thumb|A Szikszói és Debreczeni Szikszay család 1643-as nemesi címere
Szikszai vagy Szikszay György, (Békés, 1738. március 21. – Debrecen, 1803. június 30.) magyar református pap, makói lelkész, debreceni esperes-lelkész, teológiai író, nyelvész, az 1791-es budai zsinat tagja.
Származása Édesapja id. Szikszay György (1699–1774) békési lelkész, békés-bánáti esperes, "Békés város első krónikása" (az Utrechti és a Franekeri Egyetem, valamint a londoni Gresham College hallgatója), akinek úttörő tevékenysége volt az anyakönyvezés elindítása Békés mezővárosában – az újjáalakult Békés vármegye akkori legnépesebb településén – 1732-ben, ill. nevéhez fűződik a békési református templom felépíttetése (kibővítésére már csak halála után, 1775-ben kerülhetett sor). Családja 1643. január 19-én nyert nemességet agilis Szikszay István (1618–1697) személyében III. Ferdinánd magyar királytól, melyet ugyanazon év december 2-án hirdettek ki Zemplén mezővárosában (a nemességszerző őseiről nem sokat lehet tudni, egyes források szerint a szülei Szikszay István alsóvadászi lelkész és Kiscsoltói Ragályi László leánya, Ragályi Anna voltak). Édesanyja nemes Kovács-Szűcs Anna (1714–1785), nemes Kovács-Szűcs János ottományi lelkész és Ráczkevi Eötvös Katalin leánya, aki 1732 táján ment feleségül id. Szikszay Györgyhöz.
A Szikszay család két főágra oszlik: az idősebbik, az abonyi-főág Szikszay István (1661–1735) abonyi lelkésztől származik le napjainkig, aki Miskolczy Borbálával kötött házasságot (+1750.). Az utódok Abony, Cegléd, Jászkisér, Nagykőrös városokban telepedtek le, tagjai gazdálkodással foglalkoztak jobbára, vagy iparosok, mesteremberek lettek, de kerültek ki neves személyiségek is közülük. Ilyen például Szikszay István (1849–1903), aki író, költő, publicista, a ceglédi zeneiskola egyik megalapítója és első igazgatója, az Országos Névmagyarosító Társaság tagja, és nem utolsósorban színész volt. Mint vándorszínész bejárta az egész országot. Feleségül vette Könczöl Lujza színésznőt, akinek első férje Prielle Péter – Prielle Kornélia fivére – volt, sógora pedig az a Várady Miklós operaénekes, színész (1848–1941), a Kolozsvári Magyar Színház örökös tagja, akit a korabeli színházi világ egyik legnagyobb alakjaként tartanak számon (ő Könczöl Etel színésznőt választotta házastársul). Ebből a főágból származott még Szikszai Benjamin (1908–1985), író, költő, a Bethánia Szövetség főtitkára, akit a 20. századi Magyarország egyik legnagyobb református evangelizátorának tekintenek, Szikszay Róbert Gyula gépészmérnök (1925–1984), a Műegyetem tanára, valamint leánya, Szikszay Ágnes fotóművész is, aki a Budapesti Városvédő Egyesület egyik alapító tagja.
Míg az ifjabbik, a békési-főág a nemességszerző másik fiától, Szikszay Mihálytól (1667–1708) jön le napjainkig – aki 1694-ben vette feleségül Szelefarmosi Bodó Zsuzsannát, Bodó Zsigmond és Csicseri Csicsery Klára leányát –, és a Dunántúlon telepedett le a 18. század második felében (ebből az ágból származik Szikszay György debreceni esperes is, aki Mihály unokája, a nemességszerző dédunokája volt). Elsőként Szikszay Sámuel (1744–1805) került a Dunántúlra (Szikszay György debreceni esperes öccse, a bécsi Protestáns Teológiai Intézet hallgatója), aki noszlopi majd lepsényi lelkész és peremartoni esperes lett (nevét írta Szikszai Nagy formában is). 1765-ben feleségül vette nemes Tóth Máriát, Tóth István szilasbalhási lelkész, peremartoni esperes és Fülöp Éva leányát. Szikszay Sámuel nevéhez fűződik a lepsényi református templom újjáépíttetése. Gyermekei közül György (1769-1806) (aki Csorjai Papolczy Évát vette feleségül) először a Máramaros vármegyei Felsőbányára került iskolarektornak, onnan a Szatmár vármegyei Koltóra ment, majd visszakerülvén a Dunántúlra magyaratádi, végül kutasi lelkész lett; Mária (1772–1792), majd annak korai halálával Zsófia nevű leánya (1778–1817) is Keck Dániel (1754–1809, Johann Jakob Keck herborni egyetemi professzor, majd a nagyszékelyi németek lelkésze és Augustina Elisabeta Klonkin fia, az Utrechti Egyetem hallgatója) nagyszékelyi lelkész, külső-somogyi esperes felesége lett (Keck Dániel tevékenyen közreműködött a Gyönki Református Gimnázium megalapításában, ill. nevéhez köthető Tolna vármegye legnagyobb református templomának, a nagyszékelyi református új templomnak a felépíttetése) (leszármazottaikat napjainkig lásd: Nobilitas 2010.). Szikszay Zsófia özvegységre jutván, másodjára nemes Dózsa Benjamin losonci ügyvédhez, Nógrád vármegye esküdtjéhez ment feleségül; sógora volt Kenesei Kenessey Dániel (1760-1820) nagyszékelyi jegyző, gyönki uradalmi ispán, aki Keck Dániel húgát, Keck Zsófia Philippinát vette feleségül. Az ő unokájuk Kenessey Albert (1828-1879), magyar kir. vasúti és hajózási főfelügyelő, a magyar hajózási szakirodalom megteremtője, az MTA levelező tagja, akinek Perlaki Perlaky Idától származó fia volt dr. Kenessey Béla (1858-1918) erdélyi református püspök, a magyar Főrendiház tagja. Szikszay Sámuelnek Éva nevű leánya (*1774.) Vincze Mihály darányi lelkész és egyházkerületi ülnök felesége lett.
Szikszay György és Sámuel testvére volt Szikszay Benjamin (1751–1783) gyulai lelkész (a Bázeli és az Utrechti Egyetem hallgatója), aki Szentkirályszabadjai Béllyey Zsuzsannát vette feleségül 1775-ben (Béllyey Péter debreceni lelkész és Váczi Nagy Erzsébet leányát), és e házasság révén sógorságba került Németújfalvi Simonffy Sámuellel, a későbbi híres debreceni főbíróval (Simonffy István kereskedő és Kőrösi Borbély Zsuzsanna fiával), aki Béllyey Erzsébetet választotta házastársul. Gyermekei közül Zsófia nevű leánya (1776-1822) nemes Somogyi Ferenc (+1831.) nádudvari lelkész neje lett; Julianna leánya (1778–1823) Kisbethleni Bethleni Dániel (1766–1834) püspökladányi lelkész, alsó-szabolcsi és hajdúvidéki espereshez ment feleségül, akinek a lelkészi ideje alatt indult újra és fejeződött be a püspökladányi református templom felépítése (Bethleni János gencsi lelkész és Kerek Sára fia, a Jénai Egyetem hallgatója; leszármazottaikat napjainkig lásd: Nobilitas 2008., 2009.) Fiuk, ifj. Bethleni Dániel a püspökladányi eklézsiában lett apja utóda és Szabolcs vármegye tb. táblabírája, felesége pedig az a nemes Könyves Tóth Mária, nemes Könyves Tóth Mihály debreceni esküdt és Tyukodi Tyukody Mária leánya, akinek a fivére volt a nagy hírű debreceni pap, ifj. Könyves Tóth Mihály. Szikszay Benjamin Dániel nevű fia (1779–1833) nem tanult tovább, iparosember, festőmester lett. Szikszay Dániel festőmester fia volt Szikszay Dániel (*1811.) asztalosmester, akinek Twerdon Erzsébettől (Twerdon István nagyváradi kalaposmester leányától) származó fia volt Szikszay Lajos (1857-1917) mácsai jegyző, földbirtokos, aki 1884-ben vette feleségül Kuszka Sámuel túrkevei földbirtokos, festőmesternek Csontos Esztertől született leányát, Kuszka Zsuzsannát (Kuszka Sámuel földbirtokos amellett, hogy az apósa lett Szikszay Lajosnak, elsőfokú unokatestvére is volt egyben, mivel id. Kuszka Sámuel festőmesternek és Szikszay Zsuzsannának (1806-1881) – Szikszay Dániel (*1811.) asztalosmester nővérének – volt a fia).
Szikszay György leánytestvéreiről keveset lehet tudni, apja, id. Szikszay György ugyanis meglehetősen nagyvonalúan kezelte a saját családjára vonatkozó anyakönyvi bejegyzéseket. Anna nevű testvére először ifj. nemes Vetseri Mihály szentesi főbíró (1720–1782, id. Vetseri Mihály szintén szentesi főbíró fia; húgát, nemes Vetseri Katát nemes Tegzes János halasi földbirtokos – Kiséri Péter István kiskunhalasi főbíró, földbirtokos és felesége, nemes Tegzes Katalin unokaöccse – vette feleségül 1741-ben), majd annak halála után Illyefalvi Barók András volt öcsödi jegyző felesége lett; Mária nevű húga pedig Zsarolyáni Márton Sándor gyulavári lelkészhez (Márton József birtokos és Horváth Erzsébet fia, +1794.) ment feleségül.
bélyegkép|balra|A Szikszay-család nemesség igazolásai és nemesi összeírásai A család az évszázadok folyamán elszármazott Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Békés, Csanád, Bihar, Hajdú, Veszprém, Krassó-Szörény és Zala vármegyékbe. A család nemességét 1801-ben Pest, 1840-ben Csanád vármegyében igazolták; 1797-ben Bihar, 1843-ban Békés, 1845-ben pedig Pest vármegyében vétettek fel a nemesi lajstromba.
Élete
Szikszay György volt, ki családja nevét a legmagasabbra emelte. Békés városában született 1738. március 21-én. Alapfokú iskoláit szülővárosában és Hódmezővásárhelyen – a Debreceni Kollégium partikuláiban – végezte, ahol már a magasabb tudományokkal is megismertették a növendékeket: tanultak logikát, retorikát, sőt filozófiát, görögöt és hébert is. Azonban a hódmezővásárhelyi iskola ekkoriban már hanyatlásnak indult, ami a szülőket arra késztette, hogy még az iskola befejezése előtt Debrecenbe vigyék át, mert 1753. május 2-án úgy iratkozott be a Debreceni Református Kollégium tanítói illetve papi pályára készülő ún. tógátus diákjai közé, mint már azelőtt is debreceni tanuló.
A híres Debreceni Kollégiumban olyan neves professzorok oktattak, mint Hatvani István, az elméleti és gyakorlati bölcsészet, Piskárkosi Szilágyi Sámuel, a teológia és az etika, Szathmári Paksi István, a földrajz, a história és a latin-görög nyelv tanára, (majd Szilágyi püspökké választásával ő lett a teológia előadója), vagy Sinai Miklós, aki 1760-tól került Paksi helyére. Mellettük még Varjas Jánosnak, a héber nyelv tanárának előadásait látogatta az ifjú Szikszay György teológus korában. Diákévei bővelkednek fordulatokban: 1753. június 23-tól 1761. február 28-ig a "sedes scholastica" (a fegyelmi ügyekben eljáró iskolai törvényszék) összesen 71-szer bünteti meg különféle vétségek miatt. Igen gyakran a magyar beszédért, a könyörgés, a templomi istentisztelet, a tanórák elmulasztásáért, nemegyszer azért, mert reggel hat órakor még ágyban találták, dohányzásért, posztókalap viseléséért, hazugságért, nagyobb deák korában pedig lakótársával való összeütközésért. Lassanként azonban elmaradtak a büntetések, sőt 1761. szeptember 19-én a gimnáziumi hetedik osztály tanítója lett, majd 1762-ben könyvtárosnak is megválasztották.
Befejezvén a kollégiumi tanulmányait, a szokásoknak megfelelően felkerekedett, hogy külföldi akadémiákon tegye teljessé teológiai képzését. A külföldi utazás ebben az időszakban nem volt egyszerű, mivel a Mária Terézia-kori kormányzat igyekezett gátolni a protestánsok külhoni iskolalátogatását. 1748-tól csak nemeseket és olyanokat engedtek külföldre, akik igazolták, hogy elegendő pénz áll rendelkezésükre az úthoz. Az első akadályt könnyen elhárította, és a másodikkal sem volt gond, hiszen a békési eklézsia jól jövedelmezett, s apjától kapott pénzét a Kollégium öt körmöci arannyal egészítette ki kiváló közszolgálati munkájáért. 1762 kora őszén indult el Bécsbe megszerezni az útlevelet, majd a tél folyamán megérkezett Svájcba és 1763. február 19-én beiratkozott a Bázeli Egyetemre (az esemény érdekessége, hogy későbbi nászurával, József nevű fiának apósával, Sajókeresztúri Tuba Istvánnal egy napon iratkoztak be ugyanarra az egyetemre, feltehetően együtt is utaztak ki Svájcba). Azonban nem sokat időzött el itt, mert már ugyanezen év október 28-án apja egykori akadémiájának, a hollandiai Utrechti Egyetemnek a hallgatói sorában találjuk, ahol mintegy másfél évet töltött el, meglátogatva több más holland egyetemet és az ország nevezetesebb városait is.
Miután hazajött, 1765. március 17-én az éppen rendes lelkész nélkül lévő makói eklézsia hívta meg lelkipásztorául, ahol április 5-én hivatalba is lépett. A lelkipásztori állás elfoglalása után azonnal hozzáfogott – hasonlóan apjához – az eklézsia rendbetételéhez, fejlesztéséhez. Kezdte azzal, hogy rögtön kérvényt adott be a régi, sárral tapasztott templom helyett felépítendő új templom engedélyezésére a vármegyéhez. Végre 1772-re a Helytartótanács megadta az engedélyt és 1774-ben már használatba is vehették (bár a vármegye megtiltotta, hogy az engedélyezettnél nagyobbat építsenek, amit a gyülekezet – látva, hogy nem lesz elég nagy befogadóképességű – újfent kérvényezett).