Jaden Christopher Syre Smith (Malibu, Kalifornia, 1998. július 8. –) amerikai rapper, énekes, dalszerző, táncos és színész, Will Smith és Jada Pinkett Smith fia.

Első filmszerepét a 2006-ban bemutatott A boldogság nyomában című filmben kapta, ahol apja mellett mutatta meg színészi tehetségét, majd a 2008-as Amikor megállt a Föld című filmben szerepelt. A karate kölyök című 2010-ben bemutatott filmben Jackie Chan oldalán állt a kamerák elé. 2013-ban pedig A Föld után című filmben játszott.

2014 novemberében adta ki második mixtapejét, a CTV2-t. Három évnyi munka után kiadta debütáló albumát 2017-ben, a Syre-t. A második stúdióalbuma, az Erys 2019. július 5-én jelent meg, a harmadik, a CTV3: Cool Tape Vol. 3 pedig 2020 augusztusában jelent meg.

Smith 2017-ben a Netflix által létrehozott "The Get Down" nevű amerikai dráma sorozat két epizódjában szerepelt,https://www.theverge.com/2017/9/22/16333006/neo-yokio-anime-jaden-smith-ezra-koenig-review-netflix illetve az amerikai-japán Neo Yokio című animéhez kölcsönözte a hangját.https://www.polygon.com/2017/9/19/16330214/neo-yokio-jaden-smith-vampire-weekend-netflixhttps://www.gq.com/story/neo-yokio-jaden-smith-ezra-koenig-netflix-premiere

Fiatalkora

Jaden Smith 1998. július 8-án született Malibuban, Kaliforniában,https://www.biography.com/musician/jaden-smith#awesm=~oFYbHe8fITb5ED Jada Pinkett Smith és Will Smith gyermekeként. Van egy idősebb bátyja, Trey, aki 1992-ben született Smith első házasságából, illetve van egy húga is, Willow Smith, aki 2000-ben született. Smith a New Village Leadership Akadémiára járt iskolába, mielőtt szülei javaslatára magántanuló lett. A filmszerepek, és a kötelezettségek, valamint ismert szülei lévén nem volt igazi gyermekkora, így nem tudott barátkozni normális gyerekekkel.https://www.wmagazine.com/story/jaden-smith-on-hanging-out-with-normal-people A gördeszkázás rabja lett, mert így nem volt felismerhető.https://www.dazeddigital.com/film-tv/article/40788/1/skate-kitchen-jaden-smith-crystal-moselle-rachelle-vinberg

Smith és testvérei a Zambi projekt ifjúsági nagykövetei voltak, és a Hasbroval közösen segítséget nyújtottak az AIDS által sújtott területeken zambiai gyermekeknek.https://www.intouchweekly.com/2009/10/jaden_and_willow_smith_support.phphttps://web.archive.org/web/20100117095023/http://www.projectzambi.org/zambi_news_events.html

Karrierje Színészként

Smith jelentős szerepet játszott a 2006-os A boldogság nyomában című filmben, ahol Christopher szerepében Chris Gardner fiát kellett játszania, akit igazi apja Will Smith személyesített meg. A szerepért 2007-ben az MTV Movie Awards díjkiosztón díjat vehetett át. A következő film a 2008-as Scott Derickson féle science fiction film, az Amikor megállt a Föld című alkotásban Jacob Benson szerepében láthatták a nézők. A film az 1951-es eredeti film feldolgozása volt.

2010-ben Jackie Channal együtt a A karate kölyök című filmben szerepelt, mely szintén egy feldolgozása volt az eredeti 1984-es filmnek.https://www.tvguide.com/ 2013 májusában Will Smith és fia Jaden együtt játszottak az After Earth A Föld után című filmben, majd 2014-ben bejelentették a Karate Kölyök 2 folytatását Jackie Channal. A filmet Breck Eisner rendezi, producerként Will Smith és James Lassiter neve szerepel, melyet Zak Penn írt.https://www.theguardian.com/film/2014/apr/09/jackie-chan-jade-smith-return-karate-kid-2

2014 áprilisában Smith játszott a "The Good Lord Bird" című filmben, mely James McBride 2013-as azonos nevű regényén alapul. Smith Henrik Shacklefordot alakítja, egy fiatal rabszolgát, aki 1857-ben élt Kansas területén.

Ezek után Smith szünetet tartott, hogy megkezdje a Cool Tape Vol. 2. munkálatait, hogy a zenére összpontosítson, majd visszatért a Netflix féle The Get Down-hoz 2017-ben,https://www.theatlantic.com/entertainment/archive/2017/04/the-get-down-and-the-show-that-couldve-been/522891/https://www.complex.com/pop-culture/2016/07/jaden-smith-get-down-interview-shameik-moore és hangját adta a Neo Yokio nevű amerikai-japán animációs televíziós sorozathoz. 2012-ben a "Nashville" című Tv-sorozatban is játszott, amiről így nyilatkozott:

"Azok a szerepek, melyekben szerepeltem, nem pontosan azok, amelyeket kerestem, de nem éreztem igazán szükségességét addig, ameddig nem jött el a "Skate kitchen" nevű gördeszkás film."https://eu.usatoday.com/story/life/movies/2018/08/08/skate-kitchen-jaden-smiths-first-film-five-years-female-skateboarders/910329002/

Smith a "Skate Kitchen" nevű filmmel visszatért a filmvászonra,https://www.teenvogue.com/story/jaden-smith-skateboarding-movie valamint szerepel a 2018-as "Life in a Year" című filmben Cara Delevingne mellett.https://www.teenvogue.com/story/will-smith-jaden-smith-haircut-life-in-a-year 2018. június 21-én megjelent a Skate Kitchen tinidráma trailer bemutatója, ahol főszereplőként mutatja be Smith-et.https://www.indiewire.com/2018/06/skate-kitchen-trailer-jaden-smith-crystal-moselle-1201977364/ A filmet hivatalosan 2018. augusztus 10-én jelentették meg, azután, hogy a 2017-es téli Sundance fesztiválon is bemutatták.https://www.wmagazine.com/story/jaden-smith-skate-kitchen-trailer

Zenészként

2010-ben Smith a kanadai Justin Bieberrel közösen megjelentették a Never Say Never című dalt,https://www.youtube.com/watch?v=_Z5-P9v3F8w mely a Billboard Hot 100-as listán a 8. helyezést érte el,https://www.billboard.com/music/Justin-Bieber/chart-history/hot-100 és ötszörös platina státuszt kapott. A dal szerepel a A karate kölyök című film betétdalaként is.https://headlineplanet.com/home/2015/03/10/justin-biebers-one-time-never-say-never-certified-5x-platinum/

2012. október 1-én megjelent a The Cool Cafe https://www.datpiff.com/Jaden-Smith-The-Cool-Cafe-mixtape.399393.html című mixtapeje, majd ennek folytatása 2014-ben a Cool Tape Vol.2. című kiadvány volt.

Smith 2014-ben kezdett dolgozni debütáló albumán, melynek munkálatai három évig tartottak.https://www.complex.com/music/2017/11/jaden-smith-icon-video-and-interview-on-syre-album majd 2016 decemberében bejelentette, hogy debütáló albuma a Syre címet kapja.https://www.wmagazine.com/story/jaden-smiths-new-music-video-looks-like-westworld-season-2http://www.thefader.com/2016/12/04/jaden-smith-fallen-video Az album első kislemeze a "Fallen" 2016. július 14-én jelent meg,https://djbooth.net/features/2016-12-05-jaden-smith-fallen-video majd követték a "Batman" és "Watch Me" című dalok 2017. július 14-én.https://www.hotnewhiphop.com/jaden-smith-watch-me-new-song.1974987.htmlhttps://www.independent.co.uk/arts-entertainment/music/news/jaden-smith-batman-music-video-song-twitter-drake-jumpman-a7791046.html Az albumot 2017. november 17-én jelentették meg.https://www.thefader.com/2017/10/24/jaden-smith-release-date-syrehttps://www.billboard.com/articles/columns/hip-hop/8013976/jaden-smith-syre-surprise-project-instagram Az Icon az album megjelenésével egyidőben jelent meg, és csupán a 3. helyre került a Bubbling Hot 100 Singles Chart kislemezlistáján.https://www.billboard.com/music/jaden-smith/chart-history/bubbling-under-hot-100https://www.hotnewhiphop.com/jaden-smith-fronts-gold-chains-and-grills-in-icon-video-new-video.42871.html

2017. december 14-én Smith bejelentette, hogy a Syre című albumot "Erys" címmel szerette volna megjelentetni.https://djbooth.net/features/2017-12-14-jaden-smith-syre-debut A következő album a Syre: The Electric Album címet kapta, melyet később átneveztek a Twitteren. Az album megjelenéséig Smith kiadta a "Ghost"-ot, Christian Rich közreműködésével,https://music.apple.com/gb/album/ghost-feat-christian-rich-single/1399191843 majd 2018. július 8-án 20. születésnapjára megjelentette az albumot, melyet először az Instagramon lehetett elérni, majd később több streaming platformon is elérhetővé tették.https://www.thefader.com/2018/07/12/jaden-smith-syre-the-electric-album-spotify-apple-music A Syre: The Electric Album olyan gitárközpontú elemeket tartalmaz, melyeket korábban Jimi Hendrix és a Beatles is alkalmazott a Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band című albumán.https://www.rollingstone.com/movies/movie-features/jaden-smith-syre-skate-kitchen-interview-698082/

2018. július 30-án Smith részt vett J.Cole KOD Turnéján, a hol fellépett Young Thug és az EarthGang nevű hip-hop csapat mellett,https://consequenceofsound.net/2018/07/j-cole-jaden-smith-earthgang-tour-kod/ és augusztus 2-án először fellépett a Lollapaloozán. Kid Cudi beszámolt a 2018. augustus 21-én készült interjúban arról, hogy nagyra tartja Smith-et, és szeretne vele egy közös albumot készíteni, amit Smith is támogatott.https://www.billboard.com/articles/columns/hip-hop/8471463/kid-cudi-wants-to-collaborate-with-jaden-smith-interviewhttps://www.thefader.com/2018/08/20/kid-cudi-jaden-smith-album-together

Smithre nagy hatással van Kid Cudi, Kanye West, Kurt Cobain és Tycho.https://www.highsnobiety.com/2017/10/05/jaden-smith-interview/ Smith beszélt az inspirációiról, hogy kik inspirálják, és azt mondta, hogy Kurt Cobain, Kid Cudi és Kanye is inspirál, mivel mindannyiunknak egy a hazája. Will Smith azt mondta fia szavaira: "Zenélni kezdett, majd filmre váltott, filmekkel kezdtem, majd zenére váltottam. Néztem rá, és azt mondtam, hogy nem feltétlenül a siker az ami inspirálja az embert."

2019. április 19-én Jaden megjelentette második stúdióalbumát, az Erys-t, amely a 12. helyen debütált a Billboard 200-on. Az albumon dolgozott együtt többek között Kid Cudival ("On My Own"), Tyler, the Creatorrel ("NOIZE") és ASAP Rockyval ("Chateau").

2020. július 24-én Smith kiadta a "Cabin Fever"-t, a harmadik stúdióalbumáról, a CTV3: Cool Tape Vol. 3-t, amely a Cool Tape trilógia utolsó része lett. Az albumon együttműködött Justin Bieberrel, a "Falling For You" című dalon.

Egyéb munkái

Smith saját ruhamárkát hozott létre, mely az MSFTSrep nevet kapta. A termékek között kapucnis pulóver, póló, nadrág, mellény is található. 2013 májusában Smith a koreai tervezővel, Choi Bum Suk-kel hozott létre egy pop-up áruházat, melyben a vásárlók ruhákat vásárolhatnak.https://www.allkpop.com/article/2013/05/jay-park-girls-generation-and-more-attend-jaden-smiths-msftsrep-and-general-ideas-pop-up-store-event

Smith 2016-ban felkeltette a világ figyelmét azzal, hogy Louis Vuitton női szoknyát viselt egy kampányban. Smith elmondta, hogy azért visel női szoknyát, mert megpróbál harcolni a megfélemlítés ellen, mondván: Ha öt év múlva egy gyereket szoknyában viszel iskolába, nem fognak megverni.https://www.cosmopolitan.com/style-beauty/fashion/news/a61093/jaden-smith-skirts-for-men/ Smith volt az első férfi modell, aki Louis Vuitton női szoknyán viselt magán.https://metro.co.uk/2016/01/04/will-smiths-son-jaden-is-first-male-star-to-front-womens-campaign-for-louis-vuitton-5599006/ Smith 2018-ban létrehozta a G-Star divatmárkát.https://www.highsnobiety.com/p/g-star-raw-jaden-smith-collection/https://www.gq.com/story/jaden-smith-g-star-style-profile

Smith 12 éves korában a Just Water nevű vízszűrő rendszereket értékesítő cégnek volt az üzlettársa, akik megpróbáltak egy olyan olcsó és használható vízszűrő rendszert létrehozni, ahol szegényebb területeken, és országokban is segítséget nyújt a vízinfrastruktúrában, és környezetbarátibb építési módszert hoz létre. 2018. augusztus 27-én a Just Water hivatalosan is elindult az Egyesült Királyságban.https://www.beveragedaily.com/Article/2018/08/27/Will-Smith-launches-Just-Water-in-the-UK

Magánélete

Smith a szülők egyetértésével 15. születésnapjára egy emancipációs döntést kért. melyről apja, Will Smith az alábbiakat nyilatkozta a médiának:

Apa és fia 2013. május 15-én együtt megjelentek a "The Ellen DeGeneres Show" műsorban ahol Smith az alábbiakat nyilatkozta:http://radaronline.com/exclusives/2013/05/jaden-smith-will-emancipation-ellen-degeneres-show/

Smith 2017 júniusában elköltözött a szülei házából, egy 4 millió dolláros villába a Hidden Hillsen.https://www.refinery29.com/en-us/2017/06/159140/jaden-willow-smith-moved-out