Erkel Tibor (Csökmő, 1934. január 11. – Budapest, 2017. január 28.) Erkel Ferenc-díjas magyar zenei rendező, egyetemi tanár, politikus, országgyűlési képviselő.
Életpályája Szülei: Erkel Tibor és Lipták Julianna voltak. 1940–1944 között a Svetits Gimnázium és Gyakorló Iskolában tanult Debrecenben. 1940–1949 között a Debreceni Konzervatóriumban tanult, ahol Höchtl Margit tanítványa volt. 1945–1949 között a debreceni Piarista Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. 1949–1954 között az Erdei Ferenc Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium diákja volt. 1954–1959 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója volt, Wehner Tibor tanítványaként.
1958–1963 között a Szegedi Konzervatóriumban tanított zongorát és kamarazenét. 1963–1992 között a Magyar Rádió zenei rendezője volt. 1964-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanított. 1965–1970 között csoportvezető-helyettesként dolgozott. 1969-től zongora tanszékvezető egyetemi tanár. 1979–1983 között a Művelődési Minisztérium zene- és táncművészeti osztályának vezetője volt. 1992–1994 között a Művelődési és Közoktatási Minisztérium színház-, zene- és táncművészeti osztályának vezetője volt. 1996-tól a MIÉP tagja. 1998–2002 között országgyűlési képviselő volt; az egészségügyi és szociális bizottság, valamint a kulturális és sajtóbizottság tagja. 1999-től a MIÉP elnökségi tagja. 2002-ben és 2006-ban képviselőjelölt, 2002–2006 között a Fővárosi Közgyűlés tagja volt.
Magánélete 1961-ben házasságot kötött Bognár Mártával. Két fiuk született; Erkel András (1962–2014) producer és László (1965) díszlet- és jelmeztervező. 200px|bélyegkép|Sírja a budapesti Megyeri temetőben Filmográfia Csalóka Péter (1979) (zenei rendező) Puccini: Angelica nővér (1983) (zenei rendező) Wagner (1983) (zenei rendező) Daliás idők (1984) (zeneszerző) Johann Strauss: A denevér (1988) (zenei rendező) Parasztbecsület (1989) (zenei rendező)
Díjai, elismerései Erkel Ferenc-díj (1986) A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2012) Újpest díszpolgára (2012)
Jegyzetek
Források
További információk Adatlapja a Parlament.hu-n Filmkatalógus.hu
Kategória:1934-ben született személyek Kategória:2017-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar zongoristák Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyarországi politikusok Kategória:Országgyűlési képviselők (1998–2002) Kategória:Újpestiek Kategória:A MIÉP korábbi tagjai Kategória:Erkel Ferenc és köre Kategória:Erkel Ferenc-díjasok Kategória:Országgyűlési képviselők (MIÉP) Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei