Zala megye, 1950 előtt, illetve 2023 és 2026. október 1. között Zala vármegye (németül: Komitat Zala, latinul: Comitatus Zaladiensis, horvátul: Zalska županija) közigazgatási egység Magyarországon, a Dunántúlon, a Nyugat-Dunántúl régióban. 3784,11 km2-es területével hazánk 14. legnagyobb vármegyéje, amely Magyarország teljes területének mintegy 4,06%-át adja. Emellett közel 260 ezer fős lakosságával a 16. legnépesebb vármegyénk, ezzel hazánk népességének 2,71%-ával rendelkezik, népsűrűsége jóval az országos átlag alatt van. A vármegye területe két nagyobb tájegységre, a Keszthelyi-fennsíkra és a Zalai-dombságra bontható; utódja a királyi Zala vármegyének, amely egészen 1950-ig a Balaton-felvidéket is magába foglalta.
Északról Vas vármegye, északkeletről Veszprém vármegye, keletről a Balaton, délkeletről Somogy vármegye, délnyugatról Horvátország, nyugatról pedig Szlovénia határolja. Székhelye egyben a Nyugat-Dunántúl negyedik, a Dunántúl kilencedik és az ország 17. legnépesebb települése, a "Zegnek" is becézett Zalaegerszeg. De nevezetesebb települései közé tartozik a Festeticsek székhelyeként ismert Balaton-parti város, Keszthely, a világszerte gyógyvízű taváról ismert Hévíz, az energetikai- és gépipari központ Nagykanizsa, illetve fürdőjéről országszerte ismert Zalakaros és a termálfürdőjéről ismert Lenti.
Magyarország nyugati részén, az Alpokalja és a Dunántúli-dombság találkozásánál helyezkedik el. Területét változatos domborzat jellemzi: északon dombos vidékek, míg délen sík területek találhatók. Nyugatról a Kerka- és Mura-vidék, keleten a Balaton-felvidék határolja. Legjelentősebb folyói a Zala, a Mura és a Kerka, melyek a Balaton vízgyűjtő területéhez tartoznak. A megye gazdag termál- és gyógyvizekben, Hévíz és Zalakaros világhírű fürdőhelyei ennek bizonyítékai. Erdőségei (pl. Göcsej) jelentősek, amelyek gazdag élővilágnak adnak otthont. A Balaton nyugati része és a Kis-Balaton különleges természeti értéket képvisel.
Történelme gazdag és változatos. A terület már a római korban is lakott volt, ezt bizonyítja a Baláca-villa és a Mura menti római erődök. A középkorban a megye fontos szerepet játszott a Magyar Királyság határvédelmében, különösen a Mura menti és a balatoni régióban. A 13. században a Göcseji és Hetési régiók földművelése és kézművessége fejlődött. A török hódoltság idején Zala stratégiai jelentősége megnőtt, és számos vár (pl. Kanizsa) védte a vidéket. A Rákóczi-szabadságharc és a reformkor idején a megye nemesei is aktívan részt vettek az ország politikai életében. A 19. században a vasút és az iparosodás hatására Zala modernizálódott, de megőrizte mezőgazdasági hagyományait. Az 1920-as trianoni békeszerződés következtében elvesztette a Muravidéket, majd az 1950-es megyerendezést követően elcsatolták tőle balaton-felvidéki területeit is. Ma Zala gazdag történelmi öröksége és természeti szépségei miatt kiemelkedő turisztikai célpont.
Nevének eredete A vármegye neve a Zala folyóból ered, amely a terület meghatározó vízfolyása. A Zala név a régi szlovén nyelvből kerülhetett át a magyarba, de ott is preszláv ősiségű, valószínűleg az illír-kelta „Salla” szóból származik, amelyet a római korban a folyóra használtak. Tövében az indoeurópai *sal- (patak, folyóvíz, áramlás) rejlik. A mai szlovén Zala szó visszakölcsönzés a magyarból.
A vármegye a középkorban a folyóról kapta nevét, amikor a vármegye székhelye Zalavár lett.
Címer középre|116x116px A vármegye címere világos azúrkék mezőben helyezkedik el, középen egy ezüst pólyával. A pajzsfőben egy nyílt, leveles, ötágú arany korona lebeg, míg a pajzsderékban – az ezüst pólyán – heraldikailag balra repülő fekete nyílvessző látható. A pajzs csücskös talpú, szimmetrikus tárcsapajzs formájú, enyhén ívelt oldalakkal és kissé ívelt felső résszel. A címerpajzs formája Zala vármegye történelmi címerének hagyományait követi, több évszázados örökséget megtestesítve. Az azúrkék szín az ég, a víz és a levegő tisztaságát, valamint a hűséget szimbolizálja. Az ezüst pólya és a rajta lebegő fekete nyílvessző a Zala folyót és annak nyugat-keleti folyásirányát jelképezi. Az ötágú, nyílt arany korona méltóságjelvény, amely szűkebb értelemben a zalai köznemesség történelmi szerepére utal, tágabb értelemben pedig a zalai emberek méltóságát, büszkeségét és öntudatát fejezi ki. bélyegkép|Zala vármegye történelmi címere|232x232px
Földrajz Geológia A mintegy 300 millió évig tartó földtörténeti ókorban képződött kőzetek később hatalmas rögökre szétválva, különböző mélységekbe süllyedtek. Ezt a kristályos alaphegységet a mélyfúrások eddig nem érték el, az alaphegységbe még a Nagylengyel környéki, 4000 métert is meghaladó fúrások sem hatoltak be. Annyi azonban ismeretes, hogy a megye mélységi területe két nagyszerkezeti egységbe sorolható. A közép-dunántúli egység a Rába vonalánál kezdődik és Pusztamagyaródnál ér véget. A megye déli részének mélyét a földrajztudomány a mecsek-nagykőrösi mélyszerkezeti egységhez számítja. Ezt még vastagabb, legalább 4000–5000 méteres, fiatalabb rétegek borítják.
A földtörténeti középkorban és újkorban többször is tenger borította a területet. A középkor triász időszakának 50 millió éve alatt a tengerből helyenként 3000 méter vastag mészkő-dolomit üledéket maradt hátra. Ennek egyes darabjai később a mai Keszthelyi-fennsíkon emelkedtek ki. A felső triásztól és kréta-korig tartó időszakban kialakult rétegekben jöttek létre, 2000 méter körüli mélységben a nagylengyeli, ortaházi, barabásszegi kőolajmezők. Triász kori dolomit a tárolórétege a Hévízi-tóban feltörő víznek is. A dél-zalai – budafai, lovászi – kőolaj- és földgázmezők tárolórétege homokkő.
A kréta időszak végére a terület megint szárazulattá vált. Az eocénban ismét előretört a tenger, az oligocénban pedig nagyobb kiemelkedés történt, amelynek következtében megindult az akkori felszín eróziója, így az jelentős mértékben lepusztult. A miocén időszakban alakult ki a Pannon-tenger, amit aztán később a beömlő folyók hordaléka feltöltött. Megjelent az Ős-Duna is és errefelé, Zala és Somogy vidékén haladt dél felé. Az Ős-Zala is előbb északkeletnek, a mai Marcal völgyén át haladt, de aztán egy kaptúra révén egy másik folyóvíz eltérítette azt déli irányba.
A pliocénban, néhány millió éve, aktív vulkáni tevékenység kezdődött a térségben. Ekkor jött létre két vulkáni kúp a Keszthelyi-fennsíkon (hozzávetőlegesen egyidejűleg a Veszprém vármegyei a Szent György-heggyel és a Badacsonnyal).
A vidék jelenlegi felszínét a negyedidőszaki tektonikus mozgások és a pleisztocén-kori éghajlati változások alakították ki. A folyók hordaléka több száz méter vastagon befedte a Pannon-tenger üledékét. Az eljegesedések, glaciálisok közötti felmelegedett időszakokban, interglaciálisokban a folyók nagyobb vízhozamuk révén bevágódtak a korábban feltöltött síkságokba és völgyi teraszokat alakítva ki. Az Alpok felől erős szelek fújtak keleti irányba, és a defláció révén alakították a felszínt, átrakták a hordalékkúpok és folyami árterek finomabb szemcséjű anyagát, és futóhomokot, löszt hoztak létre. A kéregmozgások, főleg a vetődések is folytatódtak, a terület egy részének lassú emelkedése volt a jellemző. A Balaton medencéje viszonylag későn alakult ki. A Würm-glaciálisban a törésvonalak mentén enyhén megsüllyedt a felszín. A történelmi kor elején a Balaton nem csak a mai Kis-Balaton egészét foglalta magába, hanem a Zala folyó alsó szakaszának egész völgye is lápos, mocsaras terület volt.
A térszín alakulása a honfoglalás után is folytatódott. Meggyorsult az erdők kiirtása, nyomában fokozódott a talajerózió, a völgyek feltöltődése. A török időkben a folyamat időlegesen visszafordult, de a 18-19. században újra nagy erdőirtások kezdődtek és erősödött a dombok „kopása”. A 19. század negyvenes éveiben jegyezték fel:
A sok hordalék miatt a korábban dombra épült templomok mára szinte az ártérben vannak (Andráshida, Tüskeszentpéter, Kustány). A 19. század derekán megkezdődött a csatornázás is. A mocsarak nagy része eltűnt a Kis-Balaton nyílt vízfelületével együtt. Új mesterséges tavakat is létrehoztak.
Domborzat bélyegkép|256x256px|Zala vármegye domborzati térképe Zala vármegye különböző típusú tájegységek találkozási területe, ezért átmeneti jellegű, nem különül el éles határokkal a szomszédos tájaktól. Legnagyobb része a nyugat-dunántúli peremvidék részét képező Zalai-dombsághoz tartozik, de kissé átnyúlik a Vasi-Hegyhátra, délkeleten pedig a Dunántúli-dombvidékre. A Keszthelyi-fennsík hegyei pedig a Dunántúli-középhegység, közelebbről a Bakony rendszeréhez tartoznak. A sűrű, csaknem párhuzamos, de dél felé kissé szétterülő völgyek rendszere morfológiailag erősen tagolja. Ez a felszabdaltság nem kedvezett a nagyobb települések kialakulásának, így vált jellemzővé a „szeges” falutípus.
A Zalai-dombság északi részén, Zalalövőtől Zalabérig húzódik, keleti, majd északkeleti irányban a Zala-völgy. A geomorfológiai kutatások szerint a Zala a korai pleisztocén óta folyik e valaha mocsaras, 2–3 km széles, fokozatosan kiszélesedő völgyben. A Zalabér közelében kialakult kaptúra révén a folyó dél felé fordult, innen a más jellegű és eredetű alsó völgyben halad tovább. A kedvező természeti adottságok, a jó termőföld már régen lehetőséget kínáltak az ember megtelepedésére.
Északnyugaton, az Ős-Mura hordalékkúpjain helyezkedik el a három kisebb tájra tagolódó Kerka-vidék. A Szentgyörgyvölgyi-rögvidéket a kibillent, kicsiny pannon rögök jellemzik. A dombok között a folyóvizek teraszos völgyei találhatók. Délebbre a Lenti-medencének a tengerszint felett csak 160-170 méterre fekvő, késői pleisztocén kori süllyedéke következik, melyet a Tenkes röge zár le. A szigetszerűen kiemelkedő terület peremén mindenütt megtalálhatók a Mura, illetve a Kerka folyóvízi teraszai.
Az Észak-Göcseji-dombság a Rába hordalékkúpján fekszik, 250–300 m magas, erősen tagolt táj a Felső-Zala, a Felső-Válicka, a Cserta és a Kerka között. Északi részén található legmagasabb pontja, a Kandikó (302 méter) A Göcseji-dombság déli részétől sajátos, ellenkező irányban kibillent szerkezete különíti el. Termőföldje gyenge, rossz vízgazdálkodású, agyagbemosódásos barna erdőtalaj. A szegénység sajátos módon hozzájárult a régi gazdálkodási formák és néprajzi hagyományok megőrzéséhez. A földrajzi és a néprajzi Göcsej határai azonban nem esnek egybe.
A Letenyei-dombság tekintélyes pleisztocén kiemelkedésének legmagasabb pontja a Várdomb (338 m). Délről a Mura határolja. Eltérő jellegű a Kelet-Zalai-dombság (Zalahátság). A vályoggal, homokkal és lösszel borított pannon táblát merev, észak–déli irányú párhuzamos völgyek úgynevezett hátakra tagolják. Nyugatról keletre haladva: a Felső-Válicka és a Principális-csatorna között helyezkedik el a Zalaszentmihályi-Söjtöri-hát, a Principálistói keletre a Zalaapáti-hát húzódik egészen a Zákányi-rögig. Tovább keletre a Türje-Zalavári-hát zárja le a vonulatokat. A hátak között öt nagy völgy húzódik, a Válicka, a Széviz, a Principális, az Alsó-Zala völgye és a Hévízí-völgy. Egyes kutatók szerint az Ős-Duna is ezekben a medrekben folyhatott. A teraszos völgyekben megtalálható a homok és a lösz, valamint a tőzeg is. A hátakat jobb minőségű talaj borítja. Az észak–déli futású völgyek és az Alsó-Zala síkságait a réti és a láptalajok különböző változatai borítják. A völgyek többségében a völgyi vízválasztó van. Korábbi mocsárvilágukat a lecsapolás eltüntette. A tőzeget sokfelé kitermelték.
A Keszthelyi-fennsík már a Bakony délnyugati, majdnem szabályos négyszög alakú, dolomitból és mészkőből felépülő tájegysége. Rögökre töredezett tönkfelszíne általában nem haladja meg a 300 m-es magasságot, 400 m fölé csak néhány csúcsa emelkedik: a Köves-tető (445 m), a másik vonulatban a Rezi-tető (431 m) a legmagasabb, de a Rezi vár magaslatához kapcsolódó Meleg-hegy is 425 m-es, a Láz-tető (428 m). A turisták számára legismertebbek kis bazaltvulkánjai, a Tátika és a Szebike. Északi részén, már a megyehatár közelében találjuk a Zalaszántó-Várvölgyi-medencét.
Éghajlat