Rehus Uzor György magyar súlyemelő, edző, erőemelő edző, játékvezető. 1972 óta Kőszegen élt.

Pályafutása Súlyemelőként Ikerváron fejezte be az általános iskolát, de a súlyemeléssel már Győrben került közelebbi kapcsolatba. Németh Pálnak köszönhetően 1965 júniusában a Szombathelyi MÁV Haladás Vasutas Sportegyesülethez igazolt. Tóth Géza volt a nevelőedzője, akinek sok mindent köszönhet, hiszen ő fedezte fel és segítette kibontakoztatni tehetségét. Súlycsoportja a 90 kg (félnehézsúly).

Kiemelkedő eredményei Olimpia Az olimpiákkal nem volt szerencséje. Négy olimpiára készült, azonban csak egyre sikerült kijutnia. 1972-ben Münchenben tartalék volt, Montréalban 1976-ban félnehézsúlyban indult, a versenyen ötödik lett, de Grippaldi kizárása miatt végül negyedikként jegyezték fel a sportkrónikák. 1980-ban Moszkvába klubtársa, Antalovits Ferenc utazott, Los Angelesbe 1984-ben pedig nem mehettek a magyar sportolók. Igaz, 1992-ben Barcelonában ismét a hivatalos delegáció tagja volt, Hanzlik János mellett a válogatott edzőjeként segítette az emelők munkáját.

Világbajnokság Gettysburgban szakításban – ezüstérmes. Ezen a világbajnokságon összetettben 365 (szakítás: 165 kg, lökés: 200 kg) kilóval ugyan csak ötödik lett, de ez volt a legjobb eredménye!

Visszavonulása után háromszor nyert veterán világbajnokságot.

Európa-bajnokság 1977-ben Stuttgartban – bronzérmes 1978-ban Havířovban – bronzérmes

Országos bajnokság 1974-ben felnőtt magyar bajnok – aranyérmes

Sikerei, díjai Az 1970-es szombathelyi súlyemelő-Európa-bajnokság plakátja a Haladás akkori tehetségét, Rehus Uzor Györgyöt ábrázolta, Tóth Géza őt tartotta a legalkalmasabbnak arra, hogy a „rendezvény arca” legyen.

2010-ben díszközgyűlésen ünnepelte fennállásának 90. évfordulóját a szombathelyi Haladás Vasutas Sportegyesület. A díszközgyűlésen a minisztériumtól a Magyar Sportért Emlékérem Arany Fokozatát vehette át.

Jegyzetek

Források

Magyare sport enciklopédia (Kossuth kiadó, Bp., 2002)

Kategória:1946-ban született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar súlyemelők Kategória:Magyar súlyemelőedzők Kategória:Magyar olimpikonok Kategória:Kőszegiek Kategória:Szombathelyiek Kategória:Budapesten született személyek