A Debrecen történelmi belvárosában található Kováts András Ybl-díjas építész által tervezett épületben helyet kapó MODEM intézménye 2006. szeptember 25. óta fogadja a látogatókat. A háromszintes épület négy kiállítóterében közel 2500 négyzetméter jut a kortárs kiállításoknak, a Zöld Kilincs kávézóban és a belső kertben pedig számos kulturális és zenei program csalogatja az érdeklődőket. Mindezek mellett társművészeti programokat, művészettörténeti előadásokat, irodalmi esteket és művészetpedagógiai foglalkozásokat is rendeznek a MODEM-ben.
Címe 4026 Debrecen, Hunyadi János u. 1-3.
Tevékenysége
A MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ nemzetközi kapcsolódású muzeális intézmény, mely kortárs gyűjteményével, időszaki és állandó kiállításaival, társművészeti programjaival várja látogatóit. Célja a kortárs művészet aktuális irányzatainak, progresszív törekvéseinek, legjelentősebb hazai és nemzetközi képviselőinek, valamint a XX-XXI. század hazai és nemzetközi képzőművészeti teljesítményeinek bemutatása. A korszellem kihívásainak megfelelve ösztönzi a különféle művészeti- és tudományágak képviselőinek együttműködését. Kiemelt küldetése a művészeten keresztül tanulmányozni Kelet-Közép-Európa kultúráját és társadalmát kiállítások, projektek, konferenciák és események formájában.
A MODEM számára létfontosságú az oktatás, mely aktív, kölcsönösségen alapuló keretek között valósul meg a régió és a város számos oktatási intézményével együttműködésben. Ennek érdekében célzott programokat indít a művészetközvetítés, a múzeumpedagógia és a vizuális kommunikáció területein.
Az intézmény pályakezdő alkotók és kurátorok támogatása és a jövő felé nyitás jegyében rendszeres pályázatokat, ösztöndíjakat és művészcsere lehetőségeket biztosít. A MODEM mobilitáson alapuló programja a 2006 óta működő Debreceni Nemzetközi Művésztelep (DNM) égisze alatt valósul meg. A program kiemelt céljai között szerepel Debrecen kulturális sokszínűségének gazdagítása, valamint kapcsolódási pontok kialakítása a régióból származó művészek, kulturális szakemberek számára.
Kiállításai (válogatás)2006 2006
2006 Kilencvenkilenc év. Válogatás az Antal–Lusztig-gyűjtemény anyagából, 2006. szeptember 25. – március 18. 2007 Torzulások. André Kertész kiállítása, 2007. március 29. – május 13. Lost and Found, 2007. május 25. – július 22. Északi part, 2007. június 15. – július 29. Testbeszéd. Válogatás az Antal–Lusztig-gyűjtemény anyagából, 2007. április 12. – 2008. március 30. Az igazi da Vinci, 2007. augusztus 16. – november 16. Kibontott táj. Bukta Imre kiállítása, 2007. december 12. – március 1. 2008 Partíció, Intermédia öt kontinensről, 2008. március 14. – május 11. Kepes György, A fény művészete, 2008. április 11. – június 15. A barbár zseni. Aba-Novák Vilmos életmű-kiállítása, 2008. április 21. – július 6. Szocreál. Festészet a Rákosi-korban, 2008. július 10. – november 7. Blue Noses. A meztelen igazság. A Blue Noses cenzúrázatlanul, 2008. szeptember 26. – december 15. Hogyan tovább Oroszország? Kortárs orosz művészet, 2008. szeptember 26. – december 15. 7490 Egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység. Gyenis Tibor kiállítása, 2008. november 8. – 2009. február 22.Képerdő. Keserű Ilona munkássága (1982-2008), 2008. november 22. – 2009. március 1. 2009 Nagy István: egy életmű keresztmetszete. Művek az Antal–Lusztig-gyűjteményből, 2009. január 15. – június 28. A mindenség modellje. Kortárs magyar templomépítészet, 2009. március 22. – június 28. Töredék az embernek, Schaár Erzsébet művészi hagyatéka az Antal–Lusztig-gyűjteményből, 2009. június 21. – július 31. Kis magyar pornográfia. Kiállítás a rendszerről, amelyben élünk, 2009. július 30. – október 31. Messiások. A nyugati ember és a megváltás gondolata a modern és kortárs vizuális művészetekben, 2009. augusztus 13. – december 31. Banánköztársaság, A nyolcvanas évek lengyel expresszív művészete, 2009. november 20. – 2010. január 31. Aknay János: Szentendrei múzsa, 2010. január 30. – március 28. 2010 A létezés ritmusa. Reigl Judit életmű-kiállítása, 2010. június 17. – szeptember 19. Panamarenko. A gravitáció legyűrése, 2010. szeptember 19. – december 7. A héttoronyba zárva. Melankólia a modern művészetben. Antal–Lusztig-gyűjtemény, 2010. október 23. – 2011. március 25. 2011 Határsértés. Transz(a)gresszív Millenium. Sorin Tara kiállítása, 2011. január 15. – március 27. Istenem. Keresztény nézőpont a kortárs magyar képzőművészetben, 2011. február 27. – május 15. Nehezen feltehető kérdések. Koronczi Endre kiállítása, 2011. május 1. – július 24. Kilátás a lichthófra. Kelet-európai videóművészet, 2011. augusztus 19. – november 6. Hibriditás a Kárpátok között. Az Irokéz Gyűjtemény és a rendszerváltás, 2011. szeptember 11. – 2012. január 1. Drozdik Orsolya: a másik Vénusz, 2011. október 9. – 2012. január 15. A szépség vonalai. Aktok az Antal–Lusztig-gyűjteményben, 2011. december 1. – 2012. február 26. 2012 feLugossy László: 7 milliárd emberi agy, nagyjából, 2012. január 21. – április 29. Zéró évek. Szlovák vizuális művészet 1999–2011 között négy kurátor perspektívájából, 2012. március 25. – június 24. Nagyon speciális örömök. Tót Endre retrospektív 1971–2011, 2012. június 2. – szeptember 16. Vadak, halak, madarak. Soltész István fotói, 2012. július 15. – október 7. Idegen anyag. „Szürrealizmus” a valóság vonzásában. Válogatás az Antal–Lusztig-gyűjteményből, 2012. június 16. – december 31. Alkony. A figuratív festészet nemzetközi tendenciái, 2012. október 7. – 2013. február 10. Forradalmár, próféta, melós. Kondor Béla művészete, 2012. november 4. – február 17. 2013 Vicces sztori. Csontó Lajos kiállítása, 2013. március 10. – június 8. Roskó Gábor: A történelem terhe, 2013. április 28. – július 28. Still – Fotográfia a múzeumban. Nemzetközi fotókiállítás, 2013. július 7. – október 20. Körkörös romok. Ország Lili falai, 2013. augusztus 18. – 2014. január 19. Halálos természet. Naturalizmus és humanizmus a 21. század elején, 2013. november 17. – 2014. február 16. Az új spektákulum. Kortárs kínai művészet, 2013. december 15. – 2014. március 30. 2014 Szabadkéz. Rajz a magyar képzőművészetben tegnap és ma, 2014. március 2. – június 29. Alföld. Történetek 200 év magyar képzőművészetéből, 2014. május 10. – szeptember 21. A fenséges geometriája. Válogatás a Vass- és az Antal–Lusztig-gyűjtemények anyagából, 2014. július 12. – szeptember 28. Asztalos Zsolt: két hidrogén közösbe adta elektronjait, 2014. október 5. – november 2. A festő dolga: Birkás Ákos, 2014. október 11. – 2015. február 8. Körhinta. Erwin Olaf fotókiállítása, 2014. október 26. – 2015. február 1. 2015 Újratervezés. Válogatás az Antal–Lusztig-gyűjteményből, 2015. július 11. – 2016. január 31. 2016 GÉM/GAMEkapocs, 2016. január 3. – január 28. A szabadság szigete. Válogatás a szentendrei Ferenczy Múzeum gyűjteményéből, 2016. augusztus 7. – november 6. Bevésődés. Debreceni Nemzetközi Művésztelep kiállítása, 2016. november 20. – 2017. január 24. Art deco a pusztán. Sajó István (1896–1961) és műve, 2016. december 9. – 2017. február 26. 2017 GÉM/GAMEkapocs ll.,2017. február 8. – május 28. Béke veled! drMáriás kiállítása, 2017. március 12. – május 21. Nagy felbontás. A Krakkói Nemzetközi Grafikai Triennálé fél évszázada, 2017. május 21. – július 2. XY. Újgenerációs lengyel-magyar festészet, 2017. június 18. – augusztus 20. Antihangszer. A Vajda Lajos Stúdió kiállítása, 2017. szeptember 3. – szeptember 17. A táj konfigurációja. Bernát András retrospektív kiállítása, 2017. szeptember 9. – október 29. Tervezett alkotás. A Debreceni Nemzetközi Művésztelep kiállítása, 2017. október 22. – december 31. Billentyűk. Blattner Géza kísérleti bábszínháza az avantgárd Párizsban, 2017. november 19. – 2018. február 25. Olga Tobreluts. Mitológia újratöltve, 2017. november 26. – 2018. február 25. 2018 Kinga Nowak. A tér dramaturgiája, 2018. február 18. – március 31. Fátyolsáv fények, csurranó színek. Az Antal–Lusztig-gyűjtemény legszebb darabjai, 2018. március 11. – augusztus 26. Várnai Gyula: Rewind, 2018. március 25. – május 27. Madácsy István: Fekete lyuk, 2018. május 27. – július 29. Impressziók. Monet-tól Van Goghig, Matisse-tól Warholig, 2018. június 19. – október 07. Az ígéret földje. Videóművészet Izraelből, Izraelről, 2018. augusztus 11. – 2018. október 14. Benczúr Emese: Let it be (Hadd legyen), 2018. augusztus 17. – október 28. Világméretű megfigyelés és cenzúra, 2018. július 5. – szeptember 29. Ezek a legszebb éveink? Pályakezdő perspektívák, 2018. szeptember 16. – 2018. november 18. Designrezisztencia. Debreceni Nemzetközi Művésztelep, 2018. november 10. – 2019. január 27. Tisztelt Németh Lajos Professzor! Az Antal–Lusztig-gyűjtemény 50 éves!, 2018. december 1. – 2019. február 17. Kísérlettől a művészetig. Man Ray fotográfiái, 2018. december 9. – 2019. március 10. 2019 Megy, Megáll, Marad, 2019. február 17. – május 5. Újraírható történetek. Keserue Zsolt, Katharina Roters, Szolnoki József, 2019. március 23. – július 7. Mánia. Csendes stratégiák, 2019. április 6. – június 23. Hangfegyverek, 2019. május 26. – augusztus 4. PANEL. Lét, közösség, esztétika – a lakótelepek hatvan éve, 2019. augusztus 03. – november 17. Családi okok miatt, 2019. augusztus 17. – november 03. Privát. Helmut Newton, 2019. október 26. – 2020. január 26. Anyag. A Debreceni Nemzetközi Művésztelep kiállítása, 2019. november 23. – 2020. február 16. 2020 Vonal Mentén. A MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ gyűjteményének kiállítása, 2020. május 1. – november 8. Machine Imaginaire: Vera Molnar algoritmusai, 2020. július 18. – október 04. Kicsiny Balázs: Időhúzás, 2020. november 14. –2021. augusztus 22. Ferenczy Zsolt: Klónia, 2020. november 21. – július 18. Laci&Balázs: Kisadózók, 2020. december 13. – 2021. június 27. 2021 #IFeelSeen, 2021. július 17. – október 24. Evangélium 21, 2021. július 31. – december 31. Párizsi absztraktok: Abstraction-Création. Kandinszkij, Hélion, Calder, Moholy-Nagy…, 2021. október 03. – 2022. január 30. Burai István retrospektív, 2021. november 13. – 2022. február 20. 2022 Határeset. Kortárs reflexiók a kelet-közép-európai identitásra, 2022. január 22. – május 29. Tasnádi József: Apóriák, 2022. február 26. – május 01. Holnemváros, 2022. március 5. – június 5. Lakner László: Alter ego, 2022. május 28. – szeptember 25. “Latrokként tér és idő keresztjére verve…” Öt mester az Antal–Lusztig-gyűjteményből - Tóth, Schaár, Vilt, Ország, Kondor, 2022. június 25. – október 09. Új Közvetítések, 2022. október 1. – 2023. január 22. 30+ kísérleti művészetpedagógiai projekt, 2022. október 23. – 2023. március 19. Idő. A Debreceni Nemzetközi Művésztelep kiállítása, 2022. november 12. – december 31. 2023 Földközelben, 2023. február 19. – április 30. Re:Re. Művészi újrajátszás, az újrajátszás művészete, 2023. április 22. – szeptember 17. Körbe-körbe: Károly Keserü festőművész kiállítása, 2023. május 28. – július 30. Keserü 90. A balatonudvari sírkövektől a párizsi Pompidou Központig, 2023. július 15. – július 30. Esterházy Marcell: Timelines, 2023. augusztus 26. – november 26. Tar Sándor: „Az vagyok, aki vagyok. Úgyse lehetek más: miért féljek hát felfedezni, ki vagyok?”, 2023. november 11. – 2024. február 11. Feltűnő tárgyak: A mi kortárs gyűjteményünk 2.0, 2023. november 26. – 2024. április 28. Határkor: Fátyol Zoltán és Tamus István kiállítása, 2023. december 16. – 2024. március 3. 2024 A szín képe, a kép misztériuma. Kiállítás az Antal–Lusztig-gyűjtemény monokróm szegmenséből, 2024. február 10. – június 23. Hanyas vagy? A MODEM közgyűjteményének kiállítása generációelméleti megközelítésből, 2024. március 30. – 2024. december 31. Makropædia. A könyv kortárs olvasata, 2024. április 19. – november 2. Balogh Kristóf József: kérdés nélküli válaszok, 2024. május 9. – július 7.