bélyegkép|Zichy Mihály illusztrációja a mű egyik jelenetéhez Az ember tragédiája a magyar irodalom dráma műfajának kiemelkedő műve, Madách Imre legismertebb alkotása. Az 1862. január 12-énMadách Imre életrajza a Tragédia megjelenési dátumával. (Nograd.net) megjelent mű sokakat felzaklató kérdései azóta is életben tartják a költeményt, számos kortárs feldolgozása létezik a darabnak. A születésétől eltelt mintegy százötven évben a Tragédia egyfajta szimbólumává vált a magyar drámaírásnak, talán a legtöbbször színpadra állított költemény Magyarországon. Az először itt elhangzó „Megy-é előbbre majdan fajzatom”, valamint a „Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!” mondatok legismertebb irodalmi idézeteink közé tartoznak.

Madáchot gyakorta egykönyvű szerzőnek szokták nevezni, akárcsak Katona Józsefet, a Bánk bán alkotóját. A mű a Genezisben lévő teremtéstörténetet dolgozta fel és 15 színből áll. Az első három és a tizenötödik szín a keretszín, a többi pedig történeti szín. Az ember tragédiájában szereplő Éva megformálásában nagy szerepet játszott Madách felesége, Fráter Erzsébet, aki megcsalta őt börtönévei alatt. Házasságuk jól indult, azonban, amikor Madách támogatta az 1848-as eseményeket, és börtönbe vetették, felesége fogadta régi udvarlóit. A szabadulás után elváltak, és a költő úgy érezte, csalódott a nőkben. Azt mondta, csak azért nem festette sötétebb színekkel Évát, mert a mű megírásakor eszébe jutott édesanyja.

Műfaji kérdések

A Tragédia a kiegyezés évtizedének irodalmára jellemző nemzeti témán felülemelkedő, főszereplőként az emberiséget szerepeltető filozófiai alkotás: emberiségköltemény. Műfaja drámai költemény, közvetlen műfaji előzménye Goethe Faustja.

Bár a Tragédia gondolatvilága egyike a legsokoldalúbbaknak a magyar irodalomban, a benne leírt eszmefuttatások mégsem saját szépségük miatt fontosak, hiszen Madách műve is csak a már sokszor megírtakat öltözteti új formába (Nem adhatok mást, csak mi lényegem, Nem az idő halad, mi változunk, Milliók egy miatt, Ábrándozni van még tárgy elég stb.), inkább eszközök a szerző kezében a folyamatos, mindig ugyanoda vezető emberi töprengés ábrázolására.

A 15 színből álló drámai költemény nagy terjedelme miatt meglehetősen nehezen kezelhető: ha minden mondatot megtartva, és a szerzői utasításokat követve próbálnánk színpadra állítani, négy-öt órásnál is hosszabb darabot kapnánk.

Története Keletkezésének körülményei, a Tragédia fogadtatása Madách Imre a következő feljegyzést készítette a Tragédiához: „Kezdtem 1859. febr. 17-én, végeztem 1860. márczius 26-án.” bélyegkép|jobbra|A Tragédia kéziratának egy lapja. Madách és Arany írása megkülönböztethetetlen A mű első kritikusa Madách jó barátja, Szontágh Pál volt, akinek hatására Madách megküldte az egyetlen létező kéziratot Arany Jánosnak. Aranynak kezdetben nem tetszett a mű, különösen, hogy a Teremtőt Madách egy munkájára önelégültséggel tekintő mesteremberként mutatta be. Hónapokkal később mégis végigolvasta a darabot és rájött, hogy elhamarkodottan ítélt, amikor azt mondta, az csak utánzása a Faustnak. Az átolvasás során a koszorús költő bele is javított a kéziratba, így nem tudni, pontosan mekkora rész jutott neki a Tragédia megírásából (egy 2005-ben lezárt filológiai-grafológiai vizsgálat szerint mintegy 5718 alkalommal, de a javítások túlnyomó része csak a helyesírást érinti), ám mivel a levelezésekből is kiderül, hogy Arany csak stilisztikai, helyesírási változásokat eszközölt a művön, így a Tragédia gondolati szerzőjének mindenképp Madáchot kell tekintenünk, különös tekintettel arra is, hogy a javítások nemcsak az ő tudtával, de kifejezett kérésére történtek.

A hazai meleg fogadtatás mellett külföldről is érték elismerések a művet. Az angol, a francia, a német és a környező országok nyelve mellett számosA tragédiából a számos angol fordításon kívül Madách művét átültették még finn, olasz, svéd, spanyol, katalán, francia, holland, orosz, bolgár, cseh, szlovák, lengyel, román, eszperantó, jiddis, galego, sőt nemrégiben arab nyelvre is egyéb nyelvre is lefordították.

A Tragédia létrejöttének elsődleges forrása az 1850-es és '60-as évek fordulójának kettőssége volt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc bukása fölött érzett általános csüggedés végén, és a kiegyezés fellendülést hozó évtizedének kezdetén született. Ennek tudható be a mű ellentmondásossága, az optimizmus és a pesszimizmus közti csapongása. A nemzeti tragédia mellett Madách személyes csalódásai is hatással voltak rá, Éva alakját a „nőben” történő csalódása, házasságukból kihátráló felesége ihlette.

A 19. század természettudományainak új tanításai (a Nap kihűl majd, a földi lét megszűnik) szintén hatottak Madáchra, főleg a tudományokkal foglalkozó színeknél (9–11. Prága, 12. Falanszter) érezhetjük a pozitivista gondolkodók hatását.

Az ember tragédiájában mégsem a történelmet, személyes csalódásait vagy az újonnan jött tudományos nézeteket szeretné Madách bemutatni, sokkal inkább a hozzájuk fűződő nagy szellemi áramlatok sorsát és szerepét.

Az Ember tragédiájával szemben az elismerések mellett kritikák is megfogalmazódtak. A kritikusok elsősorban a mű pesszimizmusát bírálták,Nagy László: Madách Imre Az ember tragédiája című színművének theologiai vizsgálata de Prohászka Ottokár ezen kívül például a luciferi cinizmus és káromlás kendőzetlen ábrázolását, valamint azt kifogásolta benne, hogy Madách azonosulni látszik művének pesszimizmusával; amely véleménye szerint a hívek számára erkölcsileg zavaró és romboló hatású.Prohászka Ottokár: Az Ember Tragédiája s a pesszimizmus. Katolikus Szemle. 1923. évf. Mások, köztük egyházi személyek - részben Prohászka kritikájára válaszolva, részben tőle függetlenül - védelmükbe vették a művet (pl. a református Ravasz László).Kakuszi B. Péter: http://www.madach.hu/MadachIThonlap/tanulmanyok/SzimpoziumX/teologiai%20vonatkozas.htm Madách Imre: Az ember tragédiája című művének néhány teológiai vonatkozása bélyeg|Gyenes László mint Lucifer a darab ősbemutatóján

A Tragédiát először 1883. szeptember 21-én állították színpadra a Nemzeti Színházban, Paulay Ede rendezésében. Ennek emlékére kezdeményezte a Magyar Írók Szövetsége 1984-ben, hogy ennek évfordulóján legyen a magyar dráma napja.

Betiltása(i) bélyegkép|Márkus Emília Éva szerepében (Egyiptomi szín) a Nemzeti Színház előadásában, rendező: Paulay Ede, a felvétel 1897-ben készült bélyegkép|Az 1947. szeptember 26-i premier plakátja A Tragédia életében egyedül a kommunizmus korszaka jelentett apróbb törést. 1945 után, a diktatúra kiépülésével párhuzamosan valóságos „szellemi irtóhadjárat” indult ellene, főleg azért, mert a falanszter-színt a kommunista utópia kigúnyolásaként, magát a drámát pedig „reakciós”, „vallásos”, „haladásellenes” műként értelmezték és ítélték el.Lengyel György: Négy Tragédia-rendezés története – kitérőkkel. Ld. „Az ember tragédiája 1953-ban már több mint hat éve nem szerepelt sem a Nemzeti Színház, sem a vidéki színházak műsorán. Mint ismeretes, az akkori kultúrpolitika pesszimistának, destruktívnak, vallásosnak, tömeg- és haladásellenesnek stb., stb. minősítette Madách művét, de a mű – Arany János híres kritikája óta vita tárgyát képező – „pesszimista alaptendenciája” sem vált előnyére (értve ezen a „forradalmi tömeggel” szembeni, azt több színben is – görög, francia – csőcseléknek bemutató szkepticizmust és a „történelmi haladásba” vetett hit hiányát – eszkimó szín). A falanszterszín utópista szocializmusának ábrázolásában pedig provokatív, gyúlékony szellemiséget véltek felfedezni.”. A hivatkozás beillesztésének legutóbbi időpontja: 2009. december 17. 9:54.

Igaz, akadtak kivételek, például Kárpáti Aurél cikke a Színház és Filmművészet 1955/2. számában. Kárpáti szerint „a Tragédia vitathatatlanul haladó szellemű költői alkotás”, nincs „kényes, gyanús vagy káros” pontja, elve, tendenciája, ami veszedelmes lehetne a népi demokrácia legszélesebb rétegei számára; megjegyzi többek közt, hogy a Falanszter nem hiteles képe a „jövő szocializmusának”; és Madách nem utóbbit akarta e jelenettel kigúnyolni, hanem pusztán a korabeli (meghaladott) utópista szocializmust.

A darab (addig) utolsó előadása a Nemzetiben 1947-ben volt,Both Béla rendezésében, aki néhány előadáson Lucifer szerepét is eljátszotta; ld. Lengyel György fentebb idézett visszaemlékezését. ezután hét évre betiltották, s csak a Nagy Imre miniszterelnöki kinevezésével beköszöntő „enyhülés” légkörében lehetett újra játszani.

Óriási volt az érdeklődés iránta: a színházaktól százával rendelték a jegyeket telefonon; a Nemzeti Színházban 1955. január 7-én volt az első felújított előadás. Ám Rákosi Mátyás pártfőtitkár a bemutatót követően személyesen rontott neki a rendezőknek, és először megritkíttatta az előadásokat, majd teljesen levétette a műsorról, azzal az indokkal, hogy „túlságosan gyakran” adják elő (kiszorítva a szocreál szellemiségű színműveket). A bemutatót követően Nemes Dezső, a párt könyvkiadójának Kossuth-díjas igazgatója egy brosúrában fejtette ki, hogy „a legjobb rendezés... sem tudhat a mű alapjában véve népellenes jellegén változtatni”.

Lukács György kifogásolta többek közt a darab „perspektívátlanságát”, meg hogy „a darab legnagyobb sikerei a Horthy-korszakba esnek”.Lukács György: Madách Tragédiája. Szabad Nép, 1955. márc. 27, ápr. 2.Színházkönyvtár.hu: Gellért Endre életrajza . Bár többször kifejezte, hogy a cikket csak vitairatnak szánta, a közvélemény elsősorban őt tette felelőssé a darab betiltásáért.Ld. színházban ügyködő megbízott, Kende János minisztériumi színházifőosztály-vezető Rákosinak szóló jelentését; idézi például Prakfalvi Endre (Színházpolitika 1955-ben, különös tekintettel a Nemzeti Színház helyzetére; Új Forrás, 1996./8.).

A korabeli közvélemény és az utókor azonban leginkább Lukács kritikáját vette zokon, aki, noha a pártvezetés szemében „jobboldali elhajló volt”,Rainer M. János: A forradalom jelképe. Nagy Imre azzal, hogy a bemutató kapcsán ismét hosszan kifejtette nézeteit a Madách-mű „perspektívátlanságával" kapcsolatban, valójában a szektásoknak szállított szellemi muníciót. Bár Lukács hangsúlyozta, hogy a cikkben egyéni különvéleményét fogalmazta meg, és csak vitairatnak szánta, makacsul tartotta és tartja magát az a nézet, hogy ő tiltatta be írásával a Tragédiát. Az üggyel a szovjet pártlap, a Pravda is foglalkozott, kijelentve, hogy a magyar munkásság teljesen egyetért a Tragédia betiltásával.Pravda; 1955. máj. 7.

A betiltással azonban nemhogy használtak volna a pártnak, de óriásit ártottak: megkezdődött a kommunista értelmiség egy részének elpártolása. 1955. október 18-án, egyhetes előkészítés után a kommunista írók Memorandumot intéztek a Magyar Írószövetség pártszervezetéhez, melyben sérelmezték a dogmatikus és atyáskodó, a gondolkodó értelmiséget „udvari bohóccá” lefokozóDéry Tibor szavai kultúrpolitikát, s a cenzúra enyhítését kívánták. Felsorolt sérelmeik között szerepelt a Tragédia betiltása is (egyéb ügyek mellett). A dokumentumot 59-en írták alá.Érdekes módon, Lukács kifejezte egyetértését a szöveggel; pedig az a Tragédia kérdésében ellentmondott korábbi álláspontjának; de az aláírókhoz nem csatlakozott). Később a támogatók köre jelentősen leapadt, mert a hatalom fenyegetéssel vagy hízelgéssel sokakat rávett a hallgatásra, a megmaradt 8 „jobboldali elhajló” aláírót pedig részben kizárták (2) a pártból, részben megrovást kaptak („utolsó figyelmeztetés a kizárás előtt”), és teljes közlési tilalmat rendeltek el ellenükEz utóbbit nem hivatalosan, hanem szóbeli (általában telefonos) utasítással. (december 21-24.).Méray Tibor: Tisztító vihar. Emlékiratok