Szabó Miklós Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar karnagy, érdemes művész. A Győri Leánykar alapítója és vezetője a kórus fennállása alatt.
Élete Nagyapja elemi iskolai igazgató, édesapja tanár volt. Szülővárosában végezte el az alap- és középfokú iskolát. 1949 és ’53 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán elvégezte a középiskolai énektanár és karvezeteő szakot Vásárhelyi Zoltán növendékeként.
1952-től egy évtizeden át népzenét gyűjtött az Őrségben a Magyar Tudományos Akadémia Népzenekutató csoportjának megbízásából. 1953 és 1966 között a Győri Zeneművészeti Szakközépiskola tanára. 1958-ban alapította meg a Győri Leánykart. 1966-tól a Zeneakadémia Zeneiskolai Tanárképző Intézete Győri Tagozatának tanára. 1982-től az akadémia budapesti központjában egyetemi docens, 1990-től 2003-ig egyetemi tanár.
1968-tól a kórussal külföldön is rendszeresen szerepelt. Számos díjat nyertek kórusversenyeken. Visszavonulásakor, 2009-ben feloszlott az együttes. Rendszeresen vezényelte a Magyar Rádió, a Magyar Állami Népi Együttes Énekkarát és a Budapesti Kórust. Számos kortárs mű bemutatóját vezényelte.
Japántól Kanadáig kilenc országban tanított. Egy szakkönyvet írt Bartók kórusműveiről (1985), számtalan cikket szaklapokba. Új kiadásban adta közre a zeneszerző gyermek- és nőikarait.
Művei Bartók Béla kórusművei; Zeneműkiadó, Bp., 1985
Díjai, elismerései Liszt Ferenc-díj, 1967 Debreceni Kórusfesztivál különdíja kortárs magyar művek előadásáért, 1975 Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, 1976 Érdemes Művész, 1978 a Magyar Rádió nívódíja, 1980 Bartók-emlékplakett, 1981 Kodály Zoltán-emlékérem (társasági), 1982 Lajtha László-érem (zene), 1983 Pro Urbe Győr, 1985, 1993 Liszt-emlékplakett, 1986 Kossuth-díj, 1991 Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj, 1996 KÓTA Életmű Díj, 2009 a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Díja, 2015Szabó Miklós az MMA honlapján
Jegyzetek
Források Ki kicsoda a magyar zeneéletben? Szerk. Székely András. 2. kiad. Budapest, 1988. Zeneműkiadó. Ki kicsoda 2000. Főszerk. Hermann Péter. Budapest, 1999. Greger-Biográf ISSN 1215-7066 Szabó Miklós Csuk Ferenc szentgotthárdi helytörténeti lexikonában Szabó Miklós köszöntése 75. születésnapján 2009-ben nyugdíjba vonult Szabó Miklós
Kategória:1931-ben született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar karnagyok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Liszt Ferenc-díjasok Kategória:Bartók–Pásztory-díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Szentgotthárdiak