Drávaszilas () falu Horvátországban Muraköz megyében. Közigazgatásilag Drávadióshoz tartozik.
Fekvése
Csáktornyától 11 km-re délkeletre a Dráva bal partján fekszik.
Története
A települést 1478-ban a csáktornyai uradalomhoz tartozó falvak felsorolásában említik először.Csánky Dezső:Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. Budapest 1890. Hunyadi Mátyás Ernuszt János budai nagykereskedőnek és bankárnak adományozta, aki megkapta a horvát báni címet is. 1501-ben említik a falu Szent István tiszteletére szentelt plébániatemplomát. 1540-ben a csáktornyai Ernusztok kihalása után az uradalom rövid ideig a Keglevich családé. 1546-ban I. Ferdinánd király adományából a Zrínyieké lett.
Miután Zrínyi Pétert 1671-ben felségárulás vádjával halálra ítélték és kivégezték minden birtokát elkobozták, így a birtok a kincstáré lett. 1715-ben III. Károly a Muraközzel együtt gróf Csikulin Jánosnak adta zálogba. Az 1715. évi adóösszeírásban Pobresz néven szerepel nyolc adózóval. A király 1719-ben szolgálatai jutalmául elajándékozta Althan Mihály János cseh nemesnek. 1791-ben gróf Festetics György vásárolta meg és ezután 132 évig a tolnai Festeticsek birtoka volt.
Vályi András szerint " PODBREST. Horvát falu Szala Vármegyében, földes Ura Gróf Álthán Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Szoboticzának szomszédságában, mellynek filiája, határja is hozzá hasonlító. "
1857-ben 320 lakost számláltak a településen. 1861-ben a közigazgatás átszervezése során Drávadiós községhez csatolták.1910-ben 791 lakosa volt, közülük 694 horvát, 56 magyar és 41 egyéb anyanyelvű volt. 1920 előtt Zala vármegye Perlaki járásához tartozott, majd a délszláv állam része lett. 1941 és 1945 között ismét Magyarországhoz tartozott. A háború után közigazgatásilag Csáktornyához és Kisszabadkához is tartozott. 1997-óta újra Drávadiós község része. 2001-ben 698 lakosa volt.
Népessége Lakosság változásaRepublika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857-2001 Stanovništvo prema starosti i spolu po naseljima, popos 2011Prvi digitalni Popis stanovništva, kućanstava i stanova u Republici Hrvatskoj 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 2021 320 353 568 559 394 569 643 728 866 878 843 848 774 747 698 618 554
Nevezetességei A falu új Szűz Mária Királynő kápolnáját 2003. augusztus 22-én szentelték fel. Nepomuki Szent János kápolna.
Jegyzetek
További információk Drávadiós község hivatalos oldala A falu adózói 1715-ben A drávaszilasi Szűz Mária Királynő kápolna felszentelése a Varasdi egyházmegye honlapján
Kategória:Muraköz települései Kategória:Zala vármegye települései