A játékfilm olyan mozifilm vagy televíziós film, amelynek fő célja, hogy egy történetet elmesélve szórakoztasson vagy erős érzelmi reakciót váltson ki a nézőből. A dokumentumfilmmel ellentétben a játékfilm legtöbbször fiktív történetet mutat be jelenetekkel, karakterekkel, konfliktusokkal, dialógusokkal, fordulatokkal és képi narratívával – ezek segítenek a nézőnek megérteni a történetet. A játékfilm minden esetben előre megírt forgatókönyv alapján készül, amit a producer, a gyártó vagy a filmstúdió elvárásaihoz igazodva fejlesztenek. A folyamat végén a játékfilmet a végleges forgatókönyv (final draft) alapján forgatják le a filmrendező irányításával.

Története A játékfilm műfajának gyökerei az első filmek korából alakultak ki, amikor a filmesek ráébredtek, hogy érdemes filmre vinni különféle kitalált történeteket is. A film ekkor lett a szórakoztatóipar egyik alapköve. Rengeteg játékfilmes műfaj keletkezett a 100 év során. Bár a játékfilm kifejezés egyetemes és világszerte készítenek játékfilmeket, a hollywoodi filmipar mégis az egyik legbefolyásosabb és legismertebb.

Fő kategóriák Játékidők kisjátékfilm – legfeljebb 1 óra hosszúságú vagy annál rövidebb fikciós film. nagyjátékfilm – legalább 70 perc hosszúságú fikciós film. A nagyjátékfilmek tipikus hossza 90-140 perc.

Filmkészítési technikák natúr film – Valós térben készült élőszereplős film. animációs film – Animációs technikával készült film. (pl: rajzfilm, bábfilm, gyurmafilm, árnyfilm, kollázsfilm, festményfilm, szénpor- vagy homokfilm, trükkfilm, brickfilm, komputeranimációs film stb.)

Játékfilmes műfajok (zsánerek) Félelem thriller, pszichothriller – A félelmet váratlan vágásokkal, ijesztő jelenetekkel és idegfeszítő zenével felkeltő alkotás; horrorfilm, pszichohorror – A félelmet és irtózatot az eltúlzott fenyegetettség és erőszak, valamint borzalmas, véres jelenetek bemutatásával felkeltő alkotás.

Vágy romantikus film – hangsúlyos szerepet kapnak benne a pozitív érzelmek, pl. szerelem, szülői érzések, önfeláldozás stb., a történet végkicsengése pozitív; erotikus film – a szexuális vonzalmat és a csábítást a középpontba helyező, a testiséget feltáró alkotás; szexfilm – a szexuális aktust a maga egészében megjelenítő mű; pornófilm – a szexuális aktust a részleteiben is feltáró, és gyakran a perverzitásig eltúlzó alkotás;

Derű burleszk – erősen torzító, vaskos komikumra építő bohózatot bemutató alkotás; vígjáték, komédia – nevettető, szerencsésen végződő történetet bemutató alkotás; szatíra – (társadalmi) visszásságokat kigúnyoló alkotás (például politikai szatíra).

Forma

akciófilm – a cselekményt akciójeleneteken (üldözés, verekedés, fegyveres harc) keresztül kifejtő alkotás; háborús film – háborúban vagy háborús körülmények között játszódó, a hadi tevékenységet (is) bemutató történet; karatefilm – egy vagy több harcművészet képviselőit felvonultató, harci jelenetekkel tűzdelt alkotás; kosztümös film – általában a 20. század előtti időben játszódó, a szereplőket korabeli ruházatban felvonultató mű; western – a 19. század második felében, Észak-Amerikában játszódó történet; spagettiwestern – Olaszországban, ill. olasz származású színészekkel forgatott westernfilmek a 60-as években; kalandfilm – a karakterek nem mindennapi helyszíneken, szokatlan körülmények között szerzett különleges élményeit bemutató alkotás; mesefilm – példázatalapú, tréfás, tanulságos stb. témában kiskorúaknak (is) készülő alkotás; fantasy – meseszerű történet, amelyben a helyszín, a szereplők vagy a történések a racionalitáson átlép a fantázia világába; misztikus film – rejtélyes, természetfeletti erőkre utaló eseményeket egymásba szövő alkotás; sci-fi – jövőbeli, földönkívüli vagy más, ismeretlen eredetű tudományos-technikai fejlődésből fakadó ismeretek és technológiák használatán alapuló történet.

Zenés-táncos filmek musical – énekes-táncos betétekkel fűszerezett, általában vidám zenés történetet bemutató film; rockopera – általában történelmi eseményt vagy alakot könnyűzenei műben megformázó, táncos koreográfiával bemutatott alkotás; filmopera – zenekísérettel előadott énekes drámai művet bemutató alkotás. filmbalett – (klasszikus) szabályokhoz kötött színpadi táncművészettel cselekményt önálló színpadi művet bemutató alkotás.

Szereplői korosztály szerint gyerekfilm, gyermekfilm – leginkább gyermek korosztály számára készült szórakoztató alkotás; tinifilm, ifjúsági film – leginkább tizenéves, felnőtt-fiatal korosztály számára készülő szórakoztató alkotás; családi film – leginkább egy család részére, minden korosztály számára készült szórakoztató alkotás.

Alkotási szándék és terjesztés közönségfilm – széles közönség számára készülő kulturális termék, amely a producerek szándékai szerint potenciálisan nagy nézőszámot kell, hogy elérjen. Gyakran előre meghatározott célcsoportnak készül; művészfilm – sajátos nézőpontú, szubjektív film, amely a befogadótól gyakran „filmes műveltséget” igényel. A szerzői film dramaturgiája gyakran nagyon eltér a közönségfilm struktúrájától, alkotási célját pedig a szerző / rendező alanyi önkifejezése vezérli. kultuszfilm – olyan alkotás, amely köré kisebb-nagyobb, de masszív, tartós nézői, rajongói bázis épült ki, ezáltal hosszabb időn át jelen van a köztudatban.

Tartalmi műfajok

katasztrófafilm – Nagyobb embercsoportot, illetve az emberi társadalom egy részét vagy akár egészét érintő természeti csapás vagy technikai katasztrófa fenyegetését, hatásait és lefolyását bemutató mű; történelmi film – Ismert történelmi személyek és/vagy valós történelmi események bemutatása a filmvásznon; életrajzi film – Egy vagy több egymással kapcsolatban álló személy életének egy összefüggő részét vagy egészét felelevenítő alkotás; megtörtént eset – Igaz történet feldolgozásának bemutatása filmvásznon.

Bűnügyi filmek krimi – Egy vagy több összefüggő bűncselekmény elkövetését és/vagy felderítését bemutató alkotás; bírósági film – A cselekményt egy (angolszász típusú) büntetőper folyamatán keresztül feltáró alkotás; gengszterfilm, maffiatörténet – Az amerikai szervezett bűnözés világában játszódó történet; politikai film – A korrupciót és a politikai élet vezetőit érintő érdekharcokat bemutató történet; kémfilm – A hírszerzés és a kémelhárítás világában játszódó történet;

Egyéb filmdráma filmeposz irodalmi adaptáció

Jegyzetek

Források Király Jenő, Mágikus mozi, Budapest, Korona Kiadó, 1998. Molnár Szandra: A film mint áru és műalkotás Syd Field: Forgatókönyv. A forgatókönyvírás alapjai. Cor Leonis kiadó, 2020, A műfajkeverés határai: a zsánerek megújulása Hollywoodban További információk

David Bordwell: Elbeszélés a játékfilmben; ford. Pócsik Andrea; Magyar Filmintézet, Bp., 1996 Marx József: A kétdimenziós ember. A játékfilm dramaturgiája; Vince, Bp., 2003 Balogh Gyöngyi–Gyürei Vera–Honffy Pál: A magyar játékfilm története a kezdetektől 1990-ig; Műszaki, Bp., 2004 Az 501 legfontosabb film, amit mindenképpen látnod kell; ford. Császár László; Alexandra, Pécs, 2006 Roger Ebert: Száz híres film; ford. Gecsényi Györgyi; Európa, Bp., 2006 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz; főszerk. Steven Jay Schneider, ford. Császi Ádám et al.; felújított kiad.; Gabo, Bp., 2007 303 magyar film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz; szerk. Bori Erzsébet, Turcsányi Sándor; Gabo, Bp., 2007 Noah Isenberg: Nekünk megmarad Casablanca. Hollywood legkedvesebb filmjének élete, legendája és utóélete; ford. Prekop Gabriella; Európa, Bp., 2017 Paár Ádám: A kosztümös film történész szemmel; Unicus Műhely, Bp., 2022

Kategória:Filmműfajok