bélyegkép|300px|jobbra|A Soul Eater főbb szereplői: balról jobbra, Soul, Maka, Black Star, Cubaki (hátul), Stein (elöl), Kid, Liz és Patty Ez a lista Ókubo Acusi Soul Eater című manga- és animesorozatának szereplőit mutatja be. A sorozat egy kitalált világban játszódik, ahol számos természetfeletti képességekkel rendelkező szereplő él. A mű a vagy röviden diákjainak történetét mutatja be. Az iskola vezetője Halálisten, a halál maga. Halálisten egy kiképzőhelyként működteti az iskolát, ahol fegyvereket és emberi hordozóikat képzik ki a világot veszélyeztető gonosz emberi lelkek, boszorkányok, szörnyek levadászására és ezáltal megakadályozzák, hogy váljék belőlük.

A fő Soul Eater manga és animeadaptációja három mester-fegyver partnerségre fókuszál: Maka Albarn és kaszája, Soul Eater; Black Star és árnyékfegyvere Cubaki; és Kid, a Halál fia és az ikerpisztolyai, Liz és Patty Thompson. A Soul Eater NOT! spin-off Harudori Cugumi fegyver és két mestere, Tatane Meme és Anya Hepburn mindennapi életét követi nyomon a Halálisten Fegyvermester Akadémián.

Mivel az anime hamarabb fejeződött be, mint a manga, ezért azok cselekménye csak kb. a történet feléig egyezik meg, és ennek következtében több szereplő sorsa vagy szerepe is teljesen más a két végkifejletben.

A szereplők megalkotása és az alapelgondolás A Soul Eater megalkotásakor Ókubo Acusira nagy hatással volt a Dr. Slump mangasorozat, s egy olyan történetet kívánt megalkotni, ahol a komoly vagy szenvedélyes akciójeleneteket humoros mozzanatok szakítják félbe. Az a történetelem, amelyben a szereplők fegyverré változnak, egy kiterjedtebb változata a személyiséggel rendelkező fegyverek ötletének, amelyet Ókubo korábbi történeteiben már rendszeresen használt. Ókubo a főhőst, Maka Albarnt nőneműnek alkotta meg, szemben állva a többi sónen manga többnyire férfi főhőseivel, ráadásul a többi főszereplőt is úgy alkotta meg, hogy ellenkező nemű szereplőket rendezett mester-fegyver párokba, biztosítva mindkét nem egyenlő részvételét. Maka fegyverének egy kaszát használ, mivel Ókubo egyedi harci stílust szánt neki. A szereplőket túlnyomó részt nem más emberekről mintázta, hanem részben saját személyiségéről: az arrogáns Black Start önimádó, míg az ingerlékeny Kid, a Halál fiát mániákus oldaláról. Ennek ellenére néhány szereplőt családja ihletett, például Excaliburt az édesapja. Kilik Lungot azért alkotta meg feketének, mert hiányolta az afrikai szereplőket más mangasorozatokból. Néhány szereplő neve filmekből származik, Blair a The Blair Witch Project Kilik a Kirikou et la Sorcière után kapta nevét.

Főszereplők A Halálisten Fegyvermester Akadémia Halálvárosban, Nevadában található, diákjai két csoportra oszthatók: az emberek, akik a válás képességével születtek és a fegyverforgatóik, akiket a hívnak. A mesterek és fegyvereik korán párokat alkotnak és képesnek kell lenniük összehangolni a lélekhullámaikat, az edzések során pedig el kell sajátítaniuk a lelkük tökéletes szinkronizációját, hogy felvehessék a harcot a boszorkányok és a gonosz emberek ellen. A diákok célja a Halálisten Fegyvermester Akadémián, hogy a fegyvert , Halálisten mester egyik fegyverévé fejlesszék fel. A folyamat során a fegyver lelkének kilencvenkilenc gonosz emberi lelket és egy boszorkány lelkét kell elfogyasztania pontosan ebben a sorrendben, különben az egész műveletet elölről kell kezdeni. A különösen erős mesterek és fegyverek képesek harcolni a partnerük nélkül is. Egy technikát a használva a mester-fegyver páros képes új erőket és technikákat használni. A magas szintű mesterek képesek fegyverük nélkül is harcolni, puszta lélekhullámaik kilövésével.

Soul Eater Maka Albarn

a Soul Eater női főhőse. Fiatal, de lelkes diák, aki anyjának, egy fantasztikus mesternek a nyomába lép. Apjával, Spirittel azonban nem túl felhőtlen a kapcsolata, mivel gyakran flörtöl más nőkkel, s emiatt feleségétől elvált. Maka megrögzött célja, hogy fegyver partnerét, Soul Eatert egy olyan halálkaszává változtassa, amely felülmúlja az apját. A harcban jól együttműködik Soullal, de piszkálódik és vad dühkitörései vannak, ha Soul valami ostobaságot csinál. Veszély esetén azonban Maka mindent megtesz, hogy Soult megkímélje a sérülésektől. A történet elején Maka és Soul is fekete vérrel fertőződik meg a Cronával vívott harcuk során, ami azt eredményezi, hogy hatására a lány is szép lassan megőrül. Később némileg képes lesz irányítani a fekete vért, az anyjától örökölt Anti-Magic Wavelength lélekhullámokkal, s hatásukra hamar elmúlik a fekete vér hatása. Maka kiváló a , amellyel képes azonosítani más emberek lelkét és meghatározni az erejüket. A történet előrehaladtával már boszorkányok lelkét is képes lesz érzékelni még akkor is, amikor azok varázserejükkel emberinek álcázzák azt. Miután Maka halálkaszává változtatja Soult, képes lesz egyesíteni sajátos grigori típusú lelkét Souléval, és ennek hatására Soul fegyverformájából angyali szárnyak nőnek ki, melyekkel repülhet. Az animeadaptációban Maka démonfegyver erejével is rendelkezett, testéből kijövő pengékkel harcolhatott öntudatlan állapotban.

A 2005-ös dráma CD-n Takeucsi Dzsunko hangján szólalt meg, az eredeti animében Maka Albarn hangját kölcsönző szeijú Omigava Csiaki, angol szinkronhangja Laura Bailey. A Soul Eater magyar változatában Maka Albarn Csifó Dorina hangján szólal meg.

Soul Eater Soul Evans ( (ソウル・エヴァンス, Szóru Evanszu) egy vagány srác, aki Maka hűséges kaszája, és egyben a sorozat főszereplője. Soulnak, és Makának száz lelket kell összegyűjtenie, hogy halálkasza legyen Soulból. Kilencvenkilenc démontojássá változott lelket, és egy boszorkányét. de ha egy rossz lelket fal fel Soul, elveszti az összes eddigi lelket. Fegyverformája egy piros-fekete színű kasza, a végén egy szemmel. Noha sokat cukkolja Makát, partneréért képes még az életét is kockáztatni. Miután egy összecsapás alkalmával megfertőződik a fekete vérrel, az őrület időről időre el akarja őt borítani, ami az elméje belsejében egy apró vörös démon képében jelenik meg.

Családja tehetséges zenészekből áll, és ő maga is nagyszerű zongorista, mégsem folytatja ezt a hivatást, jobban szeretne inkább a világ legerősebb fegyverévé válni. Nem szereti, ha bátyjához, Weshez, a tehetséges hegedűművészhez hasonlítják, és ezért nem is nagyon szeret közönség előtt játszani. A tudatalattijában szokott zongorázni, főként akkor, ha erősíteni akarja a támadásukat. Arachne legyőzése után felfalja a lelkét és halálkaszává válik. A mangában miután legyőzik Asurát, a Démonistent, ő lesz Kid, az új halálisten halálkaszája, és egyben az utolsó is, a boszorkányokkal kötött alku részeként.

Japán hang: Ucsijama Kóki Angol hang: Micah Solusod Magyar hang: Sánta László.

Black Star Black Star (ブラック☆スター, Burakku Szutá, stilizálva "Black☆Star") nindzsa bérgyilkos, Cubaki mestere. Rendkívül fellengzős és nagyképű, kedveli a zengzetes belépőket, még akkor is, ha ezzel elárulja jelenlétét az ellenségnek. Rendszeresen úgy hivatkozik magára, mint aki túl fogja szárnyalni az isteneket, és ennek érdekében keményen edz is. Személyes célja legyőzni Kidet egy összecsapásban, annak rendkívüli ereje miatt. Fegyver nélkül is nagyon erős, mert a lélekhullámait képes támadásra használni.

A Csillag klán utolsó sarja: ez egy bérgyilkos-szövetség volt, akik embereket tettek el láb alól és elfogyasztották a lelküket, de mind egy szálig kiirtották őket. Csak Black Star menekült meg, akit Sid Barrett vett magához és hozott az Akadémiára. Egykori hovatartozására csak a vállán látható fekete csillag tetoválás utal. Sokan féltek attól, hogy apjához, White Starhoz hasonlóan ő is el fog bukni. Ám egy Mifunéval folytatott párharc során végül eldönti, hogy a harcosok, és nem a démon útját járja.

Japán hang: Kobajasi Jumiko Angol hang: Brittney Karbowski magyar hang: Czető Roland.

Nakacukasza Cubaki Japán hang: Nazuka Kaori Angol hang: Monica Rial Magyar hang: Szabó Zselyke. Cubaki (中務 椿, Nakacukasza Cubaki) Black Star partnere, egy fegyver, mely számos alakot tud felvenni, jellemzően nindzsafegyverekét. Kedves, laza, barátságos lány, aki igyekszik kibékíteni az ismerőseit, ha éppen összevesznének. Nagyon higgadt és türelmes, amellyel ellensúlyozza Black Star harsány és arrogáns viselkedését. Számos fegyveralak-felvételi képességét családja útján örökölte, ugyanis az Arachne által alkotott első démonfegyverek leszármazottai. Miután legyőzi bátyját, a gonosszá vált Maszamunét, elnyeli a lelkét, és megszerzi végső fegyver formáját: egy kardot.

Kid, a Halál fia Halálisten mester fia (デス・ザ・キッド, Deszu za Kiddo), akiből hiányzik az apja viszonya a félelemhez, és mivel gyerekként lett teremtve, egy komplett személyisége alakulhatott ki. Származása okán közel legyőzhetetlen. A mangában Asura, a démonisten a testvére, egyszerre teremtették őket – kettejük közül Kidbe jutott a "rend őrülete", emiatt betegesen irtózik az aszimmetriától, és egész életét obszesszív-kompulzív zavarral (kényszerbetegségben) éli le a szimmetria iránti vágya miatt. Ez harcbéli képességeire is erősen kihat, ezért választotta a Thompson ikreket fegyvernek, akik párban dolgoznak. Ezenkívül rendelkezik még egy légdeszkával, amit közlekedéshez és harcban használ. Halálisten mivolta miatt egyáltalán nem lenne szüksége lelkeket gyűjtenie, mégis ezt teszi, azért, hogy egyedi, saját szája íze szerint alakított fegyvereket hozzon létre.

Jellegzetessége a homlokán látható három vonal, amelyek a halál folyóját jelképezik. A manga és az anime elején még csak az arca egyik oldalán láthatóak, azonban a történet során a három vonal fokozatosan kiegészül, és amikor mindhárom a helyére kerül, akkor ébrednek fel halálisteni erői teljes valójában, s ekkor lesz képes kontrollálni a "rend őrületét". A mangában fél ezt a képességét elnyerni, mert tart tőle, hogy olyan veszedelmes lénnyé válik, mint testvére, Asura. Amikor mégis megteszi, Maka tanácsára, végül megmarad a személyisége, de ez Halálisten mester halálát is jelenti. Végül Kid lesz képes arra, hogy békét kössön a boszorkányokkal, hosszú évszázadok háborúi után.

Japán hang: Mijano Mamoru Angol hang: Todd Haberkorn Magyar hang: Hamvas Dániel.

Liz és Patty Thompson Liz Thompson (エリザベス・トンプソン, Erizabeszu Tonpuszon) cinikus, érett, okos lány, akit borzasztóan idegesít Kid szimmetria-mániája, viszont halálosan retteg minden kicsit is ijesztő dologtól.

Japán hang: Vatanabe Akeno Angol hang: Jamie Marchie Magyar hang: Sipos Eszter Anna. Patty Thompson (パトリシア・トンプソン, Patorisia Tonpuszon) Liz húga és bizonyos szempontból az ellentéte: butácska, naiv, vidám, ugyanakkor könnyen dühbe tud gurulni.

Japán hang: Takahira Narumi Angol hang: Cherami Leigh Magyar hang: Tamási Nikolett. A két lány egy pár pisztollyá tud alakulni, amelyek golyó formájú lélekhullámokat tudnak kilőni, és ezek ereje az ártalmatlan csípéstől a totális pusztításig változó. Ha Kid éppen nem elérhető, a két lány egymás fegyvermestereként is tud működni. Gyerekként Brooklyn utcáin éltek és az ártatlan járókelők kirablásával próbáltak meg túlélni. Először csak azért csatlakoztak Kidhez, mert imponált nekik a fiú vagyona és hatalma, de később megszerették őt.

Soul Eater NOT! Harudori Cugumi Harudori Cugumi (春鳥 つぐみ, eredeti hangja Csiszuga Haruka) a Soul Eater NOT! főszereplője, egy fegyver, méghozzá alabárd alakban (habár pengéje tompa). Japánból érkezett cserediák, kezdetben kissé naiv és félénk, majd Makával való találkozása után magabiztosabb és érettebb. A történet során két fegyvermester, Tatane Meme és Ánya Hepburn versengenek azért, hogy melyikük partnere legyen. Ha meglepődik vagy megijed, gyakran használja a "Gagantusz" kifejezést, melynek egyébként nincs jelentése.

Tatane Meme