Az 1985-ös Sacred Heart az amerikai Dio heavy metal zenekar harmadik nagylemeze.

Története Az 1985-ben, a Warner Bros. Records által kiadott album 1985. október 15-én lett aranylemez. A zenekarnak 2009-ig kellett várnia következő aranylemezére, a The Very Beast of Dio-ra.

Ezen az albumon szerepelt utoljára Vivian Campbell, aki kilépve a zenekarból, más együtteseknél próbált szerencsét.

Borító A borítót Robert Florczak készítette. A borító szegélye mentén egy latin szöveg található: FINIS PER SOMNIVM REPERIO TIBI SACRA COR VENEFICVS OSTIVM AVRVM. Ez többféleképpen értelmezhető a pontos központozás hiányában. A jelentések megközelítik a Sacred Heart dal szövegének némely sorait.

Fogadtatás A lemezbemutató turné rendkívül látványos volt. Nemcsak lézerfények kísérték, hanem a színpadon egy 18 láb (5,5 m) magas gépesített sárkány is feltűnt. A sárkányt a zenekar tagjai Denzilnek nevezték, holott eredetileg Deannek hívták. A díszlet egy kastélyt, valamint két lézerkarddal küzdő lovagot ábrázolt. A turné minden idők legnagyobbjai közé tartozik, kb. 250 000 amerikai dollárba került a színpad felállítása. Az albumon szereplő Hungry for Heaven című dal a Vision Quest című filmben is feltűnt.

Az album dalai A dalok szövegét Ronnie James Dio írta.

Helyezések

Album OrszágHelyezésEladási minősítésAmerika29aranyAnglia4-

Kislemezek ÉvKislemezAmerikai helyezésAngol helyezés1985Rock 'n' Roll Children2626Hungry for Heaven3072

Közreműködők Dio Ronnie James Dio – ének Vivian Campbell – gitár Jimmy Bain – basszusgitár Claude Schnell – billentyűk Vinny Appice – dob

Produkció Ronnie James Dio – producer Angelo Arcuri – hangmérnök Gary McGachan – hangmérnökasszisztens Greg Fulginiti – mastering Robert Florczak – illusztráció

Jegyzetek

Kategória:1985 nagylemezei Kategória:Dio-albumok