Robert James Sawyer (Ottawa, Kanada, 1960. április 29.) kanadai sci-fi-szerző.

Pályafutása Az Ottawában született és Torontóban nevelkedett Sawyer régóta a kanadai sci-fi híve. Szülei John Arthur Sawyer és Virginia Kivley Peterson Sawyer. Középiskolai tanulmányait a Willowdale Középiskolában végezte, míg diplomáját a torontói Ryerson Egyetemen szerezte 1982-ben.Gricman Kata: Robert J. Sawyer - portré , Galaktikabolt (Hozzáférés ideje: 2010. december 25.)

Keményen lobbizott, hogy létrejöhessen az Amerikai Science Fiction és Fantasy Írók Egyesületének (SFWA) kanadai szervezete, mely végül 1992-ben alakult meg. 1992 és 1995 között a szervezet regionális igazgatója volt. Szerkesztője volt a szervezet Alouette című hírlevelének, mely Kanada első műholdjának tiszteletére kapta a nevét. A hírlevelet, mint a legjobb fanzine-t jelölték az Aurora-díjra.

1998-ban az SFWA elnökévé választották. 19 regénye mellett számos forgatókönyv is fűződik Sawyer nevéhez. Első magyarul megjelent kötete a FlashForward – A jövő emlékei című regénye volt 2010-ben,Flashforward - A jövő emlékei, Budapest, Metropolis Media, 2010. (Ford. Tamás Gábor) melyet egy évvel később a Lélekhullám követett.

Magyarországi kiadója, a Metropolis Media meghívására Sawyer 2011-ben részt vett a XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.Robert J. Sawyer, a FlashForward – A jövő emlékei írója Magyarországon! , Metropolis Media blog (Hozzáférés ideje: 2011. április 16.)Robert J. Sawyer a Könyvfesztiválon , Hiradó.hu, 2011. április 14. (Hozzáférés ideje: 2011. április 16.)

Jelenleg az Ontario-beli Mississaugában él.

Művei

Golden Fleece (1990) A Quintaglio Ascension trilógia: Far-Seer (1992) Fossil Hunter (1993) Foreigner (1994) End of an Era (1994) The Terminal Experiment (1995) Starplex (1996) Frameshift (1997) Illegal Alien (1997) Factoring Humanity (1998) FlashForward (1999) Calculating God (2000) Iterations (Elbeszélések, 2002) The Neanderthal Parallax trilógia: Hominids (2003) Humans (2003) Hybrids (2003) Relativity (Elbeszélések, 2004) Mindscan (2005) Rollback (2007) Identity Theft and Other Stories (Elbeszélések, 2008) A WWW trilógia: Wake (2008-9) Watch – (2010) Wonder – (2010)

Magyarul FlashForward – A jövő emlékei; ford. Tamás Gábor; Metropolis Media, Bp., 2010 (Galaktika Fantasztikus Könyvek) Lélekhullám (The Terminal Experiment); ford. Császár László, Metropolis Media, Bp., 2011 (Galaktika Fantasztikus Könyvek) WWW 1 – Világtalan (Regény. WWW: Wake) Budapest, Metropolis Media, 2012 (ford. Hidy Mátyás) WWW 2 – Vigyázók (Regény. WWW: Watch) Budapest, Metropolis Media, 2013 (ford. Hidy Mátyás) WWW 3 – Végzet (Regény. WWW: Watch) Budapest, Metropolis Media, 2013 (ford. Hidy Mátyás) Kifürkészhetetlen (Calculating God); ford. Bagi Gábor; Metropolis Media, Bp., 2014 (Galaktika Fantasztikus Könyvek) Halál a vörös bolygón (Red Planet Blues); ford. Tamás Dénes; Metropolis Media, Bp., 2015 Kvantuméj; ford. Tamás Dénes; Metropolis Media, Bp., 2022 (GFK) Az Oppenheimer alternatíva; ford. Szente Mihály; Metropolis Media, Bp., 2023 (GFK)

Díjai Több mint 40 különböző díjat kapott műveiért világszerte. Több alkalommal elnyerte (többek között) az Aurora- és a Seuin-díjat. 1995: The Terminal Experiment – 1999: Flashforward – Aurora-díj 2003: Hominids – 2006: Mindscan – John W. Campbell Emlékdíj 2010: Wake –

Lásd még FlashForward – A jövő emlékei

Fordítás

Jegyzetek

További információk Robert J. Sawyer hivatalos honlapja (Hozzáférés ideje: 2010. december 25.) Részlet Robert J. Sawyer FlashForward – A jövő emlékei című kötetéből, SF Portál, 2010. január 26. (Hozzáférés ideje: 2010. december 25.) Galgóczi Móni: Robert J. Sawyer: Flashforward – A jövő emlékei, Ekultúra – Olvasnivaló, 2010. április 28. (Hozzáférés ideje: 2010. december 25.) Galgóczi Móni: Robert J. Sawyer: Lélekhullám, Ekultúra – Olvasnivaló, 2011. szeptember 13. (Hozzáférés ideje: 2011. szeptember 13.) Robert J. Sawyer. Autobiography (Hozzáférés ideje: 2010. december 25.) Robert J. Sawyer hivatalos magyar honlap

Kategória:Kanadai sci-fi-szerzők Kategória:1960-ban született személyek Kategória:Ottawaiak Kategória:Élő személyek