bélyegkép|250px|A Miskolci Nemzeti Színház épülete Miskolc színházi élete 1800-ban kezdődött, amikor Kolozsvárról idejött Wesselényi Miklós színtársulata. A következő trupp Benke József vezetésével érkezett, és ennek a társulatnak Déryné Széppataki Róza is tagja volt. A miskolci polgárok szerették a színházat, megszerették a színészeket, akik jól érezték magukat a városban. Amikor a csoport továbbállt, a városnak hiányzott a színház, és elhatározták egy állandó kőszínház építését. A színházépületet 1823-ban adták át Kisfaludy Károly A tatárok Magyarországon című darabjával. Ez a színház, amely a mai Magyarország első kőszínházának számított, 1843-ban leégett, és helyette egy újat, nagyobbat építettek. Ennek az épületnek az ünnepélyes felavatása 1857-ben volt, a díszvendégek István főherceg, Jókai Mór és Laborfalvi Róza voltak. A Miskolci Nemzeti Színház első direktora Latabár Endre, a Latabár színészdinasztia alapítója lett. A színház működésére hullámhegyek és hullámvölgyek voltak jellemzőek, a teátrum történetének kiemelkedő vezetői nevéhez komoly sikerek, országos elismertség kapcsolódtak.

A miskolci színházi életet érdemben nem lehet a műkedvelő színjátszás nélkül tárgyalni. A miskolci amatőrök már a 18. század közepén színre léptek, a Vasas Jószerencse Dal- és Önképzőkör pedig 1887-ben alakult meg. Az amatőrök a 2000-es években is jelen vannak, több sikeres amatőr csoport működik a városban.

A kezdetek bélyegkép|Telepi Györgynek a leírások alapján készült rajza az első színházépületről Amikor II. József 1784-ben a németet tette meg a birodalom hivatalos nyelvévé, a magyar nyelv elismertetéséért szinte azonnal megindult a küzdelem. Ebben egyes politikusok és a kultúra képviselői játszották a főszerepet. A magyarság nyelvének a „visszaszerzése” azonban meglehetősen hosszú küzdelem után valósulhatott meg. Széchenyi István például csak 1825-ben jegyezhette be a naplójába: „a felsőházban magyarul beszéltem” – ez volt az első alkalom. A színészek az 1790-es évektől vállalták fel a magyar nyelv terjesztésének az ügyét. Kolozsvárott az Erdélyi Magyar Nemes Színjátszó Társaság már 1792 decemberében megtartotta első előadását, és ezt követően, viszonylag rövid idő múlva, 1821. március 12-én felavatták az ország első kőszínházát, a magyar nyelvű színjátszás fellegvárát. Ezt megelőzően – és ezután is – magyar vándor színtársulatok járták az országot, az ekhós szekerek voltak közlekedésük nélkülözhetetlen eszközei.

Miskolcra 1800-ban érkezett Wesselényi Miklós erdélyi színtársulata. A városban ebben az időben tizenötezer főnyi lakosság élt, egyharmaduk nemes ember volt, szívesen fogadták a színészeket. 1811-ben Pestről jött egy színtársulat, majd 1815-ben Benke József társulata érkezett. A vándortársulatok elsősorban a Korona Szálló kertjében és a Sötétkapu melletti Csizmadia-színben játszottak. Benke még ebben az évben végleg Miskolcra költözött, itt élt és itt halt meg. A Benke-féle társulatnak már akkor neves tagja volt Déryné Széppataki Róza, aki később szintén itt telepedett le, és ő is Miskolcon hunyt el. A színésznő naplójából sok értékes ismeret birtokába juthat az olvasó Miskolccal való ismerkedéséről. Dérynét Pesten kifejezettel óvták Miskolctól. A társulat érkezéséről így írt, amikor a Csabai vagy a Mindszenti kapun keresztül közelítették meg Miskolcot: „Egyszerre a városban találtuk magunkat. Már akkor minden ház ablakából gyertyavilág özönlött felénk, alacsonyabb, magasabb házakból egyaránt. Szép este volt, s bár késő, de mégis sok csinos nép sétált az utcákon. Ez már mindjárt más hangulatba emelt bennünket. De hová szállunk? Lesz-e itt oly épület, hol ennyi szekér beállhat: tizenkét szekérnek sok hely kell.” A társulat a Korona szálló udvarán ütött tábort. „… igen csinos, illedelmes ifjakat és férfiakat (láttam). A Korona előtt, de csak az után, a nők akik sétáltak, mind megállottak. Ez így tartott egy ideig, és gondolám, hiszen itt urak vannak, ez víg város, itt jó lesz nekünk” – írta a továbbiakban. Első előadásuk a Tündérkastély Magyarországon című vígjáték volt.

A színjátszás iránti helyi érdeklődés, a színészek szeretete oda vezetett, hogy a város 1815-ben határozatban nyilvánította ki akaratát, miszerint „… Miskoltzon, mint Magyar Nyelven beszéllő … vidék közepén fekvő népes mező városban, állandó játékszínt építeni és ki is nyitni akarunk.” Mindezt azért, hogy a magyar nemzetet „…a más Európai pallérozott Nemzetségek sorába emelje”. Az ünnepélyes alapkőletétel 1819-ben volt, s a színházat 1823. augusztus 24-én nyitották meg, amely a mai Déryné utcában, az akkori Boldogasszony utca 3. szám alatt, a mai színházépület mögötti telken állt. A megnyitón Kisfaludy Károly A tatárok Magyarországon című darabját adták elő. A ház a mai Magyarország első kőszínháza volt, és a dátum akár szimbolikusnak is tekinthető: 1823-ban született Petőfi Sándor és Madách Imre, és ebben az évben fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. A színészet nagy pártfogója volt Széchenyi István, aki 1827-ben megalapította a Miskolci Kaszinót is, ezt írta: „ámbár nagyon szomorú az, hogy olly nagy Hazánkban csak Miskolcon áll egy olly intézet, a melly a nagy célnak megfelelend … mégis örül a szívem, hogy valahol már a kezdet megvagyon”. Az épület végleges színpada is Széchenyi támogatásával készült el 1828-ban, és ebből az alkalomból A sevillai borbélyt mutatták be. A díszleteket a kolozsvári színjátszók vezetője, Wesselényi Miklós kölcsönözte a színháznak. A színház díszleteit egyébként általában Wándza Mihály festette, aki színészként is fel-fellépett.

A Honművész újságírója 1933-ban így írt a színház épületéről: a miskolci színház „fedele fenyőzsindely, felső padlazatja gyalult deszka, elején mindjárt a bemenetelnél két kis kamra, egyik a pénztárnak, a másik a cukrász számára. Eleinte nem volt benne se karzat, se loge (páholy), hanem később Vay Ábrahám úr, Borsodnak elfelejthetetlen akkori alispánja szinte a maga költségén bevonatta az oldal mellékeket 32 páhollyal, felül kerítvén azokat egy karzattal, két és egyszeres lócákkal”. E leírás alapján készítette el Telepi György a színház feltételezett rajzát, de ezt a kialakítást a későbbi régészeti feltárások nem teljesen igazolták.

Az új színház bélyegkép|170px|A Marót bán bemutatójáról készült poszter a Színészmúzeumban A színházépület az 1843-as nagy miskolci tűzvészben – sok más jeles építménnyel és lakóházzal együtt – elpusztult. Az új, mai színház alapkövét 1847-ben tették le a régi szomszédságában (a régi színházépület helyén, részben annak falait magában foglalva, áll ma a Színháztörténeti és Színészmúzeum). A színházépítés költségeit a Szemere Bertalan alispán által szervezett részvénykibocsátás fedezte. A színház Giuseppe Cassano (Cassano Józsefként írt alá) tervei alapján készült, és 1857. szeptember 3-án avatták fel. Az új színház első igazgatója Latabár Endre volt, akinek társulata Vörösmarty Mihály Marót bán című művét mutatta be (de az Egy pohár vízzel és a Cárnővel is készültek). Ekkor kapta meg a teátrum a Ferenc Józseftől származó „felsőbb engedelemmel” a Miskolci Nemzeti Színház nevet. A nyitásra Miskolcra érkezett a király is, de egyik híve halála miatt nem vett részt az előadáson. A bemutató előadáson Marót bánt „Egressi úr”, Idát, a hitvesét „Jókainé asszony”, Bod hadnagyot „Lendvai úr” játszotta, a megnyitási „szavallatot” pedig Jókai Mór írta, és a felesége mondta el. A színház előfüggönyét (kortináját) Telepi György festette, a diósgyőri várat ábrázolta. A korabeli megemlékezések szerint igen szép volt, kár, hogy nem maradt meg. Ő festette a díszleteket is, de ugyancsak Telepi munkája volt a színpad és gépezete.

Az új színházépület nem nyerte meg a közönség és a színészek tetszését, és a sajtó is szívesen foglalkozott a negatívumokkal: „a miskolczi színház, úgy a hogy az van, még a legszerényebb igényeknek sem felel meg” – írta az egyik lap. A ma is látható tűztornyot 1884-ben építették a tetejére, majd 1925-ben Vágó László tervei alapján javítottak a használhatóságán: a nézőteret 400 hellyel megnövelték, parkettázták az épületet, tágas oszlopcsarnokot és büfét, cukrászdát alakítottak ki benne. A következő rekonstrukció az 1950-es évek közepén zajlott. A terveket Bene László és ifj. Horváth Béla készítették. Az átalakítás időtartamára a színház Diósgyőr-Vasgyárban, a kolónia „lovardának” csúfolt épületében (valójában munkásétteremnek épült, majd 1945 után filmszínházként működött) tartotta előadásait. A társulat 1959. december 10-én tért vissza a megújult színházépületbe.

A következő nagyszabású átalakítás Bodonyi Csaba építész tervei szerint valósult meg 1991 és 1997 között. Ennek eredményeként a nagyszínházon kívül négy további játszóhelyet alakítottak ki, amivel Európa egyik legkorszerűbb színházi együttese alakult ki. E fejlesztések eredményeként jöhetett létre a Bartók+… operafesztivál, amivel Miskolc lett az első operai fesztiválváros Magyarországon. 1823-tól, az első kőszínháztól idáig ível a történet.

Fejezetek a színház korszakaiból A miskolci színháznak, mint minden más hasonló intézménynek, voltak fontos időszakai, amelyek többnyire egy-egy kiemelkedő színházi társulatépítő szakemberhez, igazgatóhoz, rendezőhöz kapcsolódtak. Az alábbi pontok ebből adnak vázlatos áttekintést, mindegyik korszakhoz egy nevet rendelve.

Latabár Endre bélyegkép|Latabár Endre szobra a színház Déryné-udvarában (Varga Éva alkotása) Az első fontos személyiség Latabár Endre volt, aki négyszer is volt a színház direktora, megszakításokkal, 1857 és 1872 között. Latabár kiváló színházi tehetség volt, prózai darabokban fiatal gavallérokat, komikus szerepeket játszott, mindazonáltal remek zenei képességei voltak, szép csengésű tenorja révén operák ünnepelt szereplője is volt, erről Déryné is elismeréssel emlékezett meg. Egy idő után azonban jobban kezdték érdekelni a rendezői, énekmesteri, karmesteri és színházvezetési feladatok, s erre – a tagadhatatlanul bohém környezetben – konszolidált életvitele is alkalmassá tette. Társulatában olyan kiválóságok szerepeltek, mint Szentgyörgyi István, Paulay Ede és Újházi Ede.

Latabár a direktori megbízatásokat pályázat útján nyerte el, amelyekben mindkét fél feladatait aprólékosan részletezték. Az egyik – 1860-as –koncesszió szövege például így kezdődik: „A miskolci társulatigazgató választmánya bérbe adja a miskolci színházat t. Latabár Endre színigazgató úrnak, 1860. octóber hó 1-ső napjától 1863. évi virágvasárnapjáig. A bérlő tartozik minden év octóber hó 1-től virágvasárnapig egy, a vidéken mostani fogalmak szerint elsőrendű oly színtársulatot állítani elő, mely kellő számú és minőségű személyzettel bírjon, s drámai és népszínműi előadásokra minősítve legyen.” Előírták a társulat összetételét: nők: tragika, szende, népszínmű énekes, comika, dáma; férfiak: szerelmes, hős, társalgó, 1ső szépfiú, cselszövő, 2ik szépfiú, 1ső apa, 2ik apa, bonviván; segédszínésznők és kardalnoknők; segédszínészek és kardalnokok.

A társulatnak huszonegy színésze volt, köztük Latabárné Török Mária is, aki azon felül, hogy játszott a színházban, a társulatra még főzött is. A rendező és karmester Latabár volt, de a rendezésbe besegített neki Kecskés Károly is. A társulat előadásain rendszeresen felléptek más, országos rangú színészek is (például Egressy Gábor, aki Brankovics Györgyöt és a Hamletet is eljátszotta). A társulat havonta 18–21 előadást tartott, a repertoár a Marót bántól és az Egy pohár víztől a Brankovics György című szomorújátékig terjedt, de számos operát is műsorra tűztek. Csak az első hónapban huszonegy mű került színre.

Palágyi Lajos