A Megaagy (eredeti cím: Megamind) 2010-ben bemutatott amerikai 3D-s számítógépes animációs film, amely a 16. DreamWorks-film rendezője Tom McGrath. Az animációs játékfilm producerei Lara Breay és Denise Nolan Cascino. A forgatókönyvet David Lindsay-Abaire és Jeanine Tesori írta, a zenéjét Hans Zimmer és Lorne Balfe szerezte. A mozifilm a DreamWorks Animation gyártásában készült, a Paramount Pictures forgalmazásában jelent meg. Műfaja filmvígjáték.

Amerikában 2010. november 5-én, Magyarországon 2010. december 16-án mutatták be a mozikban.

Cselekmény Megaagyat kiskorában a szülei egy űrhajóba tették és a Földre küldték, mielőtt bolygójukat beszippantotta volna egy fekete lyuk. A kis kékfejűvel együtt egy másik bolygó szülöttét is hasonlóan a Földre menekítették. A rivalizálásuk már az iskolában megkezdődött, ahol Megaagyat folyton kiutálták, soha semmi nem sikerült neki és mindig kívülálló volt, míg a másik, földöntúli erővel rendelkező idegen fiút körülrajongták. Felnőve Megaagy elhatározza, hogy ő lesz a világ leggonoszabb bűnözője, míg űrbéli riválisából szuperhős válik, Metroman néven. Megaagy kísérletei a világuralomra rendre csúfos kudarcot vallanak, egy nap azonban úgy tűnik, véletlenül mégis sikerült megölnie Metromant. Megaagy azonban rádöbben, hogy jó nélkül gonosznak sincs értelme lenni, így megteremti a Titán nevű szuperhőst, hogy legyen ki ellen harcolnia. Kísérlete ismét balul sül el: Titánnak esze ágában sincs jónak lenni, és romba dönti az egész várost. Megaagy nagy dilemma előtt áll: neki kell megmentenie mindenkit Titántól. Közben pedig ráadásul még a szép riporternő, Roxanne is elrabolja a szívét, még nagyobb galibát okozva.

Szereplők Szereplő Eredeti hang Magyar hang Megaagy Will Ferrell Csankó Zoltán Metro Man Brad Pitt Fekete Ernő Tibor Roxanne Ritchi Tina Fey Kisfalvi Krisztina Hal Stewart (Titán) Jonah Hill Minárovits Péter Talpnyali David Cross Fekete Zoltán Megaagy apja Justin Theroux Nagy Ervin Megaagy anyja Jessica Schulte Timkó Eszter Bernard Ben Stiller Láng Balázs Lord Scott Tom McGrath Bodrogi Attila Lady Scott Emily Nordwind Fehér Anna Börtönigazgató J. K. Simmons Barbinek Péter Rab Brian Hopkins Bácskai János

Érdekességek A filmben jól látható helyen No, You can't plakát tűnik fel, mely Obama Yes, we can tartalmú választási plakátjait parodizálja ki.

Televíziós megjelenések

Jegyzetek

Források

Megaagy a TV Tropes oldalon

További információk

Kategória:2010 filmjei Kategória:Amerikai számítógépes animációs filmek Kategória:Amerikai akciófilmek Kategória:Amerikai családi filmek Kategória:Amerikai filmvígjátékok Kategória:Amerikai tudományos-fantasztikus filmek Kategória:DreamWorks Animation-filmek Kategória:Paramount Pictures-filmek Kategória:UIP-Duna Film-filmek Kategória:IMAX-filmek Kategória:3D animációs filmek Kategória:Tom McGrath-filmek