Drávaegyház () falu Horvátországban, Muraköz megyében. Közigazgatásilag Perlakhoz tartozik.

Fekvése Csáktornyától 17 km-re keletre, Perlaktól 2 km-re északkeletre fekszik.

Története A település története szorosan összefügg temploma történetével, mely a 14. században már állt és Perlak első plébániatemploma volt. A templomot 1334-ben a zágrábi püspökség oklevelében említik először, melyben felsorolják a Muraköz 11 plébániáját. A templom ezen ősi eredetét bizonyítják a rajta megtalálható gótikus részletek.

1546-ban I. Ferdinánd király adományából a Zrínyieké lett. Miután Zrínyi Pétert 1671-ben felségárulás vádjával halálra ítélték és kivégezték minden birtokát elkobozták, így a birtok a kincstáré lett. 1715-ben III. Károly a Muraközzel együtt gróf Csikulin Jánosnak adta zálogba, de a király 1719-ben szolgálatai jutalmául elajándékozta Althan Mihály János cseh nemesnek 1791-ben az uradalommal együtt gróf Festetics György vásárolta meg és ezután 132 évig a tolnai Festeticsek birtoka volt.

Vályi András szerint " CZIKOVLYÁN. vagy Czirkovlány. Horvat falu Szala Vármegyében, földes Ura Gróf Álthán Uraság, lakosai katolikusok. Határja középszerű."

Önkéntes tűzoltóegylete 1888-ban alakult. 1910-ben 1291 lakosa volt, közülük 1272 horvát és 19 magyar anyanyelvű volt. A trianoni békeszerződésig Zala vármegye Perlaki járásához tartozott. 1918-ban a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz, majd Jugoszláviához tartozott. 1941 és 1945 között visszakerült Magyarországhoz. 1990-ben a független Horvátország része lett.. 2001-ben lakosainak száma 819 volt.

Népessége Lakosság változásaRepublika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857-2001 Stanovništvo prema starosti i spolu po naseljima, popos 2011Prvi digitalni Popis stanovništva, kućanstava i stanova u Republici Hrvatskoj 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 2021 936 1.036 1.016 1.113 1.148 1.291 1.444 1.257 1.337 1.343 1.157 1.024 949 945 819 818 694

Sport A Naprijed futballklubot 1930-ban alapították. Hazai bajnoki mérkőzéseit a Zdenci Sportparkban játssza, és jelenleg az 1. Muraközi Ligában játszik.

Egyesületek A városban működő egyesületek a DVD Cirkovljan önkéntes tűzoltó egyesület, az ŠRD Ostriž sporthorgászklub és a Naprijed futballklub.

Nevezetességei Szent Lőrinc tiszteletére szentelt római katolikus templomaÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-1109. a 14. században épült gótikus stílusban, 1334-ben már említik. A perlaki plébánia első plébániatemploma volt. 1784-ben barokk stílusban építették át. Egyhajós épület, kívültől sokszög alakú, belülről félköríves szentélyzáródással. Harangtornya, melyet a 19. század elején emeltek a nyugati homlokzat felett magasodik. Kapuzata felett az átépítés éve az 1784-es évszám látható. Három oltárát 1839 körül készítette Pitch varasdi mester. A szentélyt az illuzionista Klupar (1844), a templomhajót Jakob Brollo (1869) festette ki.

Külső hivatkozások Perlak város hivatalos oldala Drávaegyház Kotor község honlapján Horvátország kulturális emlékei

Jegyzetek

Kategória:Muraköz települései Kategória:Zala vármegye települései