A The Beach Boys egy 1961-ben alakult amerikai rock együttes, a rockzene egyik legnagyobb hatású együttese. A csapat eleinte a szörf, a lányok és az autók zenei szószólójaként tett szert népszerűségre, ám a fő dalszerző Brian Wilson mind növekvő ambícióinak hatására idővel, jóval innovatívabbá vált zenéjük, és az utánuk következő majdnem összes zenekarra hatással voltak.
A The Beach Boyst sokszor nevezik úgy, mint: ’’Amerika zenekara’’, és az AllMusic így ír róluk: "A zenekar kivételes képességei...tette őket Amerika első, legjobb rock zenekarává."
A The Beach Boys eredeti felállása: Brian Wilson (ének, vokál, basszusgitár, billentyűs hangszerek), Mike Love (ének, vokál, szaxofon), Carl Wilson (ének, vokál, szólógitár), Alan Jardine (ének, vokál, ritmusgitár), Dennis Wilson (dob, vokál). Ezen kívül hivatalos tagjai voltak még az együttesnek: Bruce Johnston (ének, vokál, basszusgitár, billentyűs hangszerek), Davis Marks (vokál, ritmusgitár), Ricky Fataar (ének, vokál, dob, ritmusgitár), Blondie Chaplin (ének, vokál, ritmusgitár, basszusgitár), Glen Campbell (vokál, basszusgitár).
Fennállásuk során harminchat kislemezük jutott be az amerikai Top 40-be (több mint bármelyik más amerikai zenekarnak), emellett ötvenhat Billboard Hot 100-as számuk volt (ezen belül négy No. 1-es daluk volt). A kvintettet (David Marks-szal és Bruce Johnston-nal kiegészülve) 1988-ban iktatták be a Rock and Roll Hírességek Csarnokába. A Rolling Stones magazin minden idők 100 legjobb művészeinek listáján a 12. helyen végzett. A Billboard magazin szerint a kislemez és nagylemez eladásokat tekintve a Beach Boys a legtöbb lemezt eladott amerikai rock együttes.
Az együttes zenei stílusváltásokkal és gyakori személyes konfliktusokkal zsúfolt története meglehetősen viharos: elég megemlíteni Brian Wilson mentális betegségét, drogfüggőségét, és végül kilépését a zenekarból, Dennis Wilson 1983-as és Carl Wilson 1998-as halálát, és a túlélő tagok folyamatos jogi csatározásait. Carl Wilson halála után Mike Love kidobta az alapító tag Alan Jardine-t az együttesből, ennek ellenére Love és Bruce Johnston, miután megszerezték a név használati jogát a Brother Records-tól, továbbra is Beach Boys néven turnéznak.
A Beach Boys az egyik legrégebb óta működő rockegyüttes. 2011-ben ünneplik az 50 éves fennállásukat, és egy nagy jubileumi koncertsorozattal akarják a rajongókat megörvendeztetni. Ez azonban még kétséges, mivel Brian Wilson nem szeretne egykori társaival együtt dolgozni.
Története Korai évek A zenekar 1961-ben alakult a Kalifornia állambeli Hawthorne-ban, Los Angeles egyik elővárosában. Itt nőtt fel a három Wilson testvér: Brian, Dennis és Carl, unokatestvérükkel, Mike Love-val. Körülbelül 2 éves volt Brian, amikor hallotta George Gershwintől a Rhapsody in Blue-t, ami rendkívül nagy hatást gyakorolt rá. 2005 tavaszán így emlékezett vissza rá: Visszatekintve most már látom, amit hallottam, még akkor is, ha nem tudtam szavakkal kifejezni. Ha mostanában hallom, visszajön nekem néhány rossz emlék, mert nekem rossz gyermekkorom volt. De vannak jó emlékeim is, mert imádtam ezt a dalt.
Néhány évvel később vette észre, hogy a jobb fülére nem hall olyan jól. Az ok nem ismert, nagyon valószínű, hogy nagyothallónak született, és az apja egyik ütésétől vesztette el a hallását a jobb fülére. Brian Wilson és Mike Love a gimnáziumban együtt zenélt két másik iskolatársukkal, Keith Lenttel és Bruce Griffinnel, majd az egyik iskolai rendezvényen fel is léptek, ahol hatalmas tapsot kaptak. Invitálta a testvéreit is, hogy csatlakozzanak, majd a zenekart „Carl and the Passions” névre keresztelték el. Koncertet is adtak, és különböző számokat játszottak a Dion és a Belmontstól, a Four Freshmentől pedig az It’s a Blue World-öt, ami még nehéznek bizonyult a zenekar számára. Ennek ellenére nagy hatást gyakoroltak a barátjukra Al Jardine-ra, aki ott ült a nézők között, és elhatározta, hogy ő is csatlakozik a csapathoz. Így megalakult a zenekar "The Pendeltones" néven.
Dennis, amikor egyszer visszajött a tengerpartról, azt mondta: "Hé, a szörf egyre menőbb. Srácok, írhatnátok róla egy számot." Murry Wilsonnak köszönhetően a zenekar be is mutatkozott egy helyi kiadó vezetőinek, Hite és Dorinda Morgannek. A csapat először a Four Freshmen egyik balladáját, a Their Hearts Were Full of Spring-et vette föl, de ez nem igazán győzte meg őket. Dennis említette meg a felvétel után, hogy nekik van egy eredeti daluk, Surfin’ címmel. De Brian meghátrált, mondván még nincs kész a dal. Hite Morgen azt válaszolta, hogy keressék fel őt, amint készen van a dal. Brian, Mike Love segítségével be is fejezte a dal megírását, és fel is vették a dalt, amit a zenekar 1961 októberében adott ki a Candix Records gondozásában.
Az együttes eleinte "The Pendletones" néven lépett fel, melyet a korszak divatos Pendleton gyapjúingmárkájától kölcsönöztek. Korai koncertjeiken a tagok a vastag gyapjúinget viselték, amely igen népszerű volt a dél-kaliforniai szörfösök körében.Az egyik legkorábbi Beach Boys felvétel a Pendelton gyapjúinggel: The Beach Boys - Surfin' Safari (1962. július 28., Azuza Teen Club) 1962-ben a zenekar fehér farmernadrágot és élénk csíkos inget kezdett viselni a fellépéseken. A rövid ujjú ingek kék-fehér csíkos mintázatúak voltak, gallérral, a bal oldalon zsebbel, a gombok a jobb, a gomblyukak a bal oldalon helyezkedtek el. Ez volt az együttes védjegyszerű uniformisa 1966-igHivatalos koncertfelvételek alapján: T.A.M.I. Show, 1964. október 28. & 29. "Santa Monica Civic Auditorium" koncertrészlet; "The Lost Concert", 1964. március 14.
Az 1961 végén kiadott "Surfin’" a nyugati parton nagy sikert aratott, és az országos listán is a 75. helyig jutott. A kiadó látva a zenekar nevét – a tagok megkérdezése, vagy beleegyezése nélkül – a The Beach Boys-ra változtatta. Ekkor úgy tűnt, hogy véglegesedik a zenekar felállása: a legifjabb Wilson testvér Carl lett a szólógitáros, Al Jardine a ritmusgitáros, Dennis a dobos poszt mellett döntött, és Mike Love lett a szólóénekes és a frontember. Brian volt a zenekar basszusgitárosa, és fő dalszerzője. Dennis szavaival:
A kezdeti sikerek 1962 tavaszán a Wilson testvérek apja, Murry Wilson, aki a Beach Boys menedzsere volt egészen 1964-ig, benyújtott egy demó felvételt a Capitol Records-nak, akik azonnal le is szerződtették a zenekart. A demóról kimásolt "Surfin’ Safari", és "409" című dalokat meg is jelentette (az előbbi a 14. helyig jutott Amerikába). Mivel mindkét dal sikeresnek bizonyult, a Beach Boys lehetőséget kapott egy nagylemez felvételére. Még a demó felvételek előtt Al Jardine kilépett a zenekarból, hogy a fogász tanulmányaira koncentráljon. Helyére a Wilson gyerekek szomszédja David Marks állt. A debütáló lemez nem volt annyira sikeres, ám a címadó annál inkább: 1. helyezett lett Svédországban, és az USA-ban is 900.000 példányban kelt el. A következő lemezük a Surfin’ U.S.A., pontosabban annak is a címadó dala hozta meg a Beach Boys-nak a nemzetközi hírnevet. Az első két lemezen még a zenekar tagjai játszanak a hangszereken, és producernek a Capitol A&R menedzserét, Nick Venet-t jelölik meg. Sejteni lehet azért, hogy a felvételeket nem Nick, hanem valójában Brian irányította.
thumb|right|300px|"Catch a wave and you're sittin' on top of the world..." (A "Catch a wave" kezdősora) Korai dalaikra elsősorban Chuck Berry gitár riffjei, és a The Four Freshman szövevényes vokálharmoniái voltak nagy hatással. Ezen időszak alatt Brian Wilson dalszerzői, hangszerelői és produceri képessége villámgyorsan fejlődött. Korai slágereik az Egyesült Államok egyik első számú zenekarává tették a zenekart, ez a pozíciójuk csak a Beatles 1964-es amerikai áttörésével ("british invasion") került veszélybe.
1964 februárjának elején Brian megszállottként kezdett új dalokat írni, s alig néhány hét leforgása alatt olyan jövőbeli klasszikusokkal állt elő, mint az "I Get Around", az "All Summer Long", a "Wendy", vagy a "Girls On The Beach". A Beach Boys kénytelen volt felvenni Brian tempóját, amikor a végtelen stúdióüléseken vezetőjük kérésére újra és újra fel kellett énekelniük a mind bonyolultabbá váló vokálharmóniákat, amíg Wilson tökéletesnek nem találta azokat. Ezek a vokálok a már korábban, stúdiózenészekkel rögzített instrumentális felvételekre kerültek, melyek producere és hangszerelője az ekkor még mindig csak 21 éves Brian volt. Az "I Get Around" lett a zenekar első listavezető kislemeze, és Brian addigi legelőremutatóbb munkája. A dal felvételei során kirúgta apját, aki a kezdetek óta volt a zenekar menedzsere, mert megunta az önző, és önkényes zsarnokoskodását. A következő években a Wilson-testvérek és Murry fokozatosan elhidegültek egymástól, s amikor 1973-ban Murry meghalt, Brian és Dennis nem vettek részt a temetésen. Számtalan történet kering arról, miként bántalmazta fizikailag és lelkileg Murry fiait gyerekkorukban. Brian később így emlékezett vissza a kapcsolatukra: "A kapcsolatom az apámmal nagyon egyedi volt. Egyrészről nagyon féltem tőle. Másrészt szerettem is, mert tudta, hogy hol volt. Neki volt ez a versenyszelleme, amitől teljesen eldobtam az agyamat".
Brian újításai és személyes problémái A folyamatos, megfeszített tempójú munkának idővel meg kellett fizetni az árát. 1964. december 23-án, miközben az együttes egy houston-i koncertre repült, Brian pánikrohamot szenvedett el, majd a következő év elején bejelentette, visszavonul a turnézástól, hogy minden erejét a zeneszerzésre és a lemezfelvételekre fordíthassa. Tizennyolc hónapig Glen Campbell helyettesítette Briant a koncerteken, ám saját karrierje érdekében hamarosan kilépett az együttesből. A Beach Boys zenész barátjukat, Bruce Johnstont kérte meg, hogy találjon egy alkalmas zenészt Brian helyére. Miután nem járt sikerrel, maga Johnston vált az együttes teljes jogú tagjává, először a koncerteken helyettesítette Wilsont, a későbbiekben pedig a lemezfelvételeken is közreműködött.
A Jan & Dean duó tagjai (akik a zenekar közeli barátai, 1963-64-ben pedig elő zenekaruk voltak) tanácsolták Briannek, hogy a stúdióban alkalmazzon alkalmi zenészeket. A stúdiózenészek jelenléte és Wilson turnézástól történő visszavonulása lehetővé tette számára, hogy tovább fejlessze produceri képességeit. Wilson szerezte előzenekaruk "Surf City" című dalát is. A Jan & Dean-szám a Billboard lista első helyéig jutott 1963 nyarán, ami felvillanyozta Briant, viszont feldühítette a menedzser Murry-t, aki úgy érezte, fia "eltékozolt" egy számot, ami a Beach Boys első listavezetője lehetett volna
1964-re Brian növekvő kreativitása nyilvánvalóvá vált: az All Summer Long nagylemez "Drive-In" című dalában két versszak közé több ütemnyi csendet iktatott be, míg a "Denny's Drums", a Shut Down Volume 2 album utolsó száma egy kétperces dobszóló. Ahogy Wilson mind ambiciózusabbá vált, úgy nőtt meg a profi stúdiózenészek jelentősége is olyan dalokban, mint az "I Get Around" vagy a "When I Grow Up (To Be A Man)".
1965 további nyilvánvaló változásokat hozott: a Today! nagylemezen háttérbe szorulnak a gitárok, nagyobb szerephez jutnak a billentyűs és ütős hangszerek, Wilson bátran kísérletezik a hangerő radikális változtatásával, a dalszövegek pedig jóval érettebbek a korábbiaknál. Az album A-oldalát napfényes popdalok foglalják el, míg a második oldalra kerültek a komorabb balladák. A 3. helyig jutó "California Girls"-t 1965 novemberében újabb top 20-as kislemez, a "Little Girl I Once Knew" követte, a zenekar addigi legexperimentálisabb dala, a refréneket megelőző több másodpercnyi csönddel, pszichedelikus orgonával, mélabús fúvósokkal. Talán a túlságosan extrém hangszerelésnek tudható be, hogy a kislemez nem jutott feljebb a 20. helynél, így ez lett az első Beach Boys-kislemez 1963 óta, amelyik nem került be az első tízbe.
Pet Sounds