A japán dark fantasy mangasorozat, amelynek írója és rajzolója Hosino Kacura. A sorozat egy képzeletbeli 19. század végi világban játszódik, főszereplője Allen Walker, aki csatlakozik az ördögűzők Fekete Rend nevű szervezetéhez. Egy ősi erőt, az úgynevezett Ártatlanságot használva harcba száll az Ezeréves Gróffal és annak démonseregével, akik célja az emberiség elpusztítása. Hosino a szereplők többségét korábbi műveiből és rajzaiból emelte át, mint például a Zone vagy a Continue. A sorozat komor történetéről ismert, volt rá példa, hogy Hosinónak újra kellett írnia egy jelenetet, mert túl erőszakosnak találta a fiatal olvasói számára.
A manga Japánban először a Súkan Sónen Jump magazinban jelent meg 2004-ben, majd 2009 novemberétől 2012 decemberéig a Jump Square publikálta, az addigi heti megjelenésről pedig a havonta történő kiadásra álltak át. Több mint két év szünet után, 2015 júliusától a Jump Square spin-off magazinjában, a Jump SQ.Crown negyedévente megjelenő magazinban folytatódott a D.Gray-man, majd 2018 áprilisától a Jump SQ.Rise-ban jelenik meg. A manga fejezeteit tankóbon kötetekben a Shueisha adja ki, az első kötet 2004. október 9-én jelent meg, és 2019. február 4-ig huszonhat kötet került kiadásra. A Viz Media az első angol nyelvű kötetet 2006. május 2-án adta ki, és 2017. május 2-ig bezárólag huszonöt kötetet jelentetett meg. A mangához egy háromkötetes spin-off light novel-sorozat is készült Kizaki Kaja tollából D.Gray-man Reverse címmel, amely számos szereplő hátterét tárja fel.
A mangából animesorozat is készült a Dentsu, a TMS Entertainment, az Aniplex és a TV Tokyo gyártásban, amelyet a TV Tokyo vetített Japánban 2006. október 3. és 2008. szeptember 30. között 103 epizódon keresztül. Az animesorozatot huszonhat DVD-köteten jelentette meg az Aniplex 2007. február 7. és 2009. március 4. között, Észak-Amerikában a Funimation szerezte meg a forgalmazási jogokat. Magyarországon az anime első évadát az Animax 2009. november 21. és 2010. május 27. között vetítette magyar szinkronnal, később az AXN Sci-Fi is műsorára tűzte. Az anime kapott egy 13 epizódos folytatást D.Gray-man Hallow címmel, ami szintén a TMS Entertainment gyártásában készült és 2016. július 4. és 2016. szeptember 26. között futott a TV Tokyón.
A manga a Shueisha egyik sikersorozata lett, több mint 24 millió példányt adtak el belőle Japánban. Mind Japánban, mind Észak-Amerikában rendszeresen szerepelt az eladási listák tíz legjobbja között. Bár a kritikusok hasonlónak találták a többi, azonos korosztálynak szóló művekkel, kedvezően értékelték a sorozat egyedi vonásait, a többi sónenhez képest jól megalkotott szereplőket és azok jellemvilágát. Hosino rajzolása többségében pozitív kritikákat kapott, a kritikusok a szereplői megjelenését tetszetősnek találták, különösen a gót elemeket, egyedül a harcmozdulatokat vélték nehezen követhetőnek.
Cselekmény
A D.Gray-man egy képzeletbeli 19. század végi világban játszódik, főhőse a 15 éves Allen Walker, akinek bal karja képes hatalmas karommá átalakulni és elpusztítani a , azokat a fejlődésre képes lényeket, amiket az hozott létre, hogy elpusztíthassa az emberiséget. Mestere, Cross Marian tábornok utasítására Allen csatlakozik a Fekete Rendhez, mint ördögűző. Az ördögűzők felelősek a démonok elpusztításáért.
bélyegkép|200px|balra|Az Ártatlanság néhány szilánkja A Rendnél Allen megtanulja, miképp használhatja bal szemét a démonok érzékelésére. Azt a feladatot kapja, hogy segítse összegyűjteni az , egy természetfeletti erővel rendelkező anyag 109 szétszóródott darabját, amik erőt adnak az ördögűzőknek a démonok elpusztításához. A Gróf összehívja a Noékat, akik a bibliai Noé szuperképességekkel rendelkező leszármazottjai, és képesek elpusztítani az Ártatlanságot. Mindkét oldal elkezdi a keresést a után, ami az Ártatlanság legerősebb darabja, és amelyik fél hamarabb megtalálja, azé a győzelem.
A keresés alatt a Gróf elkezdi a tábornokok megölését, akik a legerősebb ördögűzők. A tábornokok megvédése érdekében a Rend a főhadiszállásra hívja őket, Allent pedig három társával az eltűnt Cross Marian felkutatására küldi. A történet során Allen és Lenalee Lee többször majdnem meghaltak, de az Ártatlanságuk megmentette őket, amitől a Gróf, a Krónikás és annak tanítványa, Lavi úgy vélik, hogy Allen vagy Lenalee ártatlansága a Nagy Szív. Ezalatt a Rend és Allen is rájön, hogy a 14. Noé, aki elárulta a Grófot, majd az megölte őt, emlékeit Allenbe ültette. Ezért a Rend úgy gondolja, hogy Allen el fogja őket árulni, a Gróf pedig a saját oldalára akarja állítani a fiút.
A sorozat megszületése és az alkotói folyamat bélyegkép|balra|200px|Néhány képkocka a mangából szemlélteti Hosino rajzstílusát A sorozatban Hosino Kacura korábbi műveinek számos eleme és jellemzője visszaköszön. Több szereplőt emelt át a Zone című one-shot mangájából, köztük a démonokat és azok megalkotását, az ördögűzőket és a sorozat fő gonosztevőjét, az Ezeréves Grófot, illetve annak terveit a világ elpusztításáról. Az Ezeréves Gróf mind sorozatban betöltött helye, mind megjelenése megegyezik a két műben. Allen Walker is az előbbi mű főhősén alapszik, bár annak egy lány a főszereplője, Hosino megváltoztatta a szereplőt és sokkal férfiasabbá tette. Lavi a Book-man című sorozattervezet főhősén alapul, de Kanda Jú is Hosino egy kiadatlan művéből származik. Más szereplőket, mint az Ezeréves Gróf, Lenalee Lee és Komui Lee valós személyek ihlettek, de Hosino nem fedte fel, hogy kikről van szó. Annyit megemlített, hogy némelyikük híres tudós, amíg Komuit a szerkesztője ihlette, de Aleister Crowleyt és Yūsuke Santamariát, illetve a Tim Campi Design márkát is modellként használta.
Hosino együttműködött Kizaki Kajával, a regényadaptációk szerzőjével, aki Bak Chan szereplőt alkotta meg számára. Miranda Lotto sorozatbeli szerepe jelentősen megváltozott és állandó szereplővé lépett elő, miután rájött a két szereplő közötti hasonlóságra. Hosino humorosan megjegyezte, hogy Allen haja nagyon hasonlít a Dragon Ballban látható szuper csillagharcos formára, amikor a szereplő haja tüskés lesz. A D.Gray-man kiadása előtt Hosino elmondta, hogy Allent, Kandát és Cross Mariant a legnehezebb, míg az Ezeréves Grófot és Hevlaskát a legkönnyebb lerajzolni. Miután elkezdett dolgozni e hosszabb sorozatán, Hosino fontolgatta, hogy a Zone nevet megtartva viszi tovább. Fontolóra vette a Dolls és a Black Noah nevet is, végül a D.Gray-man mellett döntött. A D.Gray-man szó több jelentéssel bírhat, a legtöbbjük Allenre vagy a többi főszereplőre utal.
Hosino megjegyezte, hogy a legtöbb ötlete akkor támadt, amikor egyszer hat órán keresztül aludt a kádban. Kivétel ez alól a második kötet, amelynek cselekménye a Koi no omoni című nó színjátékon alapul. Miközben dolgozik, szereti hallgatni a Final Fantasy és a Dragon Ball betétdalait, a Porno Graffitti és a L’Arc-en-Ciel dalait, illetve dzsesszt.
Mindegyik kötet borítójának elkészítésénél Hosino eredetileg egyetlen kiemelt szereplőt kívánt megjeleníteni, azonban a kilencedik kötettől megváltoztatta elképzelését, és különböző típusú borítókat próbált ki, melyeken több szereplő is látható.
Médiamegjelenések Manga
A mangát Hosino Kacura írja és rajzolja, az egyes fejezetek a Shueisha Súkan Sónen Jump mangamagazinjában jelennek meg. 2004. május 31-ei indulása óta több mint kétszáz fejezet jelent meg Japánban. Japánban a D.Gray-man megjelenése több alkalommal is szünetelt; egyik alkalommal Hosino norovírussal történő súlyos megbetegedése, egy másik alkalommal pedig nyaksérülése miatt. Röviddel mindkét eset után folytatódott a sorozat megjelenése. 2008 novemberében a Súkan Sónen Jump bejelentette, hogy ismét szünetel a sorozat, mivel Hosino csuklója megsérült. A manga publikálása csak 2009. március 9-én folytatódhatott. Május 11-étől ismét hiátus állt be, és csak augusztus 17-én jelent meg újra a szezonális Akamaru Jumpban. Ezt követően a rendszeres megjelenés 2009. november 4-től folytatódott a havonta megjelenő Jump Square mangamagazinban egészen 2012. december 29-ig. Ezután több mint két évig szünetelt a sorozat a szerző egészségi állapota miatt, majd a Jump Square 2015 augusztusi számában jelentették be, hogy 2015. július 17-től, a Jump Square új spin-off magazinjában, a Jump SQ.Crown negyedévente megjelenő magazinban folytatódik a D.Gray-man. 2018. április 16-tól a Jump SQ.Rise magazin publikálja a mangát.
A manga fejezeteit tankóbon kötetekben a Shueisha adja ki, az első kötet 2004. október 9-én jelent meg, és 2019. február 4-ig huszonhat kötet került kiadásra.
A 2005-ös San Diegó-i Comic-Con Internationalen jelentették be, hogy a D.Gray-man angol nyelvű kiadásának jogait Észak-Amerikában a Viz Media vásárolta meg. A Viz Media az első kötetet 2006. május 2-án adta ki, és 2017. május 2-ig bezárólag huszonöt kötetet jelentetett meg. A Viz Media elkezdte 3 az 1-ben (3-in-1) formátumban is kiadni a sorozatot, 2013. július 2. és 2015. november 3. között nyolc kiadvány jelent meg. A Viz Media digitális változatban is kiadta a köteteket 2011. július 9-től kezdődően.
Anime
D.Gray-man 2006 júniusában jelentette be a Shueisha, hogy a D.Gray-man manga animefeldolgozást kap. Az animét Nabesima Oszamu rendezte, a gyártást a Dentsu, a TMS Entertainment, az Aniplex és a TV Tokyo végezte. A TMS Entertainment készítette az animációt, az Aniplex a zene elkészítéséért volt felelős. Az epizódokat Japánban 2006. október 3-án kezdte vetíteni a TV Tokyo. Az anime első, 51. epizódig tartó évada, a 1st stage 2007. szeptember 25-én ért véget. A 2nd stage elnevezésű, 52 részes második évadot 2007. október 2. és 2008. szeptember 30. között vetítették, összesen így 103 részt tesz ki a két évad. Az animesorozatot huszonhat DVD-kötetben jelentette meg az Aniplex 2007. február 7. és 2009. március 4. között. Az első tizenhárom kötet az első évad epizódjait, míg a többi a második évad epizódjait tartalmazza.
Az első 51 epizód angol változatát a Funimation Entertainment licencelte 2008 májusában és adta ki az Egyesült Államokban 2009. március 31. és 2010. január 5. között DVD-n. Az első 13 epizód Blu-ray lemezen is megjelent. A sorozat észak-amerikai televíziós bemutatója 2010. szeptember 6-án volt a Funimation Channelen. 2016. június 30-án jelentették be, hogy a Funimation megszerezte a második évad jogait, amit DVD-n 2017. október 10. és 2018. június 2. között adott ki. 2017 augusztusában a Crunchyroll elkezdte streamelni az anime első 25 epizódját.
Magyarországon az anime első évadát az Animax vetítette 2009. november 21. és 2010. május 27. között magyar szinkronnal, később az AXN Sci-Fi is műsorára tűzte.
D.Gray-man Hallow Egy második televíziós animesorozatot a 2016-os Jump Festán jelentettek be. Hosino az új sorozatot az első anime folytatásának nevezte nem pedig rebootnak. A D.Gray-man Hallow címet viselő új sorozatot Asino Josiharu rendezte, Jokote Micsiko, Higucsi Tacuto és Jamasita Kenicsi írta, a szereplőterveket Kabasima Jószuke készítette, zenéjét Vada Kaoru szerezte. Elsőként a TV Tokyo vetítette 2016. július 4. és 2016. szeptember 26. között 13 epizódon keresztül, majd az Animax Ázsia is műsorára tűzte. A japán vetítés után a Crunchyroll is műsorára tűzte streaming szolgáltatásán. A Hallow otthoni videózásra történő kiadását előbb elhalasztották, majd 2017 márciusában a D.Gray-man Hallow hivatalos weboldala közölte, hogy a kiadást „különböző körülmények” miatt törölték.
Zenei albumok
A D.Gray-man animesorozat epizódjaiban tizenkét témazene csendül fel: négy nyitódal (opening) és nyolc záródal (ending). Az egyes dalok önálló kislemezeken jelentek meg, emellett három zenei lemez is kiadásra került a sorozat további dalaival 2007. március 21-én, 2007. december 19-én és 2008. december 17-én.