Daniel "Danny" Wilson (Livingston, 1991. december 27.) skót labdarúgó, a Heart of Midlothian játékosa hátvéd poszton. Korábban a Rangersben és az angol Liverpoolban is játszott. A Rangers felnőttcsapatában 2009 októberében mutatkozott be, kilenc nappal később ő lett a legfiatalabb Rangers-játékos, aki szerepelt a Bajnokok Ligájában. A Rangersszel megnyerte a skót labdarúgó-bajnokságot, a skót kupát és a skót ligakupát.

Pályafutása Rangers FC Pályafutását a Rangers utánpótlás csapatánál kezdte. A felnőtt csapatban először a Dundee ellen játszott végig egy teljes mérkőzést a skót ligakupában. Alig egy héttel később már a Bajnokok Ligájában játszott az Unirea Urziceni ellen, 17 évesen és 312 naposan. Első gólját a Hearts ellen szerezte a Tynecastle Stadionban.

A 2010-es ligakupa-döntőben Kevin Thomson után Wilsont is kiállította a játékvezető, a Rangers mégis megnyerte a meccset.

Liverpool FC 2010. július 21-én leigazolta a Liverpool 2 millió fontért.

Válogatott U17-es, U19-es, U21-es skót válogatott. A felnőtt csapatban 2010. november 16-án játszott először egy Feröer elleni barátságos találkozón, melyen ő szerezte az első gólt.

Statisztika Utoljára frissítve: 2013. január 12.

KlubSzezonSPLSkót KupaSkót LigakupaEgyébÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólRangers2009–10141604020——261KlubSzezonPL/CHFA-kupaLigakupaEgyébÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólLiverpool2010–1120001050——802011–12000010————10Blackpool (kölcsönben)2011–126040——————100Liverpool2012–1300000000——00Bristol City (kölcsönben)2012–131000——————10Összesen 23 1 10 0 6 0 7 0 — — 46 1

Sikerei, díjai Rangers FC Skót labdarúgó-bajnokság (első osztály): 2009–10 Skót kupa: 2008–09 Skót labdarúgó-ligakupa: 2009–10

Egyéni Az év fiatal skót játékosa (Skót labdarúgó-szövetség szerint): 2010 Az év fiatal skót játékosa (skót sportújságírók szövetsége szerint): 2010

Kategória:1991-ben született személyek Kategória:Skót labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Rangers labdarúgói Kategória:A Liverpool FC labdarúgói Kategória:Élő személyek