Marg Helgenberger (Fremont, Nebraska, 1958. november 16. –) Primetime Emmy-díjas amerikai színésznő.
Pályafutását az 1980-as években kezdte, a Ryan's Hope (1982–1986) és a China Beach (1988–1991) című sorozatokban. Utóbbival Primetime Emmy-díjat nyert, mint legjobb női mellékszereplő (drámasorozat). A CSI: A helyszínelők című bűnügyi sorozatban Catherine Willowst alakította 2000 és 2013 között. Feltűnt az Intelligence – A jövő ügynöke és A búra alatt című műsorokban is.
Fontosabb filmjei közé tartozik A lény (1995), A lény 2. (1996), az Erin Brockovich – Zűrös természet (2000) és a Mr. Brooks (2007).
Fiatalkora A német és ír felmenőkkel bíró Helgenberger első munkájaként abban a húsfeldolgozó üzemben dolgozott, ahol édesapja húsellenőr volt. Ezt a szakmát öccse folytatta. Ő akkoriban még anyja foglalkozását akarta továbbvinni, ápolónak készült. Végül mégis művészeti főiskolára jelentkezett, ahol vadászkürt szakot választott. Míg nővére elvégezte a jazz szakot, ő kedvtelésből beszállt az egyetemi színpad előadásaiba. A Makrancos Kata szerepében figyelt fel rá egy producer, aki szerepajánlattal kereste meg.
Színészi pályafutása Kezdetben Nebraskában a helyi tévénél éjjeli időjárásjelentő volt. Apróbb sorozatszerepek után 1988-tól a China Beach című drámasorozatban heroinfüggő prostituáltat alakított olyan sikeresen, hogy Primetime Emmy-díjjal jutalmazták. Ezzel olyan bizalmat nyert, hogy első mozifilmjében, az After Midnight (1989) című horrorantológiában egyből főszerepet kapott, és állandósulni látszottak a horrorszerepek, de a Vészhelyzet néhány epizódjában George Clooney szerelmeként is feltűnt.
Végül azonban Marg nevét a CSI: A helyszínelők tette ismertté, amelyben 2000-től a sztriptíztáncosnőből lett szakértőt, Catherine Willowst alakítja. A szerep kedvéért ellátogatott a Clark megyei halottkémi irodába, ahol a sorozatban is gyakori boncolásokat nézett meg. „Már az elején úgy gondoltam, hogy a sorozat ütős lesz, mert az érdekes bűnügyek, a speciális effektek, a modern technológia és mindaz, amit a helyszínelők bemutatnak, érdekelni fogja a nézőket” – nyilatkozta a színésznő.
2006-ban szülővárosában, az 1200 lakosú North Bendben átnevezték az utcát, ahol lakott, Helgenberger sugárútra.
Magánélete Első sorozatbeli szerepe idején ismerte meg Alan Rosenberget, akivel 1989-ben összeházasodtak. 2010-ben váltak el.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1989 After Midnight Alex Örökké Always Rachel Kocsis Mariann Kis-Kovács Luca Peacemaker (rövidfilm) Mrs. Cooper 1991 Elveszett szívek Crooked Hearts Jennetta 1993 Távoli unokatestvérek Distant Cousins Connie Kiss Erika 1994 Két cowboy New Yorkban The Cowboy Way Margarette Andresz Kati 1995 Mindent a szemnek Just Looking Darlene Carpenter Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? Bad Boys Alison Sinclair százados Spilák Klára Kiss Erika A lény Species Dr. Laura Baker Antal Olga 1996 Álnokok és elnökök My Fellow Americans Joanna (stáblistán nem szerepel) Biró Anikó 1997 Tűz a mélyben Fire Down Below Sarah Kellogg Ábrahám Edit Szerelem utolsó vérig The Last Time I Committed Suicide Lizzy 1998 A lény 2. Species II Dr. Laura Baker Kovács Nóra 2000 Erin Brockovich – Zűrös természet Erin Brockovich Donna Jensen Tallós Rita 2004 Jó társaság In Good Company Ann Foreman Pápai Erika 2007 Mr. Brooks Mr. Brooks Mrs. Emma Brooks Incze Ildikó 2008 Az utolsó meló Columbus Day Alice Szórádi Erika 2009 A Csodanő Wonder Woman Héra (hangja) 2016 Majdnem barátok Almost Friends Samantha 2019 Egy kutya négy útja A Dog's Journey Hannah Montgomery Kovács Nóra
Televízió bélyegkép|250px|Az 1990-es Emmy-díjátadón
Tévéfilm Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1990 Blind Vengeance Virginia Whitelaw 1991 Gyermek a túlvilágról Death Dreams Crista Westfield 1992 Menekülés a pokolból In Sickness and in Health Mickey Gyilkos szem Through the Eyes of a Killer Laurie Fisher Biró Anikó 1993 Partners Georgeanne Bidwell When Love Kills: The Seduction of John Hearn Debbie Banister 1994 Keys Maureen Kickasola Vörös sas Lie Down with Lions Kate Nessen Orosz Helga Elveszett gyermekek Where Are My Children? Vanessa Meyer Vernon Scott 1995 Gyulladásveszély Inflammable Kay Dolan hadnagy Andresz Kati 1996 Halálos talány Conundrum (Frame by Frame) Rose Ekberg nyomozó 1997 Murder Live! Pia Postman Aranypart Gold Coast Karen DiCilia 1998 Giving Up the Ghost Anna Hobson Az Öböl-háború Thanks of a Grateful Nation Jerrilynn Folz 1999 A babaarcú gyilkos Happy Face Murders Jen Powell 2015 CSI: A helyszínelők – A zárófilm Immortality Catherine Willows Szórádi Erika
Sorozat Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1982–1986 Ryan's Hope Siobhan Ryan 108 epizód 1986 Spenser: For Hire Nancy Kettering 1 epizód 1987 Shell Game Natalie Thayer 6 epizód Matlock Laura Norwood 1 epizód 1988–1991 China Beach Karen Charlene Koloski állandó szereplő 1991 Mesék a kriptából Tales from the Crypt Vicky 1 epizód The Hidden Room Jane 1 epizód 1993 Stephen King: A rémkoppantók The Tommyknockers Roberta "Bobbi" Anderson Bukott angyalok Fallen Angels Eve Cressy 1 epizód 1995 The Larry Sanders Show Susan Elliot 1 epizód 1996 Vészhelyzet ER Karen Hines 5 epizód 2000 Frasier – A dumagép Frasier Emily 1 epizód Tökéletes gyilkos, tökéletes város Perfect Murder, Perfect Town Patsy Ramsey minisorozat 2000–2013 CSI: A helyszínelők CSI: Crime Scene Investigation Catherine Willows főszereplő 2004 Texas királyai King of the Hill Mrs. Hanover 1 epizód 2014 Intelligence – A jövő ügynöke Intelligence Lilian Strand állandó szereplő (13 epizód) 2015 A búra alatt Under the Dome Christine Price 11 epizód 2017 Gordon Ramsay – A pokol konyhája Hell's Kitchen önmaga 1 epizód 2019–2021 Bírónő, kérem! All Rise Lisa Benner bíró 2022–2024 CSI: Las Vegas-i helyszínelők CSI: Vegas Catherine Willows állandó szereplő (2-3. évad)
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1958-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Ír-amerikaiak Kategória:Német-amerikaiak Kategória:Nebraskaiak Kategória:Emmy-díjasok