bélyegkép|jobbra|Hazafelé (19. század) bélyegkép|jobbra|Horgászó fiú (c. 1910) bélyegkép|jobbra|Malom a folyóparton bélyegkép|jobbra|Hosszú árnyékok
Tölgyessy Artúr (Szeged, 1853. május 1. – Budapest, 1920. február 2.) magyar festő. Alföldi és balatoni tájképek festője.
Életpályája
Tölgyessy Ferenc pénzügyi titkár és Kovács Anna gyermekeként született. Középfokú tanulmányokat Szegeden és Budapesten folytatott, Szegeden egy címerfestőnél inaskodott a tanulás helyett, Pesten a Szépművészeti Múzeumba járt másolni a klasszikusok festményeit, a bécsi múzeumokban is szorgalmasan másolt. Felsőfokú képzőművészeti tanulmányait Bécsben és Münchenben végezte. Wagner Sándor volt a mestere. Budapesten telepedett le, közben ellátogatott Belgiumba, Olaszországba és Párizsba, több évig Münchenben alkotott.
Budapesten festette hangulati elemekre épített, kiváló megfigyelő- és összefoglaló készségről tanúskodó alföldi és balatoni tájképeit. 1875-től nyaranként a Szolnoki művésztelepen gyűjtött tapasztalatokat, készített vázlatokat képeihez, később a Balaton mellett, Siófokon, ahol villát is építtetett magának az 1890-es évek elején.
1875-től volt kiállító művész. Bécsben, Párizsban, Münchenben, majd a Nemzeti Szalonban, mindenütt sikerei voltak. 1910-ben a Műcsarnokban rendezett nagy kollektív kiállításon is a sikeres művészekhez tartozott. Több képét őrzi a Magyar Nemzeti Galéria, de munkáinak nagy többsége magántulajdonba került. A szakirodalomban Délibábos puszta (Fata morgana) című festményét dicsérik legjobban. E festményt Mészöly Géza, Deák-Ébner Lajos és Karlovszky Bertalan képeivel együtt állította ki a párizsi Salonban, elismeréssel írtak róla a lapok (Le Figaro, L'Évenement).Lásd Kacziány Ödön i.m. L'Évenement jelentése magyarul: „Az Esemény”
Felesége Tóth Terézia volt. Gyermekeik Tölgyessy László Ferenc (1887–1958) és Tölgyessy Andor.
MűveibőlA képek után többnyire a kiállítások időpontjának dátuma szerepel. A merengő Gretchen (c.1874) Cigányputri (1875) Csendélet (1875) Idyll (1882) Kondás (1882) Alföld (1882)Ez a festménye Munkácsy Mihály tetszését is elnyerte. Hazafelé Délibábos puszta (Fata morgana) 1883 A pásztortűz (1884) A kaszás (1884) Est (1885) Hold-kelte (1885) Őszi verőfény (festmény a Balatonról, 1890-es évek eleje) Vadkacsák (1895 ? ) Aranysugarak (1898)A Képzőművészeti Társulat nagy díját nyerte el általa. Hajnali szürkület (1910) Horgászó fiú (1910) A Balaton Siófoknál (1910) Porta Orientalis (1910) Boulevard St Michel (1910) Naplemente után (1910) Homokbánya (1910)
Díjai, elismerései
Ráth György-díj (1885) Eszterházy-díj (1897) Képzőművészeti Társulat nagy díja (1899)
Jegyzetek
Források
Kacziány Ödön: Tölgyessy Artúr, Művészet, 1910/7. sz.
Kategória:Magyar festők Kategória:1853-ban született személyek Kategória:1920-ban elhunyt személyek Kategória:Szegediek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek