Valdemár Birgersson (1243Uralkodók és dinasztiák (kivonat az Encyclopædia Britannicából), Magyar Világ Kiadó, 2001, szerkesztette: A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János, , 665. oldal – 1302. december 26.) svéd király 1250-től 1275-ig.
Birger jarl („gróf”) fiaként született. Gyermekként – édesapját, a gazdag tartományúrt mellőzve – választották meg királynak az Erik-ház kihalása után. Birger kénytelen volt ebbe belenyugodni, és azzal, hogy a linköpingi dómban megkoronáztatta fiát, Valdemárt az egyház oltalmába helyezte.Vilhelm Moberg: Népem története – Svédország a középkorban (Min svenska historia berättad för folket, Stockholm, 1972, 1973); Magyar kiadás: Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1984, fordította Miszoglád Gábor, 99. oldal Azonban haláláig Svédország koronázatlan királyaként uralkodott, így a gyermek Valdemár kezdetben édesapjával kormányzott, annak 1266-ban bekövetkezett halála után egyedül irányította az országot. Birger halála után kirobbant az életre-halálra menő testvérviszály a hatalomért .
Valdemár királynak felesége apácajelölt nővérével folytatott viszonyából gyermeke született, ezért 1274-ben zarándokutat tett Rómába, hogy bűnbocsánatot nyerjen. X. Gergely pápa szigorú feltételeket szabott: Valdemárnak el kellett ismernie a pápai szupremáciát, és köteleznie kellett magát, hogy adót fizet Rómának. Ezek a követelések fivéreit lázadásra indították; a legidősebb 1275-ben III. Magnus néven elfoglalta a királyi trónt.
Valdemár a testvérháborúban vereséget szenvedett, norvégiai száműzetésbe menekült, s hosszú éveken át sikertelen összeesküvéseket szőtt királyi hatalma visszaszerzésére. Később visszatért és hitvese szülőhazájának, Dániának a segítségével kierőszakolt magának egy részt a birodalomból. Azután Magnus elfogatta és börtönbe záratta. Egy időre szabadon engedték, de 1288-ban politikai fogolyként a Nyköpingshus nevű erődbe zárták és ott is halt meg 1302-ben.
Gyermekei Valdemár első házasságát Dániai Zsófávalhttp://fmg.ac/Projects/MedLands/SWEDEN.htm#_Toc190776909 (1242 – 1286), IV. Erik dán király leányával kötötte. kötötte 1250-ben. Házasságukból hét gyermek született: Erik Valdemarsson (? – 1261) Ingeborg Valdemarsdotter (1263 – 1292) Katalin Valdemarsdotter (? – 1283) Erik Valdemarsson (1272 – 1331) Richiza Valdemarsdotter (1273 – 1293) ∞ II. Przemysł lengyel fejedelem, lányuk Erzsébet Richeza cseh és lengyel királyné Marianna Valdemarsdotter (? – 1299?) ∞ Rudolf II von Diepholz Margareta Valdemarsdotter (? – 1288 után)
Második feleségétől, Lucardistól nem született gyermeke. Valdemárnak volt két törvénytelen gyermeke is Dániai Juttától: Erik Valdemarsson (1273 – ?) ZsófiaNépem története – Svédország a középkorban, 100. oldal, (Bár a kötet szerzője szerint csak a dán Huitfeldt említi.)
Jegyzetek
Kapcsolódó szócikkek Svédország uralkodóinak listája Svéd királyok családfája Svédország társadalma a középkorban
Kategória:Svéd királyok Kategória:1243-ban született személyek Kategória:1302-ben elhunyt személyek