Az iPhoto az Apple által fejlesztett alkalmazás, amely Mac OS X és iOS környezetben futtatott. Használatával számítógépre, iPodra, iPhone-ra és iPadre lehet tölteni a digitális fényképeket, rendszerezhetők, feljavíthatók és segítségével megoszthatók.
Az iPhoto-t az Apple a Photos alkalmazásra cserélte. A váltást a 2014-es fejlesztői konferencián jelentette be. Az Apple számítógépeken futó Photos 2015. február 5-én lett elérhető a Yosemite operációs rendszer 10.10.3 (béta) frissítésével.
Jellemzői Az iPhoto első verziója 2002-ben jelent meg, ez volt az iLife alkalmazás-csomag második eleme (az első az iTunes volt, amely szintén került az iLife elemek közül). Az iLife csomagot minden új Macintosh számítógépen előre telepítette a gyártó. Az iPhoto legutolsó változata (9.6 verzió) 2014. október 17-én jelent meg. Az Aperture professzionális fotós alkalmazás képes az iPhoto fényképeit és az iPhoto-ban kialakított teljes jelölésrendszert (kulcsszó, albumok) átvenni.
Az iPhoto-nak létezett iOS alatt futtatható változata is. Az iOS 5.1 rendszeren 2012. március 7-én mutatták be az iPhoto-t. Szeptemberben, az iOS 6 megjelenésekor, frissítették az iPhoto 1.1 verzióra. A 2.0 verzió az iOS 7 alatt lett elérhető 2013. október 22-én.
A Mac-es és iOS-es iPhoto az Apple iCloud felhő- és tárhely-szolgáltatásán át volt képes automatikus képátvitelre az azonos Apple ID-vel azonosított eszközök között. A képek a felhőben özvetlenül nem voltak elérhetők.
Az iPhoto lkalmas képek beolvasására a Macintosh géphez csatlakoztatott digitális kameráról (az esetek jelentős többségében külön szoftver telepítése nélkül), kép-CD-ről, Internetről, illetve a Macintosh saját memóriakártya-olvasójából. Az iPhoto ismeri az elterjedt képformátumokat, beleértve a RAW formátumot is.
A beolvasott képek eseményekbe csoportosíthatók. A képek stabil-, és feltételtől függő-albumokba rendezhetők. Minden képnek címet, leírást adhatunk, csillagok segítségével értékelhetjük, illetve kulcsszavakkal láthatjuk el. A fényképek alap-eszközökkel (forgatás, vágás, vízszintbe hozás, vörösszem-korrekció) szerkeszthetők. Lehetséges a képek színezetének hisztogram alapú módosítása, illetve effektekkel (szépia, fekete-fehér...) ellátása. Az iPhoto mindig képes az eredeti kép visszaállítására (non-destructive).
Az iPhoto '09 két legfontosabb újdonsága az arc-felismerés és a GPS-adatok feldolgozási képessége volt. A földrajzi koordinátákat metaadatként tároló képeket a Google térképen helyezi el a program.
Az iPhoto '11 legfontosabb újdonsága a teljes képernyős szerkesztési lehetőség, amely az iOS-t futtató iPades fényképkezelőhöz hasonló élményt ad.
A fényképek számtalan módon oszthatók meg. A dinamikusan létrehozott diavetítést elmenthetjük mov fájlként, amelyet az iMovie-val lehet tovább szerkeszteni. A képek egy kattintással közzétehetők a Facebookon, Flickren, MobileMe-n, vagy elküldhetők levélben. A képekből igényes diavetítés, fotó-album, naptár vagy meghívó kártya is készíthető. Ez utóbbiak ugyan nem az Apple kínálta egyszerűséggel, de már itthon is kinyomtathatók.
Az iPhoto képei áttölthetők iPodra, iPhone-ra, iPadre és AppleTV-re is, ehhez az iTunes program használata szükséges
Váltás iPhoto-ról Photos-ra Az iOS esetén az Apple az operációs verzió frissítésekor automatikusan eltávolította az iPhoto alkalmazást, és telepítette a Photost. Az iPhoto-ban tárolt képek átkerültek a Photosba. A Photos a fényképek iCloudos szinkronizációját is átvette az iPhoto-tól.
Az OS esetén az Apple az operációs rendszer frissítésekor (Yosemite 10.10.3) jellemzően nem távolítja el az iPhoto alkalmazást, de a Photost telepíti. A Photos képes átvenni a Macen lévő, iPhoto vagy Aperture kezelte képtárakat azok törlése nélkül.
Az Apple az iPhoto alkalmazásokkal használt iCloud alapú képmegosztó technikáját a Photos-ok megjelenésével koncepciójában módosította. Az Apple elgondolása szerint a felhasználó az összes fényképét az iCloud Drive felhőben tárolja, de adott eszközön meg tudja tekinteni, szerkeszteni és megosztani. Az iCloud Drive az iCloud tovább fejlesztett változata.
Verziók
OS X iPhoto 1: 2001 iPhoto 2 (iLife): 2003. január 3. iPhoto 3: 2003 iPhoto 4 (iLife '04): 2004. január 6. iPhoto 5 (iLife '05): 2005. január 11. iPhoto 6 (iLife '06): 2006. január 10. iPhoto 7 (iLife '08): 2007. augusztus 7. iPhoto 8 (iLife '09): 2009. január 6. iPhoto 9 (iLife '11): 2010. október 20. iPhoto 9.6 (utolsó frissítés) 2014. október 17.
iOS iPhoto 1.0 (iOS 5.1) 2012. március 7. iPhoto 1.1 (iOS 6.0) 2012. szeptember 19. iPhoto 2.0 (iOS 7.0) 2013. október 22. (utolsó verzió)
Videók az iPhoto '09 használatáról Képek betöltése kamerából Események Arcok Helyszínek Red Eye - vörös szem Fényképek feltétele a Facebookra
Videó az iPhoto '11 használatáról Az iPhoto '11 újdonságai
Kapcsolódó szócikkek iLife iTunes iMovie iWeb iDVD GarageBand iWork
Jegyzetek
További információk Az Apple a digitális fényképezés szolgálatában (magyar) Album, naptár és üdvözlő-kártya nyomtatás iPhoto-ból (magyar)
Kategória:Apple-szoftverek