A Dorogi köztemető Dorog egyetlen használatban lévő temetője.

Fekvése A temető a város délkeleti határában, a Bécsi út (10-es főút), az ÉGÁZ telephelye, a Csolnoki út és a Temető utca által határolt területen fekszik, domboldalban.Dorog várostérkép, Topo Press Map Térképkiadó és Térképellátó Kft., Bp. 2006, -CM

Története A település első temetője az Árpád-korban létesült az ódorogi templom körül, 1936-ban tárta fel Balogh Albin. A török hódoltság utáni betelepülés után a községi temető a Szent József plébániatemplom körül volt egészen 1765-ig, ekkor alapították a mai nyughelyet a Temető utca-Csolnoki út szegletében, a korábbi magterület helyén ma egy gépműhely található. Azóta a település népességének növekedésével párhuzamosan többször bővítették, először 1845-ben a mai Gorkij utca vonaláig. A ravatalozó az 1930-as években épült, a második világháború után szovjet hősi temető létesült a központjában. Legnagyobb bővítésére 1988-ban került sor, egészen az ÉGÁZ telephelyéig, ugyanis ekkor lettek idősek az 1920-as és 1930-as években a jelentős számú betelepülőtől nagyra nőtt falu akkori szülöttei. Kerítésének felépítésére és impozáns központi kapujának felújítására 1998-ban került sor,Tittmann János: Dorog 20 éve város, Dorog Város Kulturális Közalapítványa, 2004, 2003-ban helyezték el az ismeretlen helyen nyugvó Schmidt Sándor emléktábláját a Bécsi úti kápolna belső falán. A temető területe ma 3286 m² és 4910 sírt foglal magában.Dorogi temető, Léthé Kegyeleti Bt.

Nevezetes halottak Berberich János, (1877–1960?) községi bíró Borbély Zoltán, rendőr zászlós, posztumusz hadnagyA szolgálat közben lelőtt rendőr, Borbély Zoltán temetése, Kemma.hu (A keresett oldal nem található) Hám Kálmán, (1923–1952) bányamentő, vájár Morva Izidor, (1871–1955) főjegyző

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyarországi temetők Köztemető Kategória:Komárom-Esztergom megye építményei