Hatvan (németül: Hottwan) város Heves vármegye délnyugati részén, a Hatvani járás székhelye. A megyeszékhely és Gyöngyös után a vármegye harmadik legnépesebb települése. Nevét a kézenfekvő tőszámnév helyett a besenyő-török eredetű chatwan/chatmanból valószerű származtatni; jelentése „töredéknép, résznép”: a magyarországi besenyőket az ország különböző részein telepítették le, akik identitásukat és együvé tartozásukat új hazájukban a Hatvan helységnév által tartották fenn.Magyarázatok a Hatvan helységnévre Némelyek tévesen annak tulajdonítják Hatvan nevét, hogy bár légvonalban 51 kilométerre fekszik Budapesttől, autóval viszont 60 km.
Fekvése A Hatvani-síkon, a Zagyva folyó és Bér-patak találkozásánál helyezkedik el, a vármegye nyugati részén. Átlagos tengerszint feletti magassága 105 méter. A folyó jelenleg már kiépült árvízvédelmi létesítmények között folyik, így a környék korábban tapasztalható elláposodása már nem jellemző. Éghajlatát tekintve nagy hatással van a Mátra, ahonnan enyhe levegő érkezik, illetve a Zagyva szél erejét csökkentő völgye. Évi csapadékmennyisége alacsonyabb az országos átlagnál.
A közvetlen szomszédos települések: észak felől Lőrinci, északkelet felől Ecséd, kelet felől Hort és Csány, délkelet felől Jászfényszaru, dél felől Boldog, délnyugat felől Tura és Galgahévíz, nyugat felől Kerekharaszt, északnyugat felől pedig Heréd.
Belterülete több, jól elkülöníthető településrészből áll. A Zagyva keleti partján terül el Óhatvan, a város tulajdonképpeni központja. Ehhez nyugatról csatlakozik, kisebb ipari terület beiktatásával Újhatvan, ahol a hatvani vasútállomás és az új autóbusz-állomás is található. Nagygombos Óhatvantól északra található.
Megközelítése, közlekedése Vasút bélyeg|250px|Hatvan vasútállomása
Hatvan vasúti csomópont, három vasúti fővonal találkozóhelye. Ezek közül a legjelentősebb a miskolci fővonal (), amelyről itt ágazik le a és a . Ipari használatra üzemel továbbá egy, a budapesti vonalat az újszászi vonallal összekötő elkerülővágány, illetve egy, a hatvani kavicsbányához vezető iparvágány is. A személyforgalom számára egy vasútállomás működik a városban, ahová Budapest, Miskolc és Eger felől sűrűn, Bukarest, Zólyom, Salgótarján, Krakkó, Nyíregyháza, Zágráb és a Balaton felől alkalmanként érkeznek gyorsvonatok. Hatvan vasútállomás a végállomása emellett a Budapestről északkelet felé induló elővárosi vonatoknak, a Zagyva völgyében Salgótarjánig közlekedő személyvonatoknak, illetve néhány Füzesabonyig, Miskolcig vagy Szolnokig járó személyvonatnak. Az árufuvarozás céljára rendező-pályaudvar is létesült Hatvanban.
Közút A város a közúti közlekedésben is fontos szerepet játszik, mivel a 3-as főútról (Budapest–Miskolc–Hidasnémeti) és a vele párhuzamos M3-as autópályáról (mely az E71-es nemzetközi autóútnak is a része) itt lehet letérni a 21-es főútra Losonc-Somoskőújfalu–Salgótarján–Pásztó irányába. A várostól keletre, az autópályától indul a 32-es főút, amely Jászfényszaru, Jászberény és Szolnok irányába halad tovább. Néhány mellékút is érinti Hatvant: Verseggel és Heréddel a 2111-es, Lőrincivel a 2401-es, Turával és a Gödöllői-dombság más közeli településeivel a 3104-es, Csánnyal a 3201-es út, Boldoggal pedig a 31 121-es számú mellékút kapcsolja össze. Különálló városrésze, Nagygombos a 21-es főút felől a 24 102-es számú mellékúton érhető el.
A várost autóbuszok Budapesttel, Salgótarjánnal, Gyöngyössel, Jászberénnyel, a környező településekkel, kisebb számban Egerrel, Kecskeméttel és Dunaföldvárral kötik össze. A városban több vonalon rendszeres helyi járati közlekedés van. Az új hatvani autóbusz-pályaudvart 2010. december 20-án adták át az utasforgalomnak; épületegyüttese 2012-ben elnyerte a Média Építészeti Díját, valamint a Pro Architektúra Díjat (tervezői: Igar Péter, Dénes György, Kalo Emese és Pásztor József voltak).
Története Hatvan területéről a legkorábbi leletek az újkőkorból valók. Ekkor is megfigyelhető, hogy a Zagyva mindkét oldala lakott hely volt. Igazán fontos település azonban csak a rézkorban alakult ki, virágzása a korai bronzkorig tartott.
A bronzkor (i. e. 1900–900) elején keletről, a Kárpátokon túlról sztyeppi pásztortörzsek nyomultak be a Kárpát-medencébe, ahol megállapodtak. A bronzkor két nagy magyarországi műveltsége közül az egyiket Hatvanról nevezték el. Először Sperlágh József gyógyszerész, amatőr régész talált hamvasztásos sírokat a Strázsahegy alatti Kálvária-dombon, majd a város délkeleti szélén álló Kishatvani csárda mellett – ezek leleteit a Magyar Nemzeti Múzeumban helyezték el. 1934-35-ben Tompa Ferenc tárt fel egy lakótelepet a Strázsahegyen: egy ott talált díszes réztál és egy aranytárgy országos jelentőségű. A telepben nagycsaládok laktak nagy, több kisebb családot magukba foglaló házakban. Az oszlopos szerkezetű házakat nyeregtető fedte; a vesszőfonatos házakat kívül-belül tapasztották.
A bronzkor után Hatvan területén nem alakult ki újra jelentősebb állandó település, de a szkíták, a kelták, a roxolánok, a szarmaták és az avarok, majd a honfoglaló magyarok is hagytak itt nyomokat.
Az 1170-es években premontrei szerzetesek telepedtek meg a mai város területén. Az itt alapult kolostor lassan kisebb térségben jelentőssé vált (a 13. században már prépostság volt), a település első írásos említése is tőlük való 1235-ből. A szerzetesek jelentős vívmánya volt a környékbeli mocsarak lecsapolása és a korszerű földművelési formák meghonosítása. A jó életkörülmények megjelenésével a 13. században egyre többen vándoroltak Hatvanra, amelynek legjelentősebb birtokosai a Hatvaniak lettek.
1335 után, a visegrádi királytalálkozót követően a település jelentősége nagyban növekedett, mivel a Buda–Krakkó kereskedelmi út itt húzódott, és erre a Losonc–Fülek–Pásztó út csatlakozott. I. (Nagy) Lajos idejében az út jelentősége csak tovább nőtt, mivel azon vonultak a király seregei Litvánia felé. A királynak többször szállást adó Hatvan végül 1406-ban nyerte el a mezőváros címet. Országos vásárára – amin a legjelentősebb árucikk a nagy mennyiségben termett hatvani bor volt – mindenfelől érkeztek.
bal|bélyeg|362px|Hatvan a XVI. század végén
Miután Mohamed budai pasa 1544-ben Budától északra és keletre található erődítmények ellen folytatott hadjáratot, és Visegrád és Nógrád már elesett, Hatvan frissen (1523–1544 között) épült várának kapitányai úgy vélték, nem kockáztatják az ostromot, hanem felgyújtották a várat és a katonákkal együtt Egerbe menekültek, hoppon hagyva a polgári lakosságot, amely 1544-től a törököknek adózott. A várost a törökök a Gyöngyös, Pásztó és Jászberény vidékét felölelő szandzsák központjává tették, így egyre több lett a török a városban, és a 17. században a magyar őslakosság már kisebbségbe szorult. jobbra|bélyegkép|329px|Hatvan vára Georg Krekwitz metszetén, 1685 A török várost komoly várrendszerrel vették körül. Tinódi Lantos Sebestyén szerint az erősséget az első török városparancsnok, Deli Kurt aga kezdte kiépíteni. A nyolcbástyás palánkvár nagyjából a mostani Grassalkovich-kastély helyén állhatott, a várost pedig egy másik, külső cölöpfal oltalmazta: a síkvidéki várépítészet hagyományai szerint a sűrűn levert facölöpök közeit agyagos földdel töltötték ki, és az egészet agyaggal vonták be, hogy minél nehezebb legyen felgyújtani. (Mivel a faanyag gyorsan korhadt, az ilyen típusú védműveket gyakran kellett javítani.
A fennmaradt zsoldlisták szerint 1560-ban a helyőrségben 113 gyalogos, 295 lovas, 13 tüzér és 32 délszláv martalóc szolgált.
A tizenöt éves háborúban először 1594-ben látszott esély a vár és a város visszafoglalására, de a felső-magyarországi csapatokat vezénylő Christoph Teuffenbach kassai főkapitány német zsoldosai az időjárás zordra fordulta miatt félbehagyták az ostromot. 1596-ban Miksa főherceg csapatai három hetes ostrom után betörtek a várba, és nemcsak a védőket koncolták fel, de az asszonyokat és gyermekeket is. A várban 3 nagy és 22 kisebb kaliberű ágyút zsákmányoltak. A siker azonban átmenetinek bizonyult: az osztrák hadak nem vették fel a harcot III. Mehmed Eger felé vonuló főseregével, hanem feladták a várat, és Esztergom felé vonultak vissza.
A törökök helyreállították a védműveket, ám 1603 novemberében Christoph von Russwurm császári tábornagy csapatai ismét elfoglalták, de ezúttal is csak rövid időre.
A török uralom 1686-ban ért véget, amikor Buda ostromgyűrűbe zárása után Heissler és Mercy császári tábornokok hadai elől a védők harc nélkül a jobban védhető Egerbe menekültek.
Hatvanba a 17 – 18. században az ország többi vidékéről leginkább jobbágyok települtek. Fő feladatuk a török időkben leromlott földek feljavítása volt. Ezért főleg állatot tenyésztettek, de a szőlőművelést is újrakezdték. A város szervezete is újjáéledt: 1687-ben újjászervezték a prépostság, 1689-ben postaállomást, 1693-ban vámhivatalt létesítettek, 1700-ban pedig már a plébánia is újra működött.
Hatvan a Rákóczi-szabadságharc idején komoly szerephez jutott, mivel II. Rákóczi Ferenc 1703-ban elrendeltette a vár megerősítését, hogy ellent tudjon állni a Buda környéki császári seregeknek. A megerősített vár azonban nem tett szert komolyabb jelentőségre, és a kurucok végül 1710-ben harc nélkül adták fel.
bélyeg|307px|left|A Grassalkovich-kastély főhomlokzata bélyeg|bal|265px|A Grassalkovich-kastély kapuzata
A fölöslegessé vált védműveket valószínűleg az új földesúr, Starhemberg Gundacker Tamás herceg romboltatta le – ő 1711-ben vásárolta meg a királytól a hatvani uradalmat, de ezután még hosszú évekig kellett egyezkednie a régi igénylőkkel, így csak 1729-ben iktatták az uradalom birtokába. Eközben a legtöbb régi lakóházat helyreállították, a szántóföldek jó részét feltörték, jobbágytelkeket alakítottak ki, bár a lakosság fele mindvégig megmaradt szőlőművelésből élő házas zsellér maradt.
Grassalkovich I. Antal herceg 1734-ben, kétszázezer forintért vette meg a hatvani birtokot. Német mesterembereket, szőlőművelő zselléreket, sőt telkes gazdákat is telepített a városba, és a magyarokénál több kedvezményt, mentességet adott nekik. Ez magyar-német nemzetiségi konfliktusokhoz vezetett, mert a németek az adómentes évek elmúltával sem akarták a közadókat, közterheket viselni. Ők viszont azt nehezményezték, hogy a város vezetése a magyarok kezében maradt akkor is, amikor a német telkes jobbágyok száma már meghaladta a magyarokét (1765-ben még 52 telkes magyar és 45 német gazda lakott Hatvanban). A németek kívánságára Grassalkovich 1764-ben a magyar bírón kívül német bírót is állított. A konfliktusok a németek sorsának romlásával elsimultak.
Grassalkovich Antal korszerű majorságot hozott létre a város körül. 1762-ben posztómanufaktúrát is alapítottak a városban, ez azonban nem volt elég versenyképes, úgyhogy hamarosan megszűnt.
A lakosság gyarapodása a 18. század vége felé lelassult; számuk: 1786-ban 2108 1821-ben 2088 1849-ben 2545 1786-ban 439 családot írtak össze, 1851-ben pedig 577-et.
A Grassalkovichok idővel rengeteg adósságot halmoztak fel, ezért az uradalmat 1827-ben zárgondnokság alá vették.
A Grassalkovich család 1841-ben Grassalkovich III. Antallal kihalt. Ezzel a birtokok sorsa végképp kérdésessé vált. A bécsi kastély és a Schönau an der Triesting-i uradalom magántulajdonba került. A gödöllői és a hatvani uradalmat unokaöccse, Viczay Mihály örökölte, de nem bírta a rettentő adósságokat fizetni, ezért eladta azokat egy bankárnak, báró Sina Györgynek. Később az ő fia, báró Sina Simon birtoka lett, majd egy belga konzorcium tulajdonába került.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc előtt 423 házat tartottak számon; ebből 14 volt az uraságé, 135 a telkes gazdáké, 267 a zselléreké és 7 egyéb.
Hatvan az 1848-49-es szabadságharcban fontos hadászati szerephez jutott. 1849. április 2-án itt vívták a tavaszi hadjárat egyik győztes csatáját, majd július 12. után az oroszok főhadiszállása lett.