Benjámín Netanjáhú (, angol átírással Benyamin Netanyahu,A Binyamin alak is előfordul. politikai és a nemzetközi sajtóban is használt beceneve „Bibi”; Tel-Aviv, 1949. október 21. –) izraeli politikus, Izrael miniszterelnöke 1996 és 1999, majd 2009 és 2021 között, illetve 2022-től. Izrael történetének leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke.
Őt és kormányát népirtással, háborús bűnökkel és emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják. 2024 májusában a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze bejelentette, hogy elfogatóparancsot kér ő és kormányának hadügyminisztere, Joáv Galant ellen, háborús bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt. 2024. november 21-én a Nemzetközi Büntetőbíróság ezt az elfogatóparancsot ki is adta kettejük ellen. 2023 októbere óta csak a Gázai övezet elleni háborúban közel 70 ezer ember halt meg, nagyrészt nők és gyerekek. Rajtuk túl több mint 170 ezer fő volt a sebesültek száma, sokan egész életükre lebénultak. 2024-ben Libanon és Szíria ellen, majd 2025-ben Irán ellen is katonai akciókat és légitámadásokat indított.
Életpályája
A politika előtt bélyeg|bal|190px|Fényképe az Izraeli Védelmi Erőknél 1967-ben Tel-Avivban, Izrael akkori fővárosában született 1949-ben. Anyja litván származású családja 1911-ben vándorolt a jeruzsálemi szandzsák területére Minneapolisból, míg apja Varsóban született. 1956 és 1958 között családjával az amerikai Philadelphiában élt. Ekkor rövid időre hazaköltöztek, majd 1963–1967 között újra kiköltöztek, Netanjáhú több sportcsapat tagja volt középiskolában. Végül 1967-ben végleg hazatértek, és Netanjáhú belépett az Izraeli Hadseregbe. Az Elit Felderítési Egységben teljesített szolgálatot, számos bevetésen vett részt, az egyiken, 1972 májusában megsebesült. Felépülése után nem sokkal századosként leszerelt, majd Ben Nitay néven visszatért az Egyesült Államokba, ahol előbb építészeti, majd közgazdasági egyetemet végzett. Egyetemi évei során 1973-ban visszatért Izraelbe, hogy részt vegyen a jom kippuri háborúban.
1976-ban egy ugandai túszdráma során palesztin fegyveresek harcban megölték a bátyját, Jonátánt, a túszszabadító kommandós egység parancsnokát. Ekkor elkezdett a Boston Consulting Group cégnél dolgozni, ahol megismerkedett Mitt Romney későbbi amerikai szenátorral és barátságot építettek ki. 1978-ban visszatért Izraelbe, és belépett egy szervezetbe, amelynek célja a terrorizmus elleni nemzetközi együttműködés kiépítése volt.
1982 és 1984 között Izrael amerikai nagykövetségén dolgozott Washingtonban, majd 1984 és 1988 között Izrael ENSZ-nagykövete volt. Az 1988-as izraeli választások előtt visszatért szülőhazájába, és a Likud listáján bejutott a Kneszetbe (izraeli parlament), ugyanettől az évtől kedve 1990-ig külügyminiszter-helyettes volt. 1990 márciusában kinevezték a Miniszterelnöki Hivatal miniszterhelyettesévé.
Első miniszterelnöksége (1996–1999) balra|bélyegkép|Netanjáhú, Madeleine Albright amerikai külügyminiszter és Jászer Arafát A Likud 1992-es veresége után 1993-ban a párt vezetője lett. 1996-ban az ország történetének legfiatalabb miniszterelnökévé választották. Egyik első rendelkezése volt, hogy engedélyezte az Izrael által megszállt palesztin területekre zsidók telepítését. Szeptember 24-én egy régészek által feltárt alagutat nyitottak meg a jeruzsálemi mecsetek közelében, ami heves összetűzéseket váltott ki a helyi zsidó és muszlim lakosok közt. A zavargásoknak nyolcvan, többségében palesztin áldozata volt. Október 1-jén Bill Clinton amerikai elnök szervezésében Washingtonban Netanjáhú Jászer Arafáttal, a PFSZ vezetőjével találkozott, aki felszólította az alagút bezárására, de Netanjáhú ezt megtagadta. Miniszterelnökségét gazdaságilag privatizáció jellemezte.
1997. január 15-én Arafat és Netanjáhú megegyezett, hogy Izrael kiüríti Hebron város területének négyötödét. Ez meg is történt, később azonban Netanjáhú elrendelte egy palesztinai zsidó telep építését, amiért a PFSZ megszakította kapcsolatait a zsidó állammal. Ez július 30-án történt jeruzsálemi öngyilkos merényletet követően, melynek 15 zsidó halottja volt, és ami miatt Izrael felfüggesztette tárgyalásait a PFSZ-szel. Időközben a Netanjáhú-kormány több tagja is lemondott, így tiltakozva a miniszterelnök autokratikus módszerei és a béketárgyalások megszakadása miatt.
1998-ban amerikai nyomásra Netanjáhú és Arafat megegyeztek, hogy Izrael Ciszjordánia 13%-áról kivonja csapatait. Miután a csapatkivonás első szakasza lezárult, a miniszterelnök kijelentette, hogy nem folytatja tovább, arra hivatkozva, hogy a palesztinok nem teljesítették ígéreteiket a terrorizmus elleni harc tekintetében.
Külügy-, és pénzügyminiszter, az ellenzék vezetője (2000–2009) Netnajáhú elveszítette az izraeli jobboldal támogatását, és az izraeli rendőrség vádat akart emeltetni ellene korrupció vádjával, így 1999-ben Ehúd Bárák legyőzte a miniszterelnöki választáson. Rövid időre visszavonult a politikai élettől. Mikor azonban a Bárák-kormány 2000 végén megbukott, választást követelve visszatért. Végül nem indult, de 2002-ben, mikor Aríél Sárón addigi külügyminisztert megválasztották miniszterelnöknek, ő Netanjáhút tette meg külügyminiszternek, 2003-ban pénzügyminiszter lett. Minisztersége során jelentős adócsökkentetéseket hagytak jóvá, és több monopóliumot is feloszlatott. Ennek ellenére a szociális programok jelentősen csökkentek az országban, amiért Margaret Thatcher politikájához hasonlítottak a pénzügyminisztert.
Sárón visszavonulása után, 2005 decemberében Netanjáhú újra a Likud vezetője lett. 2008-ban ellenezte az Izrael és Hamász által kötött tűzszünetet. Ugyan a Likud második lett a 2009-es választáson, a jobboldali pártok együtt többséget szereztek, így egy koalíciós kormányban Netanjáhú ismét Izrael miniszterelnöke lett. Kormánya centrista lett, Ehúd Bárák Munkáspártját győzte meg a koalíció megalkotására.
Második miniszterelnökség (2009–2021) bélyeg|bal|250x250px|Orbán Viktorral és a V4-ek vezetőivel 2017-ben Megválasztása után egyre több amerikai politikus, köztük Barack Obama elnök is kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem támogatja az izraeli telepek építését Ciszjordániában, aminek következtében Netanjáhú is bejelentette, hogy támogatná egy lefegyverzett palesztin állam létrehozását, akkor ha az államnak nincs hadserege, Jeruzsálem egésze Izraelé lesz és a palesztinok nem kapnak jogot a visszatérésre. Ennek ellenére a telepek építését természetesnek nevezte. A jobboldal tagjai kritizálták, amiért elfogadott egy palesztin államot.
2009-ben engedélyezte a kereskedelem megkezdését Ciszjordániával. Ennek ellenére szeptemberben további telepek építését hagyta jóvá, ami a következő évben is folytatódott. 2012-ben Netanjáhú amerikai nyomásra ismét támogatta egy hadsereg nélküli palesztin állam létrehozását. A 2013-as választások előtt, amelyen a pártja rosszabbul teljesített, mint az előzőn, egyesült a Likud a nacionalista Jiszráél Béténu párttal. Mikor 2014-ben a Hamász és a Palesztin Hatóság koalíciós kormányt alakított, Netanjáhú kritizálta Európát és az amerikaiakat, amiért együtt dolgoztak az új palesztin hatósággal. Ezt több izraeli, majd válaszként Hamász-támadás követte. 2014-ben kormánya összeomlott, 2015-ben újabb választásokat tartottak. balra|bélyegkép|Donald Trump amerikai elnök és Netanjáhú Jeruzsálemben Pártja a legtöbb széket szerezte a parlamentben, de ismét koalícióba kellett lépnie négy további párttal. 2015-ben botrányt okozott, hogy Netanjáhú hamisan kijelentette, hogy Adolf Hitler eleinte nem akarta megölni a zsidókat a holokauszt idején, de Amin el-Husszeini palesztin függetlenségi harcos meggyőzte erről. Moshe Zimmermann izraeli történész ezt holokauszttagadásnak nevezte. 2016 márciusában a koalíció ultraortodox tagjai megfenyegették Netanjahút, hogy kilépnek a megegyezésből, ha további támogatást ad konzervatív és reform zsidóknak. Az ENSZ decemberben illegálisnak nevezte a palesztin területeken felépített izraeli telepeket, aminek következtében Izrael visszavonta hat millió dolláros tagsági díját.
2019 szeptemberében a parlamenti választások után Reuvén Rivlin köztársasági elnök Netanjáhút kérte fel kormányalakításra, amit követően egyesítette az ország jobboldali pártjait. A koalíció tagja volt a szélsőjobboldali, ultranacionalista, és gyakran rasszistaként leírt Ocma Jehudít párt is.
2021. május 6-án Jeruzsálemben palesztin tüntetések kezdődtek, Izrael legfelsőbb bíróságának döntését követően, hogy kelet-jeruzsálemi Sejk Dzsarra lakónegyedből kilakoltassanak palesztin lakosokat. Izrael válaszként lerohant egy mecsetet, amelynek sok palesztin sérültje volt. A Hamász válaszként rakétákat lőtt ki Izraelra. A krízis és újabb korrupciós vádak következtében Netanjahú kormánya megbukott, 12 év után ellenzékbe szorult. Netanjahú ellen már 2017 óta nyomozást folytatott az izraeli rendőrség korrupció és csalás vádjával, amiért több üzletembertől is elfogadott pénzösszegeket, illetve támogatásért cserében különleges bánásmódban részesítette cégeiket. 2019-ben és 2020-ban is vádat emeltek ellene. Hivatalosan a Covid19-pandémia miatt elhalasztották a tárgyalást. 2025-ben elnöki kegyelmet kért Jichák Hercogtól.
Harmadik miniszterelnöksége (2022–) A 2022-es választások idején a Netanjáhú vezette Likud párt listája kapta a legtöbb szavazatot. Hatodik miniszterelnöki ciklusa 2022. december 29-én kezdődött. balra|bélyegkép|Netanjáhú kormánya elleni tüntetők Tel-Avivban Kormányzásának első hónapjait az igazságügyi reformok kapták, ami széles körű kritikát és tömeges tiltakozási hullámot váltott ki országszerte. A kritikusok alapján a „reform” negatív hatással van a hatalmi ágak szétválasztására, a gazdaságra, a nőkre és kisebbségekre, a munkavállalói jogokra, Izrael demokráciájának erejére. A kritikusok a kormányát a neonácikhoz hasonlították. 2023 februárjában, Tel-Avivban az ellene tüntető több százezres tömeg – akik szerint aláássa a demokráciát – olyan hatalmas transzparenst vitt magával, amelyen más autokrata vezetőkkel ábrázolták, Vlagyimir Putyinnal, Recep Tayyip Erdoğannal és Orbán Viktorral.
2023 februárjában kormánya jóváhagyott további telepeket, és legalizált kilencet, annektálva őket. Emellett lerövidítette a jóváhagyási folyamatot, megkönnyítve további telepek létrehozását Ciszjordániában. AZ első hat hónapban 13 ezer lakóépületet építettek fel izraeli telepesek Palesztinában.
2023 októberében a Hamász széleskörű támadást indított Izrael ellen, a legnagyobbat az 1940-es évek óta, amiről a Háárec izraeli napilap információi szerint Netanjáhú előre tudott. Ezt a miniszterelnök tagadta és beperelte az újságot. Izrael jelentős mértékű ellentámadást indított és az első hónapokban bármilyen tűzszünet lehetőségét megtagadták. A háborúban meggyilkolt civil palesztinokat Netanjáhú járulékos veszteségnek nevezte. A miniszterelnököt kritizálták izraeli túszok, amiért visszajuttatásuk helyett fontosabbnak tartotta politikai céljait. A Hamász már két nappal az első támadás előtt felajánlotta az összes túsz visszaküldését Izraelbe. Kormányát a következő években egyre többen vádolták népirtással Gázában. A Nemzetközi Bíróság előtt Dél-Afrika indított eljárást Izrael ellen. 2024. november 21-én a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki ő és kormányának hadügyminisztere, Joáv Galant ellen. Ugyan 2025 januárjában tűzszünetet írtak alá a felek, márciusban Izrael meglepetésszerű támadást indított, véget vetve a rövid szünetnek a háborúban. Netanjáhú kijelentette, hogy az infrastruktúra elpusztításának az volt a célja, hogy a palesztinoknak ne legyen hova visszatérnie. 2025 augusztusában kijelentette, hogy végső célja Nagy Izrael létrehozása volt, és egyre gyakrabban ellenezte egy palesztin állam létrehozását. A háborúban több, mint 80 ezer palesztin halt meg 2026-ig, nagyrészt nők és gyermekek.