Nagy Patrik (Győr, 1991. február 16. –) magyar labdarúgó, középpályás. A 2010-es szezon első felét a Ferencvárosnál töltötte kölcsönben, míg a tavaszi szezonra Angyalföldre került, ahol a Vasasnál játszott. Többszörös magyar korosztályos válogatott.

Pályafutása Nagy négyévesen a Győri ETO csapatánál kezdte pályafutását. 2004-ben szerződött az osztrák Rapid Wien utánpótláscsapatába.

Rapid Wien Az utánpótláscsapattal 2008-ban megnyerte az osztrák tartalékbajnokságot. 2009-ben került fel a Rapid második csapatába, amellyel a 2009–2010-es a harmadosztályú pontvadászatot az ötödik helyen fejezte be. Nagy tizenkétszer kapott szerepet és két gólt szerzett.

A Rapid Wien első csapatában csak felkészülési mérkőzéseken jutott szerepelt.

Ferencváros 2010 nyarán egy évre a Ferencváros csapatához került kölcsönbe.ftc.hu: Nagy Patrik is a Ferencvárosnál folytatja , 2010. június 3. Tétmérkőzésen először 2010. július 28-án lépett pályára a Lombard Pápa elleni ligakupa-mérkőzésen. A találkozón a 77. percben cserélte le edzője, Prukner László.

Az őszi szezon után visszatért Ausztriába.

Vasas A 2010-2011-es szezon második felében a Vasas vette kölcsön az átigazolási szezon végén. Később megfordult a Kecskeméti TE és az osztrák negyedosztályú SV Seligenporten csapataiban is.

Haladás 2015 nyarán a Szombathelyi Haladás igazolta le, majd a 2016-17-es idényt az NB II-es Soproni VSE-nél töltötte. 2017 nyarán az élvonalból kieső Gyirmót FC játékosa lett.

Források

Külső hivatkozások Adatlapja a Ferencvárosi TC hivatalos honlapján Adatlapja a HLSZ.hu-n Adatlapja az FTC Baráti Kör oldalán

Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Győri ETO labdarúgói Kategória:A Rapid Wien labdarúgói Kategória:A Ferencváros labdarúgói Kategória:Az Újpest FC labdarúgói Kategória:A Vasas labdarúgói Kategória:A Kecskeméti TE labdarúgói Kategória:Győriek Kategória:1991-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Soproni VSE labdarúgói Kategória:A Gyirmót SE labdarúgói