Pál levele a rómaiakhoz

jobbra|bélyegkép|265px|Pál apostol ábrázolása a katalóniai orcaui freskón

Pál levele a rómaiakhoz, röviden Római levél vagy Róm, az Újszövetség hatodik könyve és a páli levelek kánoni sorrendjének első darabja. A levél görög nyelven íródott, szerzőjeként az ókori egyházi hagyomány és a mai kutatás túlnyomó része Pál apostolt tartja számon.Joseph A. Fitzmyer: Levél a rómaiaknak, in: Raymond E. Brown – Joseph A. Fitzmyer – Roland E. Murphy (szerk.): Jeromos bibliakommentár. II. kötet: Az Újszövetség könyveinek magyarázata. Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 2003, 430–455. A legtöbb rekonstrukció szerint Pál Korinthoszban vagy annak kikötővárosában, Kenkhreai-ban írta Kr. u. 57–58 telén, harmadik missziós útja végén, mielőtt a makedóniai és akhájai gyülekezetek adományát Jeruzsálembe vitte volna.Farkasfalvy Dénes: Bevezetés az újszövetségi Szentírás könyveihez. Szent István Társulat, Budapest, 1995, 164–174.

A Római levél Pál leghosszabb fennmaradt levele. Nem egy általa alapított gyülekezet konkrét válságára válaszol, hanem bemutatja evangéliumértelmezését egy olyan közösségnek, amelyet személyesen még nem látogatott meg. Központi témái közé tartozik Isten igazságossága, a megigazulás, a hit, a kegyelem, a Törvény szerepe, Izrael és a pogány népek helye az üdvtörténetben, a keresztségből fakadó új élet, a Szentlélek szerinti élet és a keresztény közösség egysége.A Szent István Társulati Biblia jegyzetei, Róm 3,21–31; 6,1–11; 8,1–39.

A levél jelentősége az egyháztörténetben rendkívüli. Szent Ágoston megtérésének elbeszélésében, a pelagianizmus körüli vitákban, Aquinói Szent Tamás kommentárhagyományában, a reformáció megigazulásról szóló vitáiban, Luther Márton, Kálvin János és később Karl Barth teológiájában is alapvető szerepet kapott. A levél értelmezése ezért egyszerre biblikus, dogmatikai, egyháztörténeti és ökumenikus kérdés.

Kánoni helye és műfaja

A Római levél a kánonban az Apostolok cselekedetei után áll, és a páli levelek sorát nyitja meg. A kánoni sorrend nem a megírás időrendjét követi: a Római levél valószínűleg későbbi az első tesszalonikai, a galata és a korintusi leveleknél. A sorrendet részben a levél terjedelme, részben Róma egyházi tekintélye magyarázza.Farkasfalvy Dénes: Bevezetés az újszövetségi Szentírás könyveihez, 17–18.

Műfaja apostoli levél, de a páli levelek között sajátos helyet foglal el. Nem puszta magánlevél, nem rendszeres dogmatikai kézikönyv, és nem is Pál teljes teológiájának összefoglalása. Inkább bemutatkozó, tanító és missziós célú irat: Pál egy olyan közösséghez szól, amely előtt igazolnia kell apostoli küldetését és evangéliumának lényegét, miközben a római keresztények támogatását kéri tervezett nyugati missziójához.Farkasfalvy Dénes szerint a levél „nyílt levélhez” közelít: Pál nemcsak személyét, hanem tanítását mutatja be egy általa még nem látott közösségnek. Lásd: Farkasfalvy Dénes: Bevezetés az újszövetségi Szentírás könyveihez, 164–165.

A levélben az ókori levélforma elemei — címzés, hálaadás, ajánlás, üdvözletek — nagy teológiai fejtegetéssel kapcsolódnak össze. Pál több helyen a diatribé retorikai módszerét használja: képzelt ellenfelet szólít meg, kérdéseket tesz fel, majd rövid ellenvetéseket cáfol. Ez különösen a 2–3., 6–7. és 9–11. fejezetben érzékelhető.Magyar Katolikus Lexikon: „Rómaiaknak írt levél”.

Szerzőség és hitelesség

A Római levél páli szerzőségét az ókori egyházban nem vitatták. A levél a Muratori-töredékben és Markión páli levélgyűjteményében is szerepelt, Ireneusz, Tertullianus, Órigenész, Alexandriai Kelemen, Aranyszájú Szent János és más korai szerzők pedig ismerték vagy magyarázták. A modern kritika a 19. század néhány radikális hipotézisétől eltekintve szintén a hét általánosan hitelesnek tartott páli levél közé sorolja.Joseph A. Fitzmyer: Levél a rómaiaknak, in: Jeromos bibliakommentár, 431–432.

A levél belső adatai is Pál szerzőségére utalnak. A szerző „Pál, Krisztus Jézus szolgája, meghívott apostol” néven mutatkozik be (Róm 1,1), és a pogányok apostolaként beszél küldetéséről (Róm 11,13; 15,16). A záró fejezet szerint a levelet Pál Tertiusz nevű írnoknak diktálta (Róm 16,22). A korabeli levélírásban az írnok használata megszokott volt, és jól magyarázza a levél néhány hosszú, gondolati kitérőkkel teli mondatát.

A 16. fejezetben Pál Fébét ajánlja a rómaiak figyelmébe, aki a kenkhreai közösség szolgálatában állt (Róm 16,1–2). Ezért sok értelmező valószínűnek tartja, hogy Fébé vitte vagy legalábbis kísérte a levelet Rómába.Joseph A. Fitzmyer: Levél a rómaiaknak, in: Jeromos bibliakommentár, 430–431. A levél végén említett Gájusz, Pál vendéglátója (Róm 16,23), összekapcsolható a korintusi Gájusszal (1Kor 1,14), ami megerősíti a korinthoszi keletkezési helyet.Joseph A. Fitzmyer: Levél a rómaiaknak, in: Jeromos bibliakommentár, 430.

Keletkezési helye és ideje

A levél leggyakoribb keltezése Kr. u. 57–58. Pál ekkor már befejezettnek tekintette keleti missziós munkájának fő szakaszát: azt írja, hogy Jeruzsálemtől Illíriáig hirdette az evangéliumot, és már nincs „munkaterülete” ezeken a vidékeken (Róm 15,19.23). Ezután Jeruzsálembe készült, hogy átadja a makedóniai és akhájai keresztények gyűjtését, majd Rómán keresztül Hispániába akart utazni (Róm 15,24–28).

A hely meghatározásában a 16. fejezet adatai segítenek. Fébé Kenkhreaiból, Korinthosz keleti kikötőjéből érkezhetett; Gájusz vendéglátóként szerepel; Erasztoszt, a város tisztségviselőjét is említi a levél (Róm 16,23). Ezek az adatok Korinthoszra vagy közvetlen környékére mutatnak. A pontos évre nézve 56–57 és 57–58 között mozognak a rekonstrukciók, de a legtöbb bevezetés Pál harmadik missziós útjának végére helyezi az iratot.

A római keresztény közösség

A római keresztény közösség eredetéről kevés biztos adat maradt fenn. A levélből annyi világos, hogy Pál nem alapította, és megírásakor még nem járt Rómában (Róm 1,10–15; 15,22–24). A közösség már ismert volt: Pál szerint hitük híre „az egész világon” elterjedt (Róm 1,8).August Merk: „Epistle to the Romans”, in: The Catholic Encyclopedia. Vol. 13. Robert Appleton Company, New York, 1912.

Az Apostolok cselekedetei szerint az első pünkösdkor „római zarándokok” is jelen voltak Jeruzsálemben (ApCsel 2,10). Ez nem bizonyítja a római egyház közvetlen alapítását, de mutatja a Róma és a palesztinai zsidóság közötti élénk kapcsolatot. Az ókeresztény hagyomány Róma apostoli alapját Péter és Pál római működéséhez és vértanúságához kapcsolta. A Római levél szempontjából azonban az a történeti tény döntő, hogy Pál egy már létező, több házi közösségből álló keresztény közösséghez írt.

A római gyülekezetben zsidó és pogány származású Krisztus-hívők éltek együtt. Suetonius közlése szerint Claudius császár Kr. u. 49 körül kiutasította a zsidókat Rómából, mert „Chrestus” ösztönzésére zavargások támadtak közöttük. A kutatás jelentős része ezt a megjegyzést a Krisztusról szóló zsidó közösségen belüli vitákra vonatkoztatja, bár a latin szöveg többféleképpen értelmezhető.Farkasfalvy Dénes: Bevezetés az újszövetségi Szentírás könyveihez, 165–166. Az ApCsel 18,2 szerint Akvila és Priscilla is Claudius rendelete miatt hagyta el Rómát. Claudius halála után a zsidók visszatérhettek, ami a római közösségen belül újra felszínre hozhatta a Törvény, az étkezési szokások és az ünnepek megtartása körüli feszültségeket.

A levél nem támasztja alá azt a képet, hogy a pogánykeresztények a visszatérő zsidókeresztényeket egyszerűen kizárták volna az egyházból. Pál inkább a közösségen belüli státuszkülönbségekre, lelkiismereti érzékenységekre és kölcsönös ítélkezésre reagál. A „gyengék” és „erősek” kérdése (Róm 14,1–15,13) valószínűleg az étkezés, a borfogyasztás és bizonyos napok megtartása körül kialakult vitákra utal.Joseph A. Fitzmyer: Levél a rómaiaknak, in: Jeromos bibliakommentár, 449–452.

A levél célja

Pál több célt kapcsol össze. Először is előkészíti római látogatását. A várost nem végállomásnak, hanem nyugati missziója bázisának tekinti: Hispániába készül, és a római keresztények támogatására számít (Róm 15,24). Másodszor, a jeruzsálemi adománygyűjtés átadása előtt szeretné megmutatni, hogy a pogánykeresztények és a jeruzsálemi zsidókeresztény anyagyülekezet között valódi szolidaritás áll fenn (Róm 15,25–27).

Harmadszor, Pál összefoglalja evangéliumát, amely szerint zsidók és pogányok egyaránt rászorulnak Isten irgalmára, és mindkettő számára Krisztus megváltó műve nyitja meg az üdvösséget. Ez a tanítás egyszerre cáfolja a zsidó kiváltságokra építő dicsekvést és azt a pogánykeresztény gőgöt, amely Izrael elvettetéséből saját felsőbbrendűségére következtetne (Róm 2; 11,17–24).

Negyedszer, Pál elhárítja tanításának félreértéseit. Többször utal arra, hogy egyesek szerint a kegyelemről szóló evangéliuma erkölcsi szabadossághoz vezetne: „Maradjunk meg a bűnben, hogy a kegyelem bőségesebb legyen?” (Róm 6,1). Válasza szerint a keresztségben Krisztus halálában és feltámadásában részesült ember nem élhet tovább a bűn uralma alatt (Róm 6,2–11).

Szerkezete

A levél felépítése többféleképpen tagolható. A következő vázlat a szöveg fő gondolatmenetét követi:

Szakasz Tartalom Róm 1,1–17 Címzés, hálaadás, Pál látogatási szándéka és a levél alaptétele: az evangélium Isten üdvösségre vezető ereje mindazoknak, akik hisznek. Róm 1,18–3,20 Zsidók és pogányok közös rászorultsága Isten irgalmára; az emberiség bűnössége és a Törvény korlátai. Róm 3,21–4,25 A megigazulás Krisztus által, hitből; Ábrahám példája. Róm 5,1–8,39 A megigazulás gyümölcsei: béke Istennel, Ádám és Krisztus tipológiája, keresztség, szabadság a bűntől, a Törvény szerepe, a Szentlélek szerinti élet és az istengyermekség. Róm 9,1–11,36 Izrael helye Isten üdvözítő tervében; a maradék, a pogányok meghívása és „egész Izrael” üdvösségének kérdése. Róm 12,1–15,13 Erkölcsi és közösségi intelmek: az élet mint istentisztelet, szeretet, békesség, viszony a világi hatalomhoz, az erősek és gyengék kölcsönös elfogadása. Róm 15,14–33 Pál apostoli szolgálatának összegzése, jeruzsálemi útja, római és hispániai tervei. Róm 16,1–23 Fébé ajánlása, személyes üdvözletek, figyelmeztetés a megosztó tanítókkal szemben. Róm 16,25–27 Záró doxológia.

Tartalom

Bevezetés és alaptétel

A levél kezdete a szokásos ókori levélformát követi, de Pál üdvözlése szokatlanul teológiai. Már az első mondatokban összekapcsolja apostoli meghívását, az evangéliumot, a prófétai ígéreteket, Jézus Dávidtól való származását és feltámadását (Róm 1,1–7). A címzetteket „Isten szeretteinek” és „meghívott szenteknek” nevezi, ami jelzi, hogy nem csupán etnikai vagy társadalmi csoporthoz, hanem Krisztusban meghívott közösséghez szól.

A levél programmondata Róm 1,16–17: Pál nem szégyelli az evangéliumot, mert az Isten ereje az üdvösségre, először a zsidónak, majd a görögnek. Az „Isten igazságossága” kifejezés a levél egyik legvitatottabb fogalma. Jelentheti Isten hűséges üdvözítő cselekvését, az embernek adott megigazító kegyelmet, valamint azt a rendet, amelyben Isten igaznak nyilvánítja és átalakítja a Krisztusban hívőt.Joseph A. Fitzmyer: Levél a rómaiaknak, in: Jeromos bibliakommentár, 433–436.

Az emberiség bűnössége

Az 1,18–3,20 szakaszban Pál fokozatosan vezeti el olvasóit ahhoz a következtetéshez, hogy sem a pogányok, sem a zsidók nem dicsekedhetnek Isten előtt. A pogány világ bűneit az Isten felismerésének elutasításából és a bálványimádásból vezeti le (Róm 1,18–32). A szakasz nem a modern szexuális identitáskategóriák nyelvén beszél, hanem az ókori zsidó bálványkritika és erkölcsi polémia összefüggésében sorolja fel az emberi rend felbomlásának jeleit.

A 2. fejezetben Pál a zsidó olvasót vagy képzelt vitapartnert szólítja meg. A mózesi Törvény ismerete önmagában nem mentesít az ítélet alól, ha azt nem követi engedelmesség. A körülmetélés értéke is attól függ, hogy a Törvény szívbeli megtartásával jár-e együtt (Róm 2,25–29). A gondolatmenet végén Pál zsoltárokból és prófétai szövegekből álló láncolattal foglalja össze állítását: mindenki bűn alatt van (Róm 3,9–20).