Mauthausen mezőváros Ausztria, felső-ausztriai tartományban. Linztől 20 km-re található keletre. A második világháború alatt a város mellett épült meg a mauthauseni koncentrációs tábor.

Történelme Az őskorban és az ókorban Régészeti ásatások során feltárták, hogy a város területén, az újkőkorszakban egy kisebb település állt közel a folyóhoz. Később, a Római Birodalom idején kereskedelmi útvonalak találkozópontja volt. Az egyik nyugatról keletre futott a római határ felé, míg a másik, régebbi út északra, Csehország és Morvaország felé tartott.

A középkorban A 10. században bevezetett útadó beszedésére adószedő házat alapítottak az útkereszteződésnél, amely körül valószínűleg igen hamar kialakult a település. 1192-ben történik első említése hivatalos okmányban (Muthusin). Az okmány szerint virágzó város volt, saját jogrendszerrel és alacsonyabb szintű bírósággal. 1335-ben saját „szabad piacot” létesítettek.

20. század Az első világháborúban Az első világháború alatt hadifogolytábort létesítettek a várostól keletre, ahol orosz, szerb, de főleg olasz katonákat tartottak fogságban. (Volt amikor egyszerre embert is.) A foglyok közül legalább hunyt el a rabságban. Az ő emlékükre háborús temetőt nyitottak meg a városban.

1934 A város tiltakozott az ellen, hogy Ausztriát Németországhoz csatolják. A munkáscsaládok és szociáldemokraták egyesített ereje meghatározó erőnek bizonyult a Dollfuß-rendszer erőivel szemben, ezért Engelbert Dollfuß a Schutzbund 300 tagját küldette a városhoz, de amikor azok február 16-án odaérkeztek nem találtak sem fegyvereket, sem lázongásra utaló jeleket.

A második világháborúban Az Ernst Kaltenbrunner utasítására létrehozott koncentrációs táborba – melyet a várostól nyugatra állítottak fel – 1938 és 1945 között mintegy embert internáltak. A Mauthausen-Gusen névre keresztelt táborban közel 3500 zsidót öltek meg a gázkamrákban és további 110 000 ember halt meg az embertelen körülmények miatt.

Árvizek A várost és környékét kétszer is (1954 és 2002) elárasztotta a Duna.

Politikai és társadalmi élete A város jelenlegi polgármestere Thomas Punkenhofer szociáldemokrata párti (SPÖ) politikus.

A Városi Tanács A tanács 31 tagból áll. 2009-ben az alábbi bontás szerint:

Szociáldemokrata Párt (SPÖ): 17 mandátum (52,81%) Néppárt (ÖVP): 8 mandátum (26,71%) Osztrák Szabadságpárt (FPÖ): 4 mandátum (12,62%) Zöldek (Grüne): 2 mandátum (7,85%)

Demográfiai adatok 1991-es népszámlálási adatok szerint a város lakossága 4403 fő volt. 2001-re ez a szám már 4850-ra emelkedett, 2005 végén pedig 4926-ra.

Híres szülöttei Erwin Buchinger (1955), osztrák politikus (SPÖ) Werner Raffetseder (1955), író és művész Alexander Nerat (1973), osztrák politikus (FPÖ) Michael Strugl (1963), osztrák politikus (ÖVP) Leopold Wandl (1923), író, költő Brigitte Wohlmuth (1945), osztrák politikus (SPÖ)

Fordítás

Jegyzetek

További információk Gemeinde Mauthausen KZ-Gedenkstätte Mauthausen

Kategória:Felső-Ausztria települései Kategória:Ausztria Duna menti települései