Hermann Róbert (Székesfehérvár, 1963. augusztus 24. –) Széchenyi-díjas magyar történész, publicista, író. Számos, az 1848-as forradalommal és szabadságharccal foglalkozó könyv szerzője. 2015 és 2023 között a Magyar Történelmi Társulat elnöke.

Életpályája

A Teleki Blanka Gimnáziumban és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte tanulmányait. 1987-től a Hadtörténeti intézet és Múzeumban dolgozik, 2011 óta a parancsnok tudományos helyettese. Emellett a Károlyi Gáspár Református egyetem egyetemi tanára, a Történettudományi Doktori Iskola vezetője, valamint a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár Dualizmuskori Kutatócsoportjának vezetője.

Egyetemi doktori értekezését (Hatvani Imre szabadcsapatvezér és az abrudbányai katasztrófa. A magyar-román megbékélés meghiúsulása 1849-ben) 1995-ben védte meg, ezt az ELTE doktori tanácsa 1997-ben PhD fokozatra minősítette át. 2009-ben védte meg akadémiai doktori értekezését (Kossuth hadserege, Kossuth fővezérei). Számos, főleg az 1848-as forradalommal és szabadságharccal foglalkozó könyvet publikált.

Díjai, elismerései Zrínyi Díj (2000) Az Év Ifjú Hadtörténésze (2000) Budapestért díj (2011) A Magyar Érdemrend középkeresztje (2012) Regionális Prima díj (2017) Hegyvidék díszpolgára (2018) Széchenyi-díj (2024)

Könyvei A rendőrminiszter és a Zichy-gyémántok (1994) Perczel Mór első honmentő hadjárata (1995) Mindig az elsők között. Poeltenberg Ernő honvédtábornok élete (1997) Szemere Bertalan (1998) Győr város és megye hadtörténete 1848-49-ben (1998) Csány László kormánybiztosi iratai 1848-1849 I-II. (1998) Az ihászi ütközet emlékkönyve 1849-1999 (1999) A csornai ütközet története és okmánytára 1849. június 13. (1999) Megtorlás az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után (1999) Az abrudbányai tragédia, 1849 (1999) Aggházy Kamil: Buda ostroma 1849. május 4-21.; szerk., sajtó alá rend. Hermann Róbert; BFL, Bp., 2001 (Budapest történetének forrásai) 1848-1849. A szabadságharc hadtörténete (2001) Kossuth Lajos és Görgei Artúr levelezése 1848-1849 (2001) Kossuth Lajos élete és kora (2002) Az 1848-1849-es szabadságharc nagy csatái (2004) Reform – Revolution – Emigration, Herne (2006) Gáspár András honvédtábornok (2006) Kossuth hadserege, Kossuth fővezérei (2007) A Drávától a Lajtáig (2008) I. Ferenc József és a megtorlás (2009) Forradalom és szabadságharc 1848-1849 (2009) Petőfi halála (2016, Kovács Lászlóval közösen) A Zichy-gyémántok (2016) Reformkor, forradalom, szabadságharc. Válogatott tanulmányok; Line Design, Bp., 2016 ('48-as könyvtár) Illustrated military history of Hungary; szerk. Hermann Róbert, angolra ford. Alan Campbell; jav., bőv. kiad.; Zrínyi, Bp., 2017. Görgei Artúr válogatott írásai. Értekezések, vitairatok, cikkek, interjúk 1848-1915. Zrínyi Kiadó, Bp., 2018. Komáromi csataképek 1848-1849. Képes album a szabadságharc 170. évfordulójára. Komárom, 2019. A rendszerváltástól a megtorlásig. Válogatott tanulmányok; Line Design, Bp., 2020. ('48-as könyvtár) Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc. Osiris, Bp., 2022. (Nemzet és Emlékezet) Leiningen-Westerburg Károly vezérőrnagy, Magyarhon német hőse. Line Design, Bp., 2023, (Aradi Vértanúk sorozat) Pákozdtól Schwechatig. Az 1848 őszi hadműveletek a Dunántúlon és Alsó-Ausztriában. Bp., 2023. (Hadiakadémia)

Jegyzetek

Források Országos Doktori Tanács Interjú Hermann Róberttel Asztali beszélgetések... Jelen vagy múlt idő? – 1848 kultusza Beszélgetőtársak: Csorba László, Hermann Róbert, Kalla Zsuzsa, moderátor: Galambos Ádám (videóval) Részletes portré a szerzőről

Kapcsolódó szócikkek 1848–49-es forradalom és szabadságharc Hadtörténeti Intézet és Múzeum

Kategória:Magyar történészek Kategória:Budapestért díjasok Kategória:Széchenyi-díjasok Kategória:1963-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Székesfehérváriak Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Budapestiek Kategória:Díszpolgárok Magyarországon