A rajzfilmipar drámai változásokon ment keresztül a televízió megjelenése utáni négy évtizedben. Egyfelől a stúdiók leálltak a túl drága, moziban vetített rajzfilmekkel, s új, kimondottan televíziós animációra szakosodó, gazdaságosan működő vállalkozások alapultak. A nyolcvanas évek végére az animációs aranykor hírhedt animátorai már mind meghaltak, vagy legalábbis nyugdíjba vonultak átadva a helyüket a változásra fogékonyabb animátorok új generációjának.
Moziból a tévébe A rajzfilmek sosem csak a gyerekek számára készültek. Az aranykor filmjei, mint a Red Hot Riding Hood pikáns és sikamlós humorúak voltak, bár a filmesztéták elsősorban mégis gyermekműsornak tartották őket. Ez a felfogás a televízió, mint médium megjelenésével megváltozott a negyvenes évek végén.
Az egyik legelső televízióban sugárzott rajzfilm a Felix, a macska volt. 1938-ban Chad Grothkopf rajzfilmes megalkotta a nyolc perces kísérleti filmjét, a Willie the Worm-ot. Ez lett a legelső, kimondottan a televízió számára készített animációs film, s az NBC-n volt látható.Connecticut Historical SocietyBeckerman, Howard. Animation: The Whole Story, Allworth, 2003.
Amint a TV elterjedt, s elvonta a filmszínházak közönségét, sok TV-adó vetítette gyermekműsoraiban a húszas-harmincas évek klasszikus rajzfilmjeit, így egy új generációnak is bemutatva azokat. Paul Terry rajzfilmes eladta a Terrytoons teljes archívumát a televíziónak és visszavonult az ötvenes évek elején. Ez hosszú életet biztosított olyan hősöknek, mint Mighty Mouse vagy Heckle és Jeckle, akik az elkövetkező negyven év gyermekműsorainak állandó szereplői lettek.
Számos limitált animációs technikával készült korai TV-s rajzfilm jelent meg. Ezek a filmek általában öt percesek voltak, s a tv-csatorna váratlan helyzetekkor bejátszhatta őket. Az egyik ilyen sorozat a Crusader Rabbit volt, Alexander Anderson és Jay Ward műve. Egy kis floridai stúdióban készült egy másik korai széria, a Colonel Bleep. Néha már létező rajzfilmek jelentették a terepet új, bevezetésre szánt rajzfilmfiguráknak – 1956-ban a Howdy Doody show-ban vetítették az első Gumby gyurmafilmet Art Clokey-tól.
1954-ben Walt Disney is megvetette a lábát a televízióban új, heti rendszerességgel jelentkező tv-sorozatával, a Disneylanddel. Az ABC csatornán futó műsor egyszerre volt a frissen nyílt Disneyland vidámpark reklámja, s Disney évtizedekig tartó kapcsolatának kezdete a TV-vel, ami később a Walt Disney’s Wonderful World of Color című sorozatban csúcsosodott ki. Bár Disney felmérte, hogy az új médium gazdaságilag nem kompatibilis saját produkcióival, s így elvetette a nagyobb TV-s animációs projekteket, elkészített egy új karaktert kimondottan a televízió számára. Ő volt Ludwig Von Drake. A figura a klasszikus Disney-rövidfilmekből összeállított sorozat ”konferansziéja” lett. Walt haláláig bábáskodott a műsor felett.
Hanna-Barbera thumb|200px|right|Scooby-Doo és csapata, a Hanna-Barbera stúdió sztárjai Az első nagyobb animációs stúdió, ami kifejezetten televíziós projektekkel foglalkozott, a Hanna-Barbera lett. Mikor az MGM bezárta rajzfilmes részlegét 1957-ben, Hanna és Barbera átnyergelt a TV-hez, s családi műsorokat kezdtek készíteni. Az első Hanna-Barbera sorozat az NBC-n sugárzott The Ruff & Reddy Show, az első csatornafüggetlen műsor pedig a Foxi Maxi (The Huckleberry Hound Show) volt. A stúdió a hatvanas években érte el működésének legnagyobb sikereit, mikor elindult az ABC-n a Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki (The Flintstones), az első, egyenként félórás részekkel jelentkező animációs szitkom. A sorozat főműsoridőben futott. A Flintstones volt az első főműsoridős Hanna-Barbera sorozat, s olyanok követték, mint a The Jetsons, a Turpi úrfi (Top Cat) és a Jonny Quest.
A Flintstones 1966-os befejezése után a stúdió a szombat reggeli műsorsáv felé fordult, de a hetvenes években ezen kívül olyan csatornafüggetlen szériákat is alkottak, mint a Wait Till Your Father Gets Home. A Scooby-Doo, merre vagy? fergeteges sikere után (ami először 1969-ben futott a CBS-en) a Hanna-Barbera a következő évtizedben a Scooby-formulát használta: egy csapat tinédzser rejtélyeket old meg, s ebben általában segítségükre van egy humoros állat vagy egy szellem. Scooby-Doo inkarnációi 17 évadon keresztül futottak a CBS-en és az ABC-n, majd 1981-ben a stúdió ismét mérföldkőhöz jutott: a Hupikék törpikék lett a legsikeresebb, nem-Scooby sablont alkalmazó sorozatuk.
Limitált animáció Lásd még: Limitált animáció thumb|200px|right|A korábbi Hanna-Barbera stúdió épülete a kaliforniai Studio City-ben, a Cahuenga Blvd. 3400 alatt. A kép 2007-ben készült
A televíziós animáció legnagyobb problémája a záros határidő volt. Míg a moziban vetített rövid rajzfilmek között akár hat hónap is zavartalan munkával telhetett, a televízió évadonként 10-20 félórás epizódot igényelt. Ezért költség- és időtakarékos megoldásokhoz folyamodtak az animátorok, amelyek felgyorsíthatják az alkotói folyamatot, s a limitált animációs technika ehhez kiváló lehetőséget nyújtott.
A UPA stúdió volt az első, ami ehhez folyamodott. 1952-ben, baloldali munkásmozgalmi ténykedései miatt az Amerika-ellenes Tevékenységeket Vizsgáló Bizottság (House Un-American Activities Committee) John Hubley-t eltávolította a Columbia Pictures holdudvarába tartozó stúdiótól. A stúdió kreatív atmoszférája Hubley után többé nem volt a régi, s a moziban vetített rajzfilmek készítésével 1959-ben le is álltak. Hogy a vállalat ne legyen végleg az enyészeté, a UPA a televízió felé fordult. A Mr. Magoo és a Dick Tracy rajzfilmek televíziós változatai nem voltak túl népszerűek, s nem is hoztak sokat a stúdió konyhájára. Az 1962-es Gay Purr-ee című mozifilm (amit a Warner Bros. forgalmazott, és olyan sztárok hangjain szerepeltetett, mint Judy Garland és Robert Goulet, Harold Arlen, Yip Harburg zenéjével) és a Mr. Magoo’s Christmas Carol után a UPA 1964-ben bezárt.
A Jay Ward Studio, a The Rocky and Bullwinkle Show készítői is limitált animációt alkalmaztak sorozataikban, de ezt a szatirikus hidegháborús hangulattal, pop-kulturális utalásokkal feledtették. Ahogy a korai Crusader Rabbit filmek, a The Rocky and Bullwinkle is több részes sorozattá vált. A Ward további sorozatai a George of the Jungle, a Super Chicker és a Tom Slick voltak. Később több animált reklámot is készítettek a Quaker Oats számára.
A hatvanas-hetvenes évek thumb|200px|right|A Süsü keselyűk is limitált animációs technikával készült
A hatvanas évekre a rajzfilmek mint gyermekműsorok kerültek a köztudatba. Az animáció egyre távolabb került a filmszínházaktól; míg Disney további egész estés rajzfilmekkel próbálkozott, az MGM és a Warner Bros. rajzfilmstúdiói bezártak, s végleg elhagyták a rajzfilmipart az évtized végére. Az amerikai animációt innentől kezdve a televíziós, limitált animációs rajzfilmek uralták, amiket kifejezetten gyerekeknek gyártottak. Jóllehet számos filmes próbált ezeknek a prekoncepcióknak ellentmondani a hatvanas és hetvenes években ambiciózus (és gyakran vitatott) projektekkel, amik felnőttek számára készültek.
Mit tenne Walt? A hatvanas években Walt Disney újabb animációs filmjei, mint a 101 kiskutya, a The Sword in the Stone, az élőszereplős/animációs Mary Poppins és a Dzsungel könyve által a közönség ismét felfedezte magának a stúdiót. A Marry Poppins öt Oscar-díjat nyert (s a stúdió első Legjobb Film jelölését is elhozta), és 1964 legsikeresebb filmjévé avanzsált, illetve elindította Julie Andrews karrierjét is, aki a legjobb színésznőnek járó Oscart vehette át. A Walt Disney’s Wonderful World of Color az NBC-n a vasárnap esti műsorsávba került, és olyan korábbi Disney-legendákat szerepeltetett ismét, mint Mickey egér, Donald kacsa, Goofy és Pluto, hosszú idővel azután, hogy az eredeti mozis rajzfilmjeik készítésével leálltak. Az archív filmekből álló sorozat 1983-ig futott. 1961-ben Walt segédkezett a California Institute of Arts megalapításában. Az alapítvány keretén belül animátorok új, tehetséges generációja kerülhetett a céghez. 1966-ban a stúdió megvásárolta A.A. Milne Micimackójának jogait, s elkészült a később trilógiává duzzadó Micimackó első epizódja.
A Disney birodalom óriási veszteséget szenvedett, mikor 1966. december 15-én Walt Disney tüdőrákban elhunyt. Bár a stúdió próbált Walt nyomdokaiba lépni (a korszak hírhedt szállóigéje a „Mit tenne Walt?”), a stúdió népszerűsége lehanyatlott a hetvenes években. A vidámparkok (a Disneyland és az 1971-ben megnyílt Walt Disney World) veszteséges lett a filmdivízióval együtt. Emellett sok veterán animátor vonult nyugdíjba vagy hunyt el, így a stúdiónak gondoskodnia kellett utánpótlásról is. 1973-ban Eric Larson különleges animátorképzésbe kezdett.
A stúdió első Walt utáni egész estés rajzfilmjei a Macskarisztokraták, a Robin Hood és a The Rescuers voltak, az első rövidfilmek pedig a Winnie the Pooh and the Blustery Day, az It’s Tough to Be a Bird, a Winnie the Pooh and Tigger Too! és a The Small One lettek. Az első élőszereplős/animációs hibridek a Bedknobs and Broomsticks és a Pete’s Dragon voltak. Ezek közül néhány film vegyes fogadtatásban részesült, a Robin Hoodot például az újrafelhasznált animáció miatt kritizálták (a The Phony King of England rajzait használták fel újra), de mindez csak azért történt, mert a film készítése jócskán kifutott a vállalt határidőn. Mégis sok film szerzett Oscar-jelölést (két díj is született, egy a Bird című rövidfilmért, s egy a Bedknobs különleges effektusaiért). A három Micimackó-rövidfilmet – ahogy Walt eredetileg is szerette volna – végül összevágták, s 1977 ben bemutatták immár egész estés formátumban The Many Adventures of Winnie the Pooh címen.
Walt halála után a legsúlyosabb károkat 1979 szeptemberében szenvedte a cég, mikor Don Bluth animátor 11 társával együtt kilépett (ez akkor igen nagy veszteség volt), többek között Gary Goldmannel és John Pomeroyjal. Felrúgván a Disney status quo-ját megalapították saját stúdiójukat, s elkészítették a Banjo, the Woodpile Cat című rövidfilmet és a The Secret of NIMH című egész estés művet. A Disney a nyolcvanas években bizonytalan jövő előtt állt, még a 39 900 000 dolláros nyereség, és a The Fox and the Hound jó kritikái ellenére is.
A Termite Terrace vége thumb|200px|right|Gene Deitch, néhány hatvanas évekbeli Tom és Jerry-epizód alkotója. Ezek a filmek nem lettek túl népszerűek
A Warner Bros. animációs részlege 1963-ban végérvényesen bezárt, és a Termite Terrace-es rendezők külön utakon kezdtek járni. Friz Freleng társtulajdonosa lett a DePatie-Freleng Enterprises-nak, ami az 1964 és 1967 közti Looney Tunes és Merrie Melodies rajzfilmeket készítette. A Warner Bros. – Seven Arts stúdió 1967-től 1969-ig ismét működött, de az olcsó rajzfilmek nem produkáltak nagy sikereket. A Seven Arts-korszak új karakterei, mint Cool Cat, Bunny és Clude, Quick Brown Fox és Rapid Rabbit illetve Marlin the Magic Mouse sosem vált sztárrá, míg a Termite Terrace rajzfilmek, a televíziós ismétlésekkor ismét nagy népszerűségnek örvendhettek a szombat reggeli műsorsávban egészen a 20. század végéig.
Chuck Jones és az MGM