(Tokió, 1884. május 15. – Tokió, 1966. szeptember 2.) a Japán Császári Hadsereg tábornoka, és 1944. novemberétől a Kínai Expedíciós Hadsereg főparancsnoka volt. A második világháború vége után a Kínai Köztársaságban volt katonai tanácsadó 1949-ig.

Élete Korai évei 1884. május 15-én született Tokióban. A Szakamacsi Általános Iskolába járt, majd 1897-ben megkezdte tanulmányait a Vaszeda Középiskolában. 1898-ban átiratkozott egy tokiói katonai előkészítő iskolába. 1899-ben lett a Japán Császári Katonai Akadémia tanulója és tanulmányait 1904-ben fejezte be. Osztálytársai voltak többek között Itagaki Szeisiró, Doihara Kendzsi és Andó Rikicsi, később mind tábornokok. Hadnagyként az 1. gyalogos ezredhez osztották be.

1910-ben megkezdte tanulmányait a japán Vezérkari Akadémián, és 1913-as ballagása után századossá léptették elő. Az első világháború idején a hadsereg vezérkarában szolgált. Az 1920-as évek elején rövid időre Kínába költözött, és ott egy hadúr katonai tanácsadójaként tevékenykedett.Budge, The Pacific War Online Encyclopedia

Kínai szolgálata 1931–1933 között a Sanghaji Expedíciós Hadsereg helyettes vezérkari főnöke volt, a Kvantung-hadsereg égisze alatt. Emlékiratai szerint részt vett a Nagaszaki-prefektúra területén folyó speciális toborzási akcióban, amelynek célja az volt, hogy kéjlányokat gyűjtsenek a hadsereg bordélyházai számára. 1933 és 1934 között pedig a japán katonai attasé Mandzsukuo bábállamában.

1936-ban léptették elő altábornaggyá és kinevezték a 2. hadosztály parancsnokává.Ammenthorp, The Generals of World War II

Második kínai–japán háború 1938-ban, egy évvel a Marco Polo-hídi incidens után Okamurát nevezték ki a 11. Japán Hadsereg főparancsnokává, amely több olyan fontos összecsapásban is részt vett a háború folyamán, mint a vuhani csata, a nancsangi csata és a csangsai csata.Chen, World War II Database Josiaki Josimi történész szerint Okamurát felhatalmazta Hirohito japán császár, hogy az ütközetek során mérges gázt használjon, ha a hadi helyzet úgy kívánja.Yoshimi and Matsuno, Dokugasusen Kankei Shiryô II (Material on Toxic Gas Warfare), Kaisetsu, 1997, 25-29. old.

1940. áprilisában kapta meg a tábornoki rendfokozatot. 1941. júliusában pedig kinevezték az Észak-Kína Körzeti Hadsereg parancsnokává. 1941. december hónapjában kapta meg a főparancsnokság 575. számú parancsát, amely a három pusztítás (mindent felgyújtani, mindenkit megölni, mindent elrabolni) stratégia alkalmazását jelentette Észak-Kínában, azzal a céllal, hogy megtörjék a kínai kommunista erőket. Micujosi Himeta történész szerint a felperzselt föld taktikája 2,7 millió kínai halálát okozta a területen.Mitsuyoshi Himeta: (姫田光義) (日本軍による『三光政策・三光作戦をめぐって』) (Concerning the Three Alls Strategy/Three Alls Policy By the Japanese Forces), Iwanami Bukkuretto, 1996, Bix, Hirohito and the Making of Modern Japan, 2000

1944-ben Okamura volt a nagyméretű és igen sikeres Icsigo hadművelet parancsnoka, amely a dél-kínai repterek ellen irányult. Novemberben aztán a Kínai Expedíciós Hadsereg főparancsnoka lett, amely pozícióját a második világháború végéig betöltötte. A Nankingi megadási ceremónián, 1945. szeptember 9-én Okamura képviselte a magukat megadó japán erőket.

Élete a világháború után 1948. júliusában a nankingi per során háborús bűnök elkövetésével vádolták meg, azonban a nacionalista kínaiak vezetője, Csang Kaj-sek azonnal közbeavatkozott, és védelmet nyújtott Okamura számára,Herbert Bix, Hirohito and the Making of Modern Japan, 2000, 594. old. aki 1946 óta szolgálta a nacionalista erőket, mint katonai tanácsadó. Miután a nacionalisták elvesztették a kínai polgárháborút és Tajvan szigetére szorultak vissza, Okamura visszatért Japánba. 1966. szeptember 2-án halt meg Tokióban.

Fordítás

Jegyzetek

Kategória:1884-ben született személyek Kategória:1966-ban elhunyt személyek Kategória:Katonai attasék Kategória:A Japán Birodalom katonái a második világháborúban