Márkus Erzsébet (Sopron, 1969. augusztus 23. –) olimpiai ezüstérmes magyar súlyemelő, edző és nemzetközi bíró.
Pályafutása Súlyemelőként Átlagos magasságú (167 cm), arányos testi felépítésű (70 kg), erős izomzata biztosította, hogy eredményes súlyemelő lehessen. A súlyemelést 1986-ban Körmenden kezdte. Első sportegyesülete – kis kitérővel – a Haladás VSE. Súlycsoportja a 69 kg. Nevelőedzője Oszkó István, vezetőedzője Antalovits Ferenc. Pályafutása során 16 világversenyen indult, s mindössze kettőről nem hozott érmet. 2001-ben indult az utolsó versenyen.
Kiemelkedő eredményei Olimpia Ausztrália egyik nagyvárosa Sydney adott otthont a XXVII., a 2000. évi nyári olimpiai játékok első női súlyemelő tornájának, ahol megszerezte a magyar női súlyemelés első összetett ezüstérmét (242,5 kg), csak testsúllyal szorult a második helyre. Szakításban 112,5 kg-mal világcsúcsot ért el, lökésben 130 kg-ot érte el. Összetettben országos csúcsjavítást hajtott végre.
Görögország fővárosában, Athénban rendezték a XXVIII., a 2004. évi nyári olimpiai játékok súlyemelő tornát, ahol a magyar női válogatott segítőjeként kapott szerepet.
Világbajnokság Világbajnokságokon egy aranyat, három ezüstöt és két bronzot szerzett. 1999-ben Görögországban Athénban összetettben bronzérmes.
Európa-bajnokság Európa-bajnoki mérlege: hét arany, hat ezüst és hét bronz. 1998-ban Riesában – összetettben aranyérmes.
Országos bajnokság Kilencszeres magyar bajnok.
Sportvezetőként Jelenleg is a Haladásban, de már edzőként dolgozik, fiatalokkal foglalkozik.
Sikerei, díjai 2000-ben az év sportolója szavazáson a nők versengésében Kovács Ágnes úszó, Nagy Tímea vívó mögött a harmadik helyen végzett. Lóránt Gyula-díj (2010)
Jegyzetek
Források
Kategória:1969-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar női súlyemelők Kategória:Magyar súlyemelőedzők Kategória:Magyar olimpiai ezüstérmesek Kategória:Soproniak Kategória:Körmendiek