Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (röviden: ÁBTL vagy Történeti Levéltár) az egykori állambiztonság iratanyagait őrzi és kezeli, és a mai titkosszolgálatok iratkezelését felügyeli.
A magyar Országgyűlés „demokratikus közéletünk tisztaságának megőrzése érdekében, továbbá történeti közelmúltunk megismerésének lehetővé tétele érdekében” 1997-ben hozta létre a Történeti Hivatalt (TH), annak elnökévé dr. Markó Györgyöt, a Hadtörténelmi Levéltár korábbi parancsnokát nevezték ki. Helyettese 1998 júniusától Kónyáné dr. Kutrucz Katalin, volt országgyűlési képviselő, az ELTE ÁJK oktatója lett.
A TH 1997. szeptember 1-jétől kényszerűségből a Belügyminisztérium Roosevelt téri épületében fogadta az információs önrendelkezési jogukkal élni kívánó állampolgárokat, illetve a tudományos kutatókat. Hosszas előkészítés után aztán 1998 októberében megindultak az Eötvös utca 7. szám alatti székház felújítási és átépítési munkálatai, amelyeket 1999 áprilisának végére fejeztek be.
A Történeti Hivatal egy 2001-es törvénymódosítás után szaklevéltárként működhetett tovább egészen 2003-ig, amikor „Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról” szóló 2003. évi III. törvény alapján az intézmény új néven és új keretek között folytatta működését. Szintén változott az intézmény vezetőjének személye: 2003-tól dr. Gyarmati György töltötte be a főigazgatói posztot.
2017-ben alapjaiban módosította az intézmény jogi státuszát, illetékességét és feladatait: a törvénymódosítás óta már nem csak az ún. szocialista korszak államvédelmi/állambiztonsági iratainak kezelésére, hanem az 1990 utáni nemzetbiztonsági iratok majdani átvételére, illetve a jelenlegi szolgálatok iratkezelésének levéltári felügyeletére is felhatalmazást kapott az ÁBTL. Közép-Európában ezáltal egyedül itt jött létre olyan speciális titkosszolgálati levéltár, amely az információs kárpótlás hagyományos feladatai mellett a működő titkosszolgálatok iratkezelése felett is ellátja a levéltári felügyeletet. Ez a felügyelet magában foglalja az 1990 után keletkezett nemzetbiztonsági iratok majdani átvételét is, de e folyamat keretében kerültek a levéltárba 2017-ben az 1990 előtti titkosszolgálati számítógépes adatbázisokat tartalmazó, elhíresült mágnesszalagok is. Szintén a törvénymódosítás rendelkezett arról, hogy a levéltár lett felelős a magyar vonatkozású, de külföldön őrzött állambiztonsági anyag gyűjtéséért is.
Ezek az átalakulások többé-kevésbé időben is egybeestek a levéltár élén történt személyi változással: az intézmény vezetését dr. Cseh Gergő Bendegúz vette át dr. Gyarmati Györgytől. Az új főigazgató szakmai programjának elindításával az ÁBTL a szakmai tartalmat a legkorszerűbb eszközökkel közvetítő, nyitott állambiztonsági archívummá, a korszak megismertetésének kulturális–tudományos központjává, valamint a legszigorúbb titokvédelmi követelményeknek is megfelelő, hiteles nemzetbiztonsági levéltárrá vált. A hétéves intézményfejlesztési stratégia alapján valósult meg, hogy mind a tudományos kutatók, mind az információs kárpótlásért folyamodó állampolgárok interneten keresztül adhatják be kérelmeiket.bélyegkép|jobbra|263px|A Történeti Levéltár épülete
Iratok bélyegkép|balra|263px|A Történeti Levéltár iratraktára A Történeti Levéltár által őrzött iratanyag nagy része a kommunista diktatúra, a szocialista korszak titkosan megfigyelt személyeire, áldozataira (internáltakra, kitelepítettekre, rendőrségi vizsgálatok gyanúsítottaira, politikai okból elítéltekre stb.), a rendszert működtető erőszakszervezetekre, valamint azok alkalmazottaira vonatkozik. A levéltár őrzi az egykori ügynökökre és hálózati személyekre vonatkozó iratanyagokat is.
Iratbetekintés bélyegkép|jobbra|263px|A Történeti Levéltár ügyfélszolgálata A Történeti Levéltárban mindenki megismerheti, hogy 1990 előtt az állambiztonság milyen információkat gyűjtött róla, felmenőiről és családtagjairól. Az iratok megismerésére vonatkozó kérelem benyújtásakor személyes és a kutatást segítő adatok megadását kérik. Az iratanyagban a tényleges kutatómunkát a megadott adatok alapján, a rendelkezésre álló nyilvántartások segítségével a Történeti Levéltár munkatársai végzik el, majd annak eredményéről tájékoztatják a kérelmet benyújtót.
A korábban titkolt és elhallgatott történetek megismerése családtörténeti szolgáltatásként mindenki számára ingyenes.
Tudományos kutatás bélyegkép|balra|263px|A kutatóterem A Történeti Levéltárban őrzött iratanyag ma Magyarország egyik legkutatottabb forrásegyüttese: évente több száz kutató több millió oldalnyi iratanyagot tanulmányoz át.
A kutatók a kérelem beadásától az iratanyag megismeréséig minden mozzanatot akár online is elvégezhetnek, így a kért iratanyag elérhető számukra digitális formában is.
Feldolgozás és restaurálás A Történeti Levéltár kiemelt feladata az iratok megőrzése és azok megismerhetővé tétele, adatbázisok készítése. Ilyen többek közt a Történeti Levéltár központi adatbázisa, a komoly történeti értékkel bíró, több tízezres fotóadatbázis, az egykori politikai rendőrség működését bemutató parancsgyűjtemény, valamint egy, a hivatásos tisztek életútját ismertető adatbázis. A gyakorta sérült, töredezett, veszélyeztetett állapotú iratanyagot komplex állományvédelmi program keretében restaurálják.
Betekintő folyóirat 2007-ben indult a Történeti Levéltár Betekintő című online tudományos folyóirata, amely évente négy alkalommal (ebből egyszer angolul) jelenik meg, szaktanulmányokat, forrásközléseket és recenziókat közöl.
Szabadegyetem A Történeti Levéltár ingyenes szabadegyetem keretében Magyarországon kevéssé vagy szinte alig ismert történeti kutatásokat és forrásanyagokat mutat be, amelyek közelebb visznek az 1945 utáni időszak és a térség máig ható politikai folyamatainak megértéséhez.
Bevetítés filmklub A Történeti Levéltár filmklubjában olyan dokumentum- és játékfilmeket mutat be, amelyek a Levéltárban őrzött iratokhoz köthetőek. A rendezvények minden esetben ingyenesek és szabadon látogathatóak.
Állandó kiállítás bélyegkép|A Történeti Levéltár állandó kiállítása A Történeti Levéltár ingyenesen látogatható állandó kiállítása a politikai rendőrség 1945 és 1990 közötti működését konkrét történeti eseményeken keresztül, az iratanyagot a középpontba helyezve, a Levéltárunkba került tárgyak segítségével mutatja be. A látogatók így a lehető legteljesebb képet kapják az állambiztonság működéséről és iratairól. A kiállítást számos olyan interaktív elem, kihúzható fiók, hanganyag gazdagítja, amely szintén segít újabb és újabb rétegeket feltárni az állambiztonság történetéből.
Levéltár-pedagógia bélyegkép|Programok a Múzeumok Éjszakáján Az intézmény ingyenes levéltár-pedagógiai programjai a Történeti Levéltárban őrzött írott, tárgyi és audiovizuális forrásokra, továbbá az állandó kiállításra építve mutatja be az 1945 és 1990 közötti korszakot.
Kémhatás podcast A Történeti Levéltár podcastja az 1945 és 1990 közti időszakot az államvédelem és a politikai rendőrség szemszögéből vizsgálja meg. Kémhistóriáknak jár utána, ügynöksztorikat, sikeres és sikertelen beszervezéseket tár fel, hírszerzők alig ismert történeteit mutatja be, és operatív eszközök nélkül beszél operatív dolgokról. A havonta jelentkező, minden felületen elérhető műsorban egyszerre beszélnek a 20. századi magyar történelem kevésbé ismert pillanatairól, és mutatja be a levéltári iratanyagunkra épülő, legújabb társadalom- és eszmetörténeti kutatások eredményeit.
Adatbázisok A levéltárak, így a Történeti Levéltár számára is kiemelt feladat a kezelésében lévő iratanyagok mind alaposabb feldolgozása, rendezése és nyilvántartása, valamint a dokumentumok használatát megkönnyítő levéltári segédletek (raktári nyilvántartások, adatbázisok) készítése és közzététele.
Az intézmény számos ismeretterjesztő honlapja közül a legújabb a Topotéma nevet viseli, amely az 1945 és 1990 közötti magyarországi politikai rendőrség által használt épületeket mutatja be online térképre vetítve, épülettörténeti szócikkekkel, egykorú vagy mai fotó- és videóillusztrációkkal.
Jegyzetek
További információk Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára honlapja Betekintő - a Történeti Levéltár internetes folyóirata
Kategória:Magyarország levéltárai