Jóború MagdaA Ki kicsoda?, Hanga Mária nekrológja és az Országos Széchényi Könyvtár kiadványai ebben az alakban hozzák vezetéknevét, a többi forrásban Jóboru szerepel. (Csáktornya, 1918. október 1. – Budapest, 1982. március 19.) kommunista művelődéspolitikus, pedagógus, könyvtáros, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója. Ajtai Miklós (1914–1982) politikus felesége.

Életútja Középiskolai tanulmányait Kunszentmiklóson végezte 1928 és 1936 között. Ezután a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–latin szakára járt, ahol 1941-ben szerezte meg tanári diplomáját, 1943-ban – kormányzói kitüntetéssel, „sub auspiciis gubernatoris” – a bölcsészdoktori oklevelet.

1941-től 1946-ig a mezőtúri leánygimnáziumban tanított. 1945 után belépett a Magyar Kommunista Pártba, és 1946 első felében elvégezte annak hat hónapos pártiskoláját. 1946–1947-ben a budapesti Zrínyi Ilona Népi Kollégiumot igazgatta. 1947 és 1952 között a Kommunista Párt, illetve a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének tagjaként, országgyűlési képviselőként, 1948 és 1950 között a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége főtitkáraként működött. 1950-ben oktatásügyi miniszterhelyettessé nevezték ki, e posztot 1958-ig töltötte be. Ebben az évben kinevezték az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) főigazgatójává. 1962-ben elnyerte a neveléstudományok kandidátusa fokozatot, egy évvel később az ELTE BTK Pedagógiai Tanszékének címzetes egyetemi docense lett. 1972-ig oktatott az egyetemen neveléstörténetet. 1964 és 1972 között az UNESCO Végrehajtó Bizottságában, 1966. augusztus 1-jétől 1968. december 16-áig – rendkívüli meghatalmazott nagykövetként – az UNESCO párizsi központjában képviselte Magyarországot. Utóbbi időszakban Sebestyén Géza vezette az OSZK-t, visszatérése után Jóború újból átvette az intézmény irányítását. 1974-től a Magyar UNESCO Bizottság elnökeként is tevékenykedett, ugyanebben az évben a szervezet XVIII. Közgyűlésének elnökévé választották.

1959 és 1961 között a Magyar Könyvszemle szerkesztőbizottságának tagja volt. 1973 májusában az Országos Könyvtárügyi és Dokumentációs Tanács, 1981-ben a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke lett.

Férje halála után egy hónappal öngyilkosságot követett el.

Munkássága Kutatóként az ideológiai nevelés kérdéseivel, a Horthy-korszak neveléstörténetével, a magyar művelődéspolitika történetével és összehasonlító pedagógiával foglalkozott. Művelődéspolitikusként az általános és középiskolai oktatás területét felügyelte. A Petőfi Kör 1956. szeptember 28-ai és október 12-ei pedagógiai vitájának egyik vezetője volt.

Díjai, elismerései 1948-ban megkapta a Kossuth-érdemrend harmadik fokozatát. Háromszor tüntették ki a Munka Érdemrend legmagasabb fokozatával. Az UNESCO-ban végzett tevékenységéért elnyerte a szervezet Aranyérmét.

Főbb művei Akadémiai drámai pályaművek, 1857–88 (Mezőtúr, 1942) Fasizmus és a második világháború; Szikra Ny., Budapest, 1947 (A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége vezetőképző tanfolyamának anyagából) Megvédjük a békét: Révai József beszéde. Jóború Magda megnyitója és zárszava, Mekis József, Bereczky Albert stb. hozzászólásai. 1949. március 25-én; Magyar Értelmiség Nemzeti Bizottsága, Budapest, 1949 A nevelés célja és feladatai népi demokráciánkban (Budapest, 1952) A politechnikai oktatás szerepe az ifjúság kommunista nevelésében (Budapest, 1954) A magyar köznevelés jelenlegi szervezete és problémái (Budapest, 1958) Élet és iskola. A modern köznevelés történelmi és társadalmi háttere (Budapest, 1961) A középiskola szerepe a Horthy-korszak művelődéspolitikájában; Tankönyvkiadó, Budapest, 1963 (Neveléstörténeti könyvtár) A kapitalista országok közoktatásügye 1918-tól napjainkig (Budapest, 1964) A köznevelés a Horthy-korszakban. Alsó- és középfokú oktatás (Budapest, 1972) Neveléstörténet (többekkel; Budapest, 1973)

Jegyzetek

Források bélyegkép|Jóború Magda és férje síremléke a Kerepesi temető munkásmozgalmi panteonjához vezető sétányon Elhunyt dr. Jóború Magda. Népszabadság, 1982. március 20. 7. o. Ferenczy Endréné: Jóború Magda 1918–1982 In Az Országos Széchényi Könyvtár évkönyve 1981. Felelős szerk.: Németh Mária, Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, 1983, 7–11. o. Ferenczy Endréné: Jóború Magda irodalmi munkássága In Az Országos Széchényi Könyvtár évkönyve 1981. Felelős szerk.: Németh Mária. Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, 1983, 12–15. o. Hanga Mária: Dr. Jóború Magda 1918–1982. Pedagógiai Szemle, 1982. 6. sz. 568–570. o. Havasi Zoltán: Dr. Jóború Magda (1918–1982). Magyar Könyvszemle, 1982. 4. sz. 383–384. o. Ki kicsoda? Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. Szerk.: Hermann Péter. Kossuth, Budapest, 1981, 326. o. Magyar életrajzi lexikon 1900–1990 Főszerk.: Kenyeres Ágnes. Arcanum, Budapest, 2001 Magyar könyvtártörténeti kronológia 996–2007 1–3. Összeáll.: Gerő Gyula. Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, 2009 Mód Péter: Néhány mozaik Magyarország és az UNESCO kapcsolatáról. In A 40 éves UNESCO és Magyarország. Vál. és szerk.: Salgó Lászlóné. Magyar UNESCO Bizottság, Budapest, 1986, 21–37. o. Révai új lexikona X. (Hom–Kac). Főszerk.: Kollega Tarsoly István. Babits, Szekszárd, 2002, 769. o.

Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Magyar neveléstudósok Kategória:Magyar neveléstörténészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar könyvtárosok Kategória:Magyarország művelődéspolitikusai Kategória:MKP-tagok Kategória:MDP-tagok Kategória:MSZMP-tagok Kategória:Országgyűlési képviselők (MKP) Kategória:Országgyűlési képviselők (MDP) Kategória:Országgyűlési képviselők (1947–1949) Kategória:Országgyűlési képviselők (1949–1953) Kategória:Öngyilkos személyek Kategória:Feminizmus Kategória:1918-ban született személyek Kategória:1982-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar nők Kategória:Csáktornyaiak Kategória:Magyarország nagykövetei az UNESCO melletti állandó képviseletnél Kategória:A Munkásmozgalmi Panteonban eltemetett személyek