Tutsek Anna, teljes nevén Tutsek Anna Emília (asszonyneve: Tábori Róbertné) (Kolozsvár, 1865. március 12. – Budapest, 1944. december 17.) író, Tábori Róbert második felesége, Tábori Piroska író mostohaanyja.
Életpályája Az erdélyi örmény Tucsek/Tucsig család leszármazottja.Tutsek család Tutsek József és Kis Cecília lánya. Hírlapírói pályáját 1894-ben kezdte, a Magyar Leányok című képes hetilapot szerkesztette. Kezdetben novelláskötetekkel jelentkezett, majd ifjúsági regényeket publikált. Elsősorban a konzervatív polgári közönség körében volt népszerű.
1900. június 16-án Budapesten, az Erzsébetvárosban hozzáment Tábori Róberthez, Tauber Ármin és Grosz Nina fiához.A házasságkötés bejegyezve Budapest VII. ker. polgári házassági akv. 600/1900. folyószám alatt. A két tanú Wolfner József és Pósa Lajos volt. 220px|bélyegkép|Az írónő két leányával, Tábori Piroskával és Lilivel 220px|bélyegkép|Az írónő kisfiával
Főbb művei Elbeszélések és rajzok (Kolozsvár, 1887) A fenyvesek közül (elbeszélések, Budapest, 1893) Viola története (regény, Budapest, 1895) Szélvész kisasszony (elbeszélések, Budapest, 1898) Magunkról (elbeszélések, Budapest, 1898) Rózsák között (Budapest, 1899) Évike vándorlása (regény, Budapest, 1901) Lottika és egyéb elbeszélések (elbeszélések, Budapest, 1901) Örvény és egyéb elbeszélések (elbeszélések, Budapest, 1901) Apró történetek fiatal leányok számára (Budapest, 1904) Cilike (regénysorozat, Budapest) Cilike rövid ruhában (1904) Cilike menyasszony lesz (1909) Cilike mátkasága (1912) Cilike férjhez megy (1915) Cilike mint asszony (1922) Cilike bajtársai (1924) Mindig lesznek Cilikék (1933) Cilike búcsúja (1937) Marietta (regény, Budapest, 1912) Katóka szakácskönyve [PDF] (Budapest, 1913) Judith (regény, Budapest, 1920) Régi emlékek (regény, Budapest, 1920) Hegyek között (regény, Budapest, 1920) Tündérek szigete (színdarab, Budapest, 1921) Klárika szerencséje (regény, Budapest, 1924) Az élet iskolája (regény, Budapest, 1924) Mese két kis lányról (mesék, Budapest, 1926) Kis anyám (regény, Budapest, 1926) Vidám Jankó kalandjai (mesék, Budapest, 1927) Tréfás mesék (Budapest, 1927) Nagymama naplója (regény, Budapest, 1928) Jázminvirág (regény, Budapest, 1928) Iluska vándorlása (regény, Budapest, 1929) Évike följegyzései (regénysorozat): Évike feljegyzései (regény, Budapest, 1925) Évike följegyzései: Elvonuló felhők (regény, Budapest, 1928) Évike följegyzései: Vihar a révben (regény, Budapest, 1929) Évike feljegyzései: Küzdelmes évek (regény, Budapest, 1930) Aranyfátyol (regény, Budapest, 1930) Ágnes története (regény, Budapest, 1930) Vetés és aratás (regény, Budapest, 1931) Szerencse gyermeke (regény, Budapest, 1932) Vidorka (regény, Budapest, 1932) A negyedik parancsolat (regény, Budapest, 1933) Mikor a rózsák nyílnak (regény, Budapest, 1933) Az utolsó Eörssy-lány (regény, Budapest, 1934) Egy kis ház története (regény, Budapest, 1934) Az én utam (Budapest, 1936)
Jegyzetek
Ajánlott irodalom Mallász Rita: Cilike, a népnevelő. Női szerepmodellek és azok identitásformáló hatása Tutsek Anna Cilike-sorozatában = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról, szerk. Varga Virág – Zsávolya Zoltán. Budapest, Ráció, 2009, 218-225.
Források
További információk Kádár Judit: Pályaeltérítés (Tanulmány. Kalligram, XXII. évf. 2013. január) Tutsek Anna az Írónők a hálón (1880-1945) oldalon
Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar ifjúsági szerzők Kategória:Magyar hetilapszerkesztők Kategória:Magyar nők Kategória:Kolozsváriak Kategória:1865-ben született személyek Kategória:1944-ben elhunyt személyek