Horvátország közép-európai állam. Az ország a Balkán-félsziget északnyugati részén fekszik. Északnyugatról Szlovénia, északról Magyarország, keletről Szerbia, valamint Bosznia-Hercegovina, délkeleten pedig egy rövid szakaszon Montenegró határolja. Délnyugaton az Adriai-tenger alkotja természetes határát. Fővárosa és egyben legnagyobb városa Zágráb (horvátul Zagreb, németül Agram). Az ország azért is fontos magyar szempontból, mert az Magyarországgal több mint 800 éves közös történelemre tekint vissza, azaz 1102 és 1918 között Horvátország a magyar Szent Korona részeként a Magyar Királysághoz tartozott. A mindenkori magyar királyok a Szent Koronával történő megkoronázásukkor automatikusan Horvátország királyai is lettek, azt címként viselték. Az 1868-as magyar-horvát kiegyezés után a tartományként kezelt terület a magyar Szent Korona egyik országa lett továbbra is a Magyar Királyságon belül, így alkotva együttesen az Osztrák-Magyar Monarchia részét is egészen annak 1918-as felbomlásáig. bélyegkép|260px|Az ország határainak változása(animációs térkép)

Ókor A mai Horvátország területén a rómaiak illír és pannon törzseket találtak. A terület egésze Augustus császár korában került szilárdan római uralom alá. A birodalom bomlásakor először a Nyugatrómai Birodalom része lett, de annak bukása után a dalmát partvidék szigeteit és városait a Bizánci Birodalom vonta ellenőrzése alá.

A horvátok eredete

Középkor thumb|250px|A horvát honfoglalás a 7. században (Oton Iveković festménye) Horvátország történetének első századaiban még nem volt egészen egyértelmű, hogy a horvátok a Bizánci Birodalom befolyása alatt maradnak-e, vagy pedig körükben is a nyugati kereszténység szilárdul meg. Horvátország nyugati jellegű kulturális és politikai orientációjára végül is a Frank Birodalom keleti terjeszkedése, a Velencei Köztársaság befolyása, és nem utolsósorban a Magyarországgal 800 éven át fennálló viszony volt döntő hatással.

Honfoglalás és államalapítás

A népvándorlás korát megelőzően a horvátok a Kárpát-hegység északkeleti lejtőin éltek. Ezt a vidéket középkori források még Fehér-Horvátország néven említik (a mai Lengyelország délkeleti része, Krakkó környéke). A horvátokat a 7. század végén telepítette le Bizánc a Balkán-félsziget nyugati részén határőr funkcióban.

Az Adriai-tenger északi partvidékéig húzódó horvát törzsek szláv nyelvet beszéltek, és két nagyobb fejedelemséget hoztak létre a 19-20. századi horvát történelemírás szerint: Az északi horvát államot a történészek a Pannon-Horvátország (Panonska Hrvatska) névvel jelölik. Lakói főleg mezőgazdasággal, kézművességgel és kereskedelemmel foglalkoztak. A déli horvát állam Tengermelléki Horvátország (Primorska Hrvatska) néven ismert. Lakói főleg a latin nyelvű városok (Dalmácia) és Velence kulturális és gazdasági befolyásának voltak kitéve. thumb|right|Az első horvát király, Tomiszláv (?-928) szobra Zágrábban A középkori bizánci, frank és pápai dokumentumok alapján a Horvát Hercegség, majd Zvomimir alatt (1067-1089) Horvát Királyság a Kapela-hegységtől délre elhelyezkedő terület volt. Szlavónia a magyar honfoglalás előtt az Avar-, majd a Frank-Birodalom része volt, mely a Dráva-Száva-közét jelentette. A honfoglalástól ez a terület a Magyar Királyság szerves része lett. Szent László király 1091 előtt megalapította a zágrábi püspökséget (Kaptol), ami Szlavónia területén helyezkedett el. A két vidéket, Horvátország tengermelléki és Kárpát-medencei részét ezért a mai napig meglehetősen eltérő kulturális és gazdasági sajátosságok jellemzik, melyet még a tengerparti olasz-velencei behatás tovább színez.

A kereszténység felvétele a 9. századra fejeződött be. 879-ben VIII. János pápa Dux Croatorum („horvát fejedelem”) néven említi Branimir fejedelmet. Horvátország 925-ben lett királyság, első uralkodója Tomiszláv volt, aki a két államot egyesítette. A független horvát királyság IV. Péter Krešimir uralkodása alatt (1058-1074) érte el fénykorát.

A középkori Magyar Királyság része

100px|bélyegkép|left|Barabás Miklós: Nikola Zrinski (Zrínyi Miklós) a horvát Šubić nemzetségből származott (1842) Az utód nélküli Zvonimir halála után belviszály tört ki, majd Szent László 1091-ben elfoglalta Horvátországot.Érettségi tételek - Szent László és Könyves Kálmánhttp://www.lib.utexas.edu/maps/historical/shepherd/europe_1360.jpghttp://www.lib.utexas.edu/maps/historical/shepherd/europe_mediterranean_1190.jpg A Horvát Királyság megszűnt, és Horvátország tartomány lett Magyarországon (Magyar Királyságon) belül, habár komoly autonómiával bírt, hiszen közigazgatásilag különállt az ország többi részétől, eleinte a magyar királyi család valamelyik tagja irányította hercegként, a 13. század második felétől pedig a bánok vezették. A bánok a magyar király nevében magas rangú helytartók voltak. Horvátország továbbra is Magyarország része volt a török elleni harcok idején és kiűzését követően is. A török harcok idején számos alkalommal bizonyították harci tudásukat a horvátok, például a Kőszeget Szulejmán hadaival szemben megvédő Jurisics Miklós.

A Horvátországgal szomszédos tengerparti terület, Dalmácia gazdag városai a 11. századig bizánci, majd pedig felváltva hol magyar, hol velencei fennhatóság alatt álltak. A Velencei Köztársasággal vívott évszázados háborúk után végül Nagy Lajos király itt is teljessé tette a magyar uralmat, miután a legdélebbi és egyben leggazdagabb dalmáciai kereskedővárost, Raguzát (Dubrovnik) is megszerezte. thumb|250px|A dalmáciai Klissza vára egy 1574-es ábrázoláson A 15. század első felében a Magyar Királyság meggyengült a folyamatos török támadás következtében, és a mai Bosznia-Hercegovina területét - amelynek nyugati és déli végei addig Horvátországhoz tartoztak - a törökök elfoglalták. Ezzel egyidőben a velenceiek is visszahódították Dalmáciát. Raguza azonban független lett, és évszázadokon át Velence fő vetélytársa maradt a térség kereskedelmében.

Bizonyos történészek szerint Horvátország (a Pacta Conventa nevezetű iratra hivatkozva) perszonálunióba lépett Magyarországgal, ugyanakkor ez az állítás nem igaz. A Pacta Conventa (Kálmán állítólagos szerződése a horvát nemességgel) hamisítvány, akárcsak a Kálmán megkoronázásáról szóló irat,Aetas - 2003. 3-4. sz. - EPAhttps://books.google.com/books?id=YIAYMNOOe0YC&printsec=frontcover&dq=Southeastern+Europe+in+the+Middle+Ages,+500-1250&hl=hu#PRA3-PA267,M1https://books.google.com/books?id=p3oGybOY1w4C&pg=PA69&dq=nada+klaic&hl=hu#PPA69,M1 most már egyes horvát történészek szerint is. Horvátország meghódítása nem megegyezésnek, hanem katonai hódításnak köszönhető, továbbá az engedmények is a magyar királyok akaratának köszönhetőek. Ettől függetlenül Horvátországnak a Magyar Királyságon belüli autonómiája nem kérdőjelezhető meg.

Mohács után Az 1526. évi mohácsi csata után, Magyarország nyugati feléhez hasonlóan, amelyet a törökök nem tudtak elfoglalni, Horvátország nyugati része is a Habsburg-házi I. Ferdinánd uralma alá került. Mivel a Habsburgok Magyarország törvényes királyainak is számítottak, így Horvátország is a Habsburg uralkodóház területeit gyarapította Magyarország keretében. A horvát különállás szempontjából azonban jelentős visszalépést jelentett a Habsburgok uralma, mivel a magyar királyok jelentős nemzeti mozgásszabadságot biztosító politikája a bécsi centralizmussal megszűnt. A horvát parlament elődjét, a Sabort nem hívták össze, (mint ahogyan a pozsonyi országgyűlés tevékenysége is jobbára szünetelt egészen a magyar reformkorig).

A felvilágosodás után thumb|250px|Az 1848-as horvát országgyűlés (Sabor) A 19. század elejéig a mai Horvátország valamennyi területe Habsburg uralom alá került, mind a törököktől visszafoglalt területek éppúgy, mind Dalmácia, beleértve Dubrovnik (Raguza) várost is. Az egykori Horvátországnak abból a részéből, amely nem került Habsburg kézre, hanem továbbra is török befolyás alatt maradt, a későbbiekben Bosznia-Hercegovina tartomány alakult ki.

A horvátlakta vidékek nem alkottak egységes országot a hatalmas Habsburg Birodalmon belül, hanem több politikai egységre osztották őket. A Magyar Királyságon belül közigazgatásilag mind Horvátországtól, mind Magyarországtól külön kezelték Szlavóniát, amely valaha Magyarország szerves része volt és jórészt magyarok lakták. Ekkorra azonban a magyarság már - a török által kiirtva - szinte eltűnt innen, így ebben az időben népesítették be jelentős mértékben a horvát telepesek az elnéptelenedett Szlavóniát. Ezenkívül külön közigazgatási területnek számított Dalmácia (1797-től osztrák), valamint Isztria is, amely az Osztrák Tengermellékhez tartozott. Sőt, a mai Horvátország jelentős területét elfoglaló úgynevezett katonai határőrvidék is önálló közigazgatási egységet alkotott.

Az illírizmus születése

Az Illír tartományok (franciául: Provinces illyriennes, németül: Illyrische Provinzen, olaszul: Province illiriche, szlovénül: Ilirske province) az Első Francia Császárság 1809–1813 között fennállt közigazgatási egysége volt, nagyjából a mai Szlovénia és Dalmácia területén. A tartományt 1809-ben olyan francia fennhatóság alatt álló területekből vonták egybe, melyeket Franciaország korábban (1805–1809 között) foglalt el és kebelezett be (vagy napóleoni csatlós államaihoz csatolva tartott). Az „Illír tartományok” területét 1813-ban, Napóleon oroszországi veresége után a Habsburg Birodalom katonai erővel visszafoglalta, 1815-ben a bécsi kongresszus Ausztriának ítélte.

A Francia Császárság többi megyéjéhez hasonlóan itt is bevezették a Code civil-t, a napóleoni polgári törvénykönyvet, és egyenjogúsították a zsidókat. 1811-től a törvényeket és rendeleteket francia és német nyelv mellett „szlavón nyelven” – azaz szlovén és horvát nyelven is közre kellett adni. Állami tanterv alapján működő, szlovén nyelvű iskolarendszert állítottak fel. Ezek az intézkedések elősegítették az írott szlovén nyelv fejlődését, a szlovén nemzeti megújulást és az illirista mozgalmak megszületését. bélyegkép|balra|Jellacsics József (1801–1859), császári-királyi táborszernagy, horvát bán A katonai határőrvidékre a Habsburgok előszeretettel hívtak szerb és részben vlach fegyvereseket a még török uralom alatt álló Balkánról a Habsburg Birodalom védelmére. A katonai határőrvidéken élő szerbeket a katonai szolgálataikért cserébe a Habsburg uralkodóház a többi népcsoporthoz képest jelentős kiváltságjogokkal ruházta fel. Az áttelepülés a török kézen lévő Balkánról a Habsburg Birodalom területére így nyilvánvalóan csábító volt, olyannyira, hogy az egykori katonai határőrvidék területén a szerbek gyakorlatilag többségbe kerültek a magyarokkal és horvátokkal szemben.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt

1849–1868 között

A kiegyezés után bélyegkép|jobbra|Gróf verőczei Pejácsevich László (1824–1901), császári és királyi kamarás, horvát bán. bélyegkép|jobbra|Báró nyéki Rauch Pál (1865-1933) politikus, horvát bán. bélyegkép|100px|Horvát-Szlavónország címere A két ország közjogi viszonyát szabályozó magyar-horvát kiegyezés (1868. évi XXX. tv. Magyarországon, 1868. évi I. tv. Horvátországban) mindenekelőtt kimondotta, hogy a két ország kifelé "egy és ugyanazon állami közösséget képez". A Magyar Királyságon belül Horvátország "külön territóriummal bíró politikai nemzet", amely "belügyeire nézve saját törvényhozással és kormányzattal bír." Így csak 1868-1918 között rendelkezett társországi státusszal. E tárgyalások során kulcs fontosságú közvetítő szerepe volt báró nyéki Rauch Levinnek (1819-1890), Horvát-Szlavon-Dalmátország bánjának, és gróf verőczei Pejácsevich Lászlónak (1824–1901), politikusnak, aki később horvát bán lett.

thumb|320px|right|Horvát-Szlavónország vármegyéi a kiegyezés után