Cao Kun (tradicionális kínai:曹錕; egyszerűsített kínai írás:曹锟; pinjin:Cáo Kūn, 1862. december 12. – 1938. május 15.) a hadura és katonatiszt volt, valamint a Pekingi Katolikus Egyetem egyik vezetője.

Előélete 1862. december 12-én született egy szegény család gyermekeként. Rablóvezérként tevékenykedett, majd belépett a császári hadseregbe, és katonai iskolába küldték. Részt vett az első kínai–japán háborúban. A háború után csatlakozott az Új Hadsereg kiképzésében. kedvelte őt, ezért gyorsan lépett előre a katonai ranglétrán, és 1902-ben tábornokká léptették elő.

A létrehozott Új Hadsereg egyik tábornoka lett, és halála után átvette a vezetését. Az 1918-as választások alkalmával neki ígérte az alelnöki pozíciót, azonban az betöltetlen maradt, miután a Nemzetgyűlés többsége szétszéledt, megfosztva ezzel a szervezetet határozatképességétől. Cao úgy érezte, hogy becsapta, ezért miután 1919. május 4-én kezdetét vette a később május negyedike mozgalom néven elhíresült mozgalom, Cao megsemmisítette az hadseregét, és menekülni volt kénytelen.

Ő volt az, aki katonai hatalmával kikényszerítette Csing-lojalista és lemondását az elnöki pozícióról. Ezek után ő maga lett a Kínai Köztársaság elnöke 1923. október 10. és 1924. október 30. között.

„Vesztegető Elnök” Cao hírhedt módon került az elnöki székbe: nyíltan megvesztegette a Nemzetgyűlés tagjait, fejenként 5000 ezüst dollárt adva nekik. Ez az esemény jelentősen csorbította a pekingi kormányzat és nemzetgyűlés tekintélyét. Utóbbinak még arra sem volt elég tagja, hogy az alkotmány alapján választásokat írjon ki. Minden rivális frakció ellene fordult, a pedig állandó belviszályok sújtották. Kapcsolata fő protezsáltjával, megromlott, és pletykák kaptak szárnya a hadúri klikk széthullásával kapcsolatban. Ez azonban nem következett be, főleg a Fengtian-klikk elleni második háborúnak köszönhetően.

Első elnöki intézkedése az 1923-as alkotmány életbe léptetése volt. A korábbi alkotmány újra törvényi szintre emelése volt ez, habár paragrafusait teljesen figyelmen kívül hagyták elnöklésének ideje alatt. 1924. október 23-án, a elleni háború idején saját tábornoka, árulta el. Csapataival a pekingi puccs során palotaforradalmat hajtott végre, és előbb börtönbe záratta Caót, majd lemondásra kényszerítette őt. Testvére, Cao Rui, öngyilkosságot követett el, miközben házi őrizet alatt volt. Két évvel később, 1925-ben szabadon engedték, egy szóló jóindulatú gesztusként. Ezután Cao hazatért , és itt élt a politikától visszavonulva, egészen 1938. májust 15-én bekövetkező haláláig.

Jegyzetek

Irodalom I. Jermasov: Szun Jat-szen, ford. Dr. Perényi József, Kossuth Könyvkiadó, 1969 Polonyi Péter: Kína története, 1994, Maecenas kiadó, Bp,

Fordítás

További információk

Kategória:Kínai politikusok Kategória:Kínai katonák Kategória:A Kínai Köztársaság hadurai Kategória:1862-ben született személyek Kategória:1938-ban elhunyt személyek