érte a magyar egységeket, Rankay is súlyosan megsebesült. Felgyógyulása után visszatért a Honvédelmi Minisztériumba és zsidó tartalékosok munkaszolgálat alóli felmentésében működött közre. 1944 októberében nem esküdött fel Szálasira.
Passaunál a háború végén amerikai hadifogságba került, Bajorországban. Rabtársai győzködése ellenére hazajött. 1946-ban igazolták, de a tényleges szolgálatba nem léphetett vissza. Ingatlanközvetítéssel foglalkozott Budapesten és különböző üzemekben dolgozott. 1956-ban írásban felajánlotta katonai szolgálatát a szovjetellenes harcra, ezért nyomozni kezdtek utána, így a forradalom bukása után a budapesti tüdőkórházba feküdt be, ahol TBC-vel fertőződött meg. 1961 nyarán hunyt el.
A budapesti Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. 2009. augusztus 9-én posztumusz megkapta a Kercaszomor község Díszpolgára címet.
Jegyzetek
Források Díszpolgárrá avatása. Kercaszomor hivatalos honlapja, 2009. Archivált, 2013. július 18. Dr Zsiga Tibor: Mi történt Szomoróczon? A „legbátrabb falu” korabeli eseménytörténete. Honismeret, 2010. 3. szám, 17–22. o. Hirn László – Zsadányi Oszkár (szerk.): Szolnoki fejek. Magyar Társadalmi lexikon III. Szolnok, 1928. 37. o. Soós Kálmán: Kercaszomor, a „legbátrabb falu”. Az 1920. augusztusi szomoróci fegyveres felkelés és a „communitas fortissima” címért folytatott küzdelem története. In: Babucs Zoltán – Vizi Lász Tamás (szerk.): Trianon utóélete – Az első sikerektől a százéves évfordulóig. /A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 33./ Budapest, 2021. 47–75. o. További információk Kercaszomor a legbátrabb falu. MNL Vas vármegyei Levéltár. 2020. 08. 12. Koszorúzás a szomoróci haranglábnál a legbátrabbak ünnepén, VAOL, 2010-02-06.
Kategória:1899-ben született személyek Kategória:1961-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar jogászok Kategória:Magyar hadifoglyok az első világháborúban Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Magyar hadifoglyok a második világháborúban Kategória:Gümőkórban elhunyt személyek