A kínai polgárháború a Kuomintang (Kínai Nacionalista Párt, KMT), a Kínai Köztársaság kormánypártja, valamint a Kínai Kommunista Párt (KKP) között folyt 1927 és 1950 közötti polgárháború. Azóta sem fegyverszünet, sem békeszerződés nem született. Elméletben mindkét fél az „egy Kína” politika híve, azaz nem kívánják nemzetközi jogilag legalizálni a de facto önálló tajvani állam létét, bár a tajvani belpolitikában időről időre fellépnek pártok ilyen törekvésekkel.
A háború célja a Kína fölötti hatalom megszerzése volt, ami végül két Kína, a Kínai Köztársaság (vagyis Tajvan) és a Kínai Népköztársaság (Kontinentális Kína) létrejöttéhez vezetett. A háború az északi hadjárattal kezdődött 1927 áprilisában.
A háború a nacionalista Kuomintang és a kommunista párt közötti ideológiai szakadást reprezentálja. A mai kontinentális Kínában a háború utolsó három évét a felszabadulás háborújaként emlegetik.
A polgárháború folyamatát megszakította a második kínai–japán háború, melynek során a két párt együtt alkotta a Második Egyesített Frontot. A japán támadókat 1945-ben, a második világháború végével egy időben legyőzték, és a kínai polgárháború 1946-tól ismét feléledt. Az utolsó négy évet követően 1950-ben a háborús cselekmények megszűntek, aminek eredménye az újonnan alapított Kínai Népköztársaság, amely fennhatósága alá került a kontinentális Kína (a szigetet is beleértve), és a Kínai Köztársaság, amelynek fennhatósága Tajvanra, a Penghu-szigetekre, a , a Macu-szigetekre és néhány távolabb fekvő szigetre terjed ki.
A KNK létrejötte után a Tajvani-szoros két oldala megszüntette a gazdasági kapcsolatokat egymással, de az 1980-as években már megindult a gazdasági kapcsolatok fejlődése, egyelőre nagyrészt közvetítők útján. A szárazföldi Kína és Tajvan között a kilencvenes évek óta egyre intenzívebb kereskedelmi, gazdasági kapcsolatok fejlődnek.
Háttér Az utolsó kínai császári dinasztia, a 1911-ben omlott össze. Kína a hadurak kora idején számos kisebb-nagyobb hadúr irányítása alá került. Legyőzésükhöz a császárellenes és nemzeti egyesítésre törekvő Kuomintang és vezetője, kénytelen volt idegen segítséget igénybe venni. Azonban segítségkérését a nyugati demokráciák figyelmen kívül hagyták, és ő 1921-ben a Szovjetunió felé fordult. Politikai okokból a szovjet vezetés mind , mind az újonnan létrejött Kínai Kommunista Pártot is támogatta, ami majd később megalapította a Kínai Népköztársaságot. Ezzel megkezdődött Kínában a hatalomért folyó harc a nacionalista Kuomintang és a kommunista párt között.
1923-ban és a szovjeteket képviselő Adolph Joffe Sanghajban megegyezett, hogy a Szovjetunió támogatja Kína egységesítését. A Szun–Joffe nyilatkozat a Komintern, a nacionalista Kuomintang és a Kínai Kommunista Párt közötti együttműködést fektette le. A Komintern ügynöke, Mihail Borogyin 1923-ban érkezett Kínába, hogy elősegítse a KMT átszervezését és megszilárdítását a Szovjetunió Kommunista Pártja vonalai mentén. A Kínai Kommunista Párt csatlakozott a KMT-hez, és létrehozták az Első Egyesült Frontot.
1923-ban Moszkvába küldte et, a Tongmenghui idejéből ismert hadnagyot több hónapos katonai és politikai képzésre. 1924-re a Vampoa Katonai Akadémia, a nacionalista párt tiszti akadémiájának vezetője lett, valamint várható utódja a KMT élén.
A szovjetek gondoskodtak az akadémia számára a képzésekhez szükséges anyagokról, szervezetekről, felszerelésekről, beleértve lőszereket is, illetve az oktatás része volt a tömegek mozgósításának a technikája is. Ezzel a tudással képes volt olyan lelkes sereget létrehozni, amely legyőzhette a hadurak erőit. A kommunista párt tagjai szintén jelen voltak az akadémián, sokuk tanított is az intézményben, mint politikai instruktor.
A kommunista párt tagjai is beléphettek a KMT-be abban az időben. A kommunista párt maga akkor még kicsi volt, 1922-ben 300, 1925-ben 1500 tagot számlált. A KMT már 1923-ban taggal rendelkezett.
Az északi hadjárat (1926–1928), a nacionalista és kommunista párt szembefordulása
Pár hónappal 1925-ben bekövetkezett halálát követően a Nemzeti Forradalmi Hadsereg főparancsnokaként elindította az északi hadjáratot. 1926-ra azonban a Kuomintang bal és jobb szárnyra szakadt, miközben soraikban egyre nőtt a kommunisták száma. Az 1926 márciusában történt csungszani hadihajó-incidens – amikor meghiúsított egy állítólagos ellene irányuló emberrablási kísérletet – után korlátozta a kommunista tagok részvételi lehetőségét a Kuomintang vezetésében, és a KMT vezetőjévé lépett elő.
1927 elején a kommunista és a nacionalista párt rivalizálása szakadáshoz vezetett. A kommunista párt és a Kuomintang bal szárnya áthelyezte a KMT kormány székhelyét Kantonból ba, ahol a kommunista befolyás erőteljesebb volt. De és , akik serege legyőzte hadurat, kelet felé indultak irányába. három népi alapelvének elárulásával vádolta meg a kommunistákat, amiért követték a Szovjetunió parancsait. szerint türelme a KMT-ben lévő kommunista tagok iránt olyan mértékben csökkent, amilyen mértékben hatalma növekedett.
Április 7-én és más KMT vezetők egy találkozón arról beszéltek, hogy a kommunisták tettei társadalmilag és gazdaságilag egyaránt bomlasztóak, és véget kell vetni ezeknek a nemzeti forradalom haladása érdekében. Ennek eredménye lett, hogy április 12-én a kommunista párt ellen fordult Sanghajban. A KMT-t megtisztították a baloldali elemektől, a kommunista párt tagjainak százait tartóztatták le és végezték ki. Ez az esemény volt az ún. április 12-ei incidens vagy más néven sanghaji mészárlás.
A mészárlás mélyítette a szakadékot és között. A kommunisták több kísérletet tettek olyan városok megszerzésére, mint például , , és Kanton. Az Őszi szüret elnevezésű hunani felkelés fegyveres vidéki lázadást a földművelők, a bányászok és a KKP tagjai robbantották ki Hunan tartományban, vezetésével. A felkelés sikertelen volt. Ezután három fővárosa volt Kínának: a nemzetközileg is elismert köztársaság fővárosa, Peking, a KKP és a baloldali KMT székhelye, , valamint a jobboldali KMT központja, Nanking, amely a következő évtizedben maradt is a KMT fővárosa.
A KKP-t kiűzték ból a nacionalista KMT baloldali szövetségesei, akiket viszont döntött meg. A KMT folytatta a hadurak elleni kampányát és 1928 júniusában elfoglalták Pekinget. Ezt követően kelet-Kína legnagyobb része a Nanking központú kormány irányítása alá került, és a nankingi kormány azonnali nemzetközi elismertséget kapott, mint Kína egyetlen legitim kormánya. A KMT kormánya nel egyetértésben bejelentette a forradalom három lépcsős receptjét: katonai egyesítés, politikai fennhatóság és alkotmányos demokrácia.
Bekerítési műveletek és a hosszú menetelés (1927–1937)
Az 1920-as években a kommunista aktivisták rejtőzködni, illetve vidékre kényszerültek, ahol katonai lázadást szítottak, amely 1927. augusztus 1-jén kezdődött a nanchangi felkeléssel. Egyesítették erőiket a paraszti lázadók maradékaival és irányítást szereztek dél-Kína számos területe felett. A kantoni kommuna három napon át meg tudta tartani Kantont, és létrehoztak egy szovjetet. A KMT csapatai továbbra is igyekeztek elfojtani a lázadásokat. Ez volt a kezdete annak a tíz éven át folyó harcnak, ami a kontinentális Kína területén tíz év polgárháborúja néven ismert. Ez az időszak a hsziani incidensig tartott (1936. december), amikor is a japánok inváziója miatt a Második Egyesített Front létrehozására kényszerült. bélyegkép|jobbra|200px|A kínai szovjetköztársaság zászlaja 1930-ban belső harc tört ki a KMT-n belül, amit , és indított el. Figyelmük arra irányult, hogy a KMT-ből gyökeresen kiirtsák a kommunista aktivisták maradékait is, amely öt hadműveletben teljesült. Az első és a második művelet elbukott, a harmadikat pedig törölték a mukdeni incidens miatt. A negyedik (1932–1933) hadműveletnek sikerült korán sikereket elérnie, de seregeit csúnyán felmorzsolták, amikor azok megpróbáltak bejutni Mao kínai szovjetköztársaságának szívébe. E hadműveletek során a KMT hadoszlopai gyorsan bejutottak a kommunista területekre, azonban hamar elnyelte őket a hatalmas vidék, és nem tudták megerősíteni helyzetüket. Végül 1934 vége felé elindította az ötödik hadműveletet, amelynek során szisztematikusan igyekeztek bekeríteni a – szovjetet megerősített erődépítményekkel. A korábbi hadműveletekkel ellentétben, amikor egyetlen csapással igyekeztek minél mélyebbre előre jutni, ezúttal a KMT csapatai türelmesen erődök építésébe kezdtek, amelyek egymástól kb. öt mérföldes távolságban körülvették a kommunista területet, elvágva őket készleteiktől és az utánpótlás lehetőségétől.
1934 októberében a kommunista csapatok kihasználták az erődök gyűrűjén lévő réseket, és sikerült kimenekülniük ból. A hadurak seregei saját embereiket féltvén vonakodtak kihívni a kommunista erőket, ezért nem üldözték őket túl buzgón. Ezen kívül a nacionalista csapatok el voltak foglalva seregének felmorzsolásával, amely jóval nagyobb volt, mint Mao serege. A kommunista erők katonai visszavonulása egy éven át és kb. -en át tartott; ez vált ismertté a hosszú menetelés néven.
A hosszú menetelés akkor ért véget, amikor a kommunisták erői elérték t. seregét, amely más útvonalat választott Kína északnyugati felén át, jelentősen felmorzsolták erői és kínai muszlim szövetségesei. Az út során a kommunista csapatok a helyi hadurak és földesurak vagyonát, fegyvereit elkobozták, és a parasztokat, szegényeket besorozták, hogy tömegüket jelentősebbnek láttassák. Végül a 90–100 ezer emberből, akik a hosszú menetelést elkezdték a kínai szovjetköztársaságból, mindössze 7–8 ezer jutott el Senhszibe. seregének maradéka végül ben csatlakozott Maóhoz, de mivel a sereg szinte teljesen megsemmisült, hiába volt a kommunista párt alapító tagja, sosem tudta Mao vezetői hatalmát megszerezni. A nagy visszavonulás tette végül is Maót a Kínai Kommunista Párt megkérdőjelezhetetlen vezetőjévé.
A második kínai–japán háború (1937–1945)
jobbra|bélyegkép|200px|Csang Kaj-sek 1945-ben A Japán Birodalom inváziója és Mandzsúria megszállása során , aki a kommunista pártot nagyobb fenyegetésnek látta, elutasította, hogy szövetségre lépjen a kommunistákkal a japán hadsereg ellen. 1936. december 12-én a nacionalista KMT tábornokai, és elrabolták et, és kényszerítették, hogy fegyverszünetet kössön a kommunista párttal. Az esemény hsziani incidens néven vált ismertté. Mindkét párt felfüggesztette a harcokat, és létrehozták a második egyesült frontot, hogy a japánok ellen fordítsák erőforrásaikat. 1937-ben japán repülőgépek bombázták Kína városait, és jól felszerelt csapatok rohanták le Kína északi részét és partvonalát.
A nacionalista és kommunista párt szövetsége csak névleges volt. A hagyományos hadviselést elkerülve a kommunista erők gerilla-hadviselésbe kezdtek a japánok ellen, miközben a KMT támadásait is elhárították. A tényleges együttműködés és összedolgozás a két párt között minimális volt a második világháború alatt, még a második egyesített front idején is harcoltak a területi előnyök megszerzéséért a „szabad Kína”, vagyis a japánok által még nem megszállt területeken.
A helyzet 1940 végén, 1941 elején válságosra fordult, amikor a két párt erői között jelentősebb összecsapások alakultak ki. 1940 decemberében azt követelte, hogy a kommunista párt új negyedik hadserege ürítse ki és tartományokat. A sereg parancsnokai engedtek a nyomásnak. 1941-ben az ún. Új Negyedik Hadsereg incidens több ezer ember halálát okozta a kommunisták körében. Ezalatt a második egyesített front is fölmorzsolódott, amit korábban a japánok elleni harcra hoztak létre.
Összességében a második kínai–japán háború eseményei előnyöket hoztak a kommunista párt számára, mivel gerilla-hadviselésükkel sok támogatót szereztek a japánok által megszállt területeken belül. A KMT ellenállása a japánok ellen viszont sokba került nek. 1944-ben volt az utolsó nagy támadás, az Icsigo hadművelet, amit a japánok a KMT ellen indítottak.
A polgárháború végső szakasza (1945–1949)