A szölkup nyelv (vagy szelkup; önelnevezéssel шöльӄумыт əты / šöl’qumyt əty - a többit lásd a táblázatban cirill betűs írással és latin betűs fonetikus átírással) a déli szamojéd nyelvek utolsó még beszélt nyelve. шӧльӄумыт әтыšöľqumyt әtyчумыль ӄумыт әтыčumyľ qumyt әtyсӱccӱ ӄумыт әтыśüssü qumyt әtyшӧш ӄумыт әтыšöš qumyt әtyтӱй ӄумыт әтыtüj qumyt әty Státusza veszélyeztetett, mivel már csak kis egy létszámú népesség használja. Az Ob felső és középső folyásának vidékén kb. négyzetkilométernyi területen 1989-ben három, egymást alig-alig megértő nyelvjárásban 1716-an beszélték, és körülbelül még ugyanennyien vallották magukat szölkupnak. A 2010-es évekre azonban jelentősen csökkent a szölkup beszélőinek száma, így jelenleg a nyelv a kihalás szélén áll.
A szölkupok magukat nem tartják egységes népnek, társadalmi rétegzettségük igen összetett. Az északi és déli nyelvjárásokban számon tartott frátriák tagjainak, sok szintű hagyományos házasodási osztályokból más és más szabályok szerint kell házasodniuk. Régebben a szölkupokat helytelenül osztják szamojédoknak nevezték, miközben évezredek óta semmi közük az obi-ugor osztjákokhoz.
A középkor és kora újkor folyamán a szölkup volt a belső szibériai népek közti párbeszéd eszköze (lingua franca). A 20. század végi egyik ismert kutatója Jevgenyij Arnoldovics Helimszkij orosz nyelvész, a finnugrisztika egyik kiemelkedő alakja volt. Hazánkban 1993-ban Simon Kuper és Pusztay János jelentetett meg közösen egy szölkup társalgási könyvet (Szelkupszkij razgovornik. Narimszkij dialekt, 1993).
Nyelvükben van alanyi és tárgyas igeragozás, ami nemcsak a többi szamojéd nyelv jellemzője, hanem a magyar és a mordvin nyelvé is. A másik jellegzetesség a főnévragozásban az élő és az élettelen megkülönböztetése, ami egyetlen más uráli nyelvben sem fordul elő.
Jellemzők Szölkup szavak aakaj - állkapocs esyš - lesz ilaš - ápolni, dajkálni musaš - mosni njimaš - szoptat oopty - haj peptej - száj soq - hegyfok šaral - kemény, erős tembal - savanyú, keserű Tőszámnevek 1-10-ig: 1 ukkir 2 šitti 3 nakir 4 tetti 5 sompila 6 muktit 7 sel'či 8 šittičaköt 9 ukkirčaköt 10 köt Igemódjai: kijelentő latenivus feltételes coniunctivus
Jegyzetek
Források A világ nyelvei (Fodor István főszerkesztő):1999
További információk
Florian Sobanski: A szölkupok egy nyelvész szemével. In: Finnugor kalauz (szerk. Csepregi Márta), 249. oldal. Szölkup-angol szótár
Kapcsolódó szócikkek Uráli nyelvek
Kategória:Déli szamojéd nyelvek Kategória:Természetes nyelvek Kategória:Veszélyeztetett nyelvek