Tóth András (Budapest, 1973. december 16. –) válogatott labdarúgó, hátvéd, edző.

Pályafutása Klubcsapatban A kispesti nevelésű kőkemény védő a Vasasban (1996–2002) debütált a legmagasabb osztályban, 1996. május 4-én, majd egyetlen soproni évtől (2002–2003; MATÁV Sopron) eltekintve teljes élvonalbeli pályáját a piros-kékeknél töltötte.Dénes Tamás-Dlusztus Imre: Meggypiros mezben. A magyar válogatott játékosai 1902-2019. Nemzeti Értékek Könyvkiadó, 2019.

A válogatottban 2004-ben hívta be Matthaus a magyar labdarúgó válogatottba. Eredeti posztja a bal szélen volt, de klubcsapatában középhátvédként is szerepelt. Első mérkőzését, az akkor világbajnoki ezüstérmes Németország ellen játszotta, ahol a csapat idegenben nyert. Ezután sorozatban szerepelt a válogatott kezdőcsapatában. Skócia ellen is, majd a világbajnoki-selejtezőkön Horvátország, Izland és Svédország ellen is játszott. Málta ellen még tagja volt keretnek, de ezt követően már nem kapott lehetőséget. Ő volt az egyetlen abban az időszakban, aki a Vasas csapatát képviselte a válogatottban.

Edzőként 2020 augusztus végén a Vasas megbízott vezetőedzője lett. Sikerei, díjai Magyar bajnokság 3.: 1997–98, 1999–00, 2000–01 Magyar kupa döntős: 2000, 2006

Statisztika Mérkőzései a válogatottban

Jegyzetek

Források

national-football-teams.com

Kategória:1973-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A REAC labdarúgói Kategória:A Vasas labdarúgói Kategória:Az FC Sopron labdarúgói Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:Budapesten született személyek