A kádiszíjai csata a muzulmán arab hadsereg és a perzsa Szászánida-dinasztia serege között zajlott 636-ban, a muszlim terjeszkedés első időszakában. Az arab győzelemmel végződő ütközet döntő jelentőségűnek bizonyult, és Perzsia arab meghódításához vezetett. Meghatározó eseménynek tekinthető az iszlám vallás perzsiai elterjesztésében is, és ez volt a kulcs az iszlám térnyeréséhez Irakban. A csatát III. Jazdagird perzsa uralkodó és Hérakleiosz bizánci császár állítólagos szövetségének is tekintették, mivel Herakleiosz idősebb leányát, Manyanht a szövetség szimbólumaként feleségül adta III. Jazdagirdhez.

Előzmények

Mohamed próféta idejében Perzsiát a Szászánida-dinasztia kormányozta. Ekkor a dinasztia 22. uralkodója II. Huszrau (ur. 590-628) volt a király, aki leginkább mint a Parvez „a mindig győző” néven ismert. II. Huszrau névlegesen kedvelte a keresztényeket, de háborút indított a bizánciak ellen, hogy megtorolja Maurikiosz halálát, akit 602-ben Phocas meggyilkolt. Így a perzsa seregek betörtek bizánci területre és elfoglalták Szíriát, Egyiptomot és Anatóliát, és diadalmenetben vitték el az „Igaz Keresztet”.

Ez a vereség és a rómaiak végső győzelme a Koránnak a Rómaiak című szúrájában meg volt jósolva: A Római Birodalom vereséget szenvedett egy országban, de ők vereségük után néhány éven belül hamarosan győztesek lesznek. Allahnál a döntés, a múltban és a jövőben: azon a napon a hívők örvendezni fognak Allah segítségével. Ő segít annak, akinek akar és ő hatalmas, a legirgalmasabb. Ez Allah ígérete. Allah soha nem szegi meg az ő ígéretét; de a legtöbb férfi nem érti.

I. Hérakleiosz, aki 610-ben Phocast követte a trónon, s a Bizánci Birodalom egyesítése után háborút kezdett. Sikeres ellentámadást indított, hogy visszaszorítsa a Szászánida Birodalmat az elvesztett területekről és megverte a perzsákat az utolsó, döntő ütközetben Ninive-nél, és előrenyomult Ktésziphón felé. A békeszerződésben úgy állapodtak meg, hogy az „Igaz Kereszt” visszakerül Hérakleioszhoz és minden bizánci terület, amit a perzsák elfoglaltak, kiürítésre kerül.

Belső örökösödési harcok

II. Huszraut a fia, II. Kavád 629-ben, a palotájában megölte, s a Perzsa Birodalom a látszólagos nagyságból, melyet 10 évvel korábban elért, a reménytelen anarchiába süllyedt.

Kavád kivégeztette 18 fiútestvérét, és alkudozásokba kezdett Hérakleiosszal, de néhány hónapi uralkodás után meghalt. Ezután III. Ardasír, II. Kavád fia 7 évesen lépett a trónra, őt 18 hónappal később saját tábornoka, Sarbaraz gyilkolta meg. A tábornok valódi neve Farrokhan volt, a Sarbaraz név a címét jelentette. A szó jelentése: „A Birodalom vadkanja”, ami bizonyította ügyességét a katonai vezetésben és utalt háborút kedvelő személyiségére. A vadkan a zoroasztriánus jelképek között a győzelmet jelenti.

Sarbaraz volt az, aki a Bizánci Birodalomtól 613–614-ben elfoglalta Damaszkuszt és Jeruzsálemet, illetve a bizánci–perzsa háború idején diadalmenetben elvitte az „Igaz Keresztet”. A perzsa kapitulációt követően Sarbaraz erősen benne volt a Szászánida-udvar intrikáiban. Ő kötötte meg a békét Hérakleiosszal és visszajuttatta neki az ’Igaz Kereszt”-nek elfogadott ereklyét. 630. áprilisában nem sikerült neki a Chorpan Tarkhan vezette kazár-türk seregekkel elfoglalnia Arméniát.

630.június 9-én Sarbarazt megölték és Burandukht követte a hatalomban. Boran vagy pontosabban Purandokht II. Huszrau szászánida király (590-628) lánya volt. Ő volt az egyike annak a két asszonynak, akik a Szászánida-dinasztia trónján ültek ( a másik az ő nővére Azarmidokht volt). Ő volt a 26. perzsa nagykirály 629 és 631 között.

Amikor Purandokht azzal a feltétellel trónra lépett – Sarbaraz meggyilkolása után, aki a Purandokht unokaöccsét, III. Ardasírt gyilkolta meg – hogy lemond a trónról III. Jazdagird javára, ha az kerül többségbe. Megkísérelt stabilitást teremteni a birodalomban. A stabilitás létrejött a Bizánci Birodalommal kötött békeszerződés által, a birodalomban a törvényesség helyreállt, megvalósult az infrastruktúra rekonstrukciója, az adókat csökkentették, bevezették a pénzverést. Ő volt az, aki Rostam Farrokhzad-ot a perzsa hadsereg parancsnokának jelölte. Nagyon szerencsétlen kísérletet tett a központi hatalom helyreállítására, ami jelentősen meggyengült a polgárháborúk miatt, majd hamarosan lemondott vagy meggyilkolták.

Purandokhtot nővére Azarmidokht távolította el, akit a perzsa udvar egy nemese, VI. Hurmuz váltott le. Őt követte III. Jazdagird, aki 16 évesen lett uralkodó, nagyapjának, II. Huszraunak a meggyilkolását követő 5 évig tartó belső küzdelem után. De az állam valódi pillérei Rostam Farrokhzad és Firoz tábornokok voltak. Ámbár, heves súrlódás volt kettőjük között, ez egyelőre a perzsa udvaroncok nyomására a színfalak mögött maradt. III.Jazdagird megkoronázása új életet lehelt a perzsa Szászánidákba.

A kalifátus felemelkedése és az iraki invázió

Mohamed próféta után, Abu Bakr kalifa megszerezte az ellenőrzést Arábia felett és hadjáratot indított a Szírában és Palesztinában maradt arabok ellen, nem bizonyos, vajon szándékában állt-e egy egész sor birodalom meghódítása, de előidézte azt a mozgalmat, ami néhány évtized múlva a legnagyobb birodalmat formálhatta a világon ebben az időben. Ily módon a keletkező iszlám birodalom összeütközésbe került Bizánccal és a Szászánida Birodalommal, amelyek évszázadokon keresztül harcoltak egymással e területekért. A háborúk hamarosan hódító háborúkká váltak, s a Bizánci Birodalom 80%-ának elfoglalását és a Szászánida Birodalom bukását eredményezték. Bár a Szászánidák még tanúsítottak ellenállást egy ideig. Meggyőződve a győzelemről, Abu Bakr két intézkedést hozott: a hódító sereget teljes egészében önkéntesekből állította fel és parancsnokának legjobb tábornokát, Khalid ibn al-Walidot tette meg. A muszlim tábornok soha nem vesztett csatát és a próféta az „Allah kardja” címet adta neki. Khalid négy egymást követő csatában gyors győzelmeket aratott. 633 áprilisában Kuvaitban a „láncok csatájában”, ugyanennek a hónapnak a 3. hetében Mezopotámiában a „folyóért folytatott csatában” , majd májusban a „walajai csatában”, aztán ezt követően a hónap közepén a döntő ullaisi ütközetben.

A Perzsa Birodalom eleddig derekasan küzdött, de 633 májusának utolsó hetében a „hirai-csata” után az iraki tartományi főváros Hira is muzulmán kézre került. Ezt követően 633. június-júliusban az erős ellenállást tanúsító Al-Anbar városát is meghódították az arabok. Khalid ezután dél irányban tovább nyomult és 633. július végén elfoglalta Ein ul Tamr városát. 633 novemberében Khalid visszaverte a perzsa ellentámadást és decemberben a moszlim erők elérték Firazt, ahol a firazi csatában legyőzték a Szászánidák, a bizánciak és a keresztény arabok egyesített hadseregét. Ez volt Khalid utolsó csatája Irak meghódításában. 633 végére az arabok Ktésziphón kivételével egész Irakot elfoglalták. A nyugati fronton azonban megváltozott a helyzet. Szíriában és Palesztinában közvetlen érintkezés jött létre a bizánci erőkkel és emiatt Khalid serege felével odament. Nem sokkal ezután, 634 augusztusában meghalt Abu-Bakr, akit Omar ibn Al-Hattab kalifa követett a trónon. Az Irakban lévő muzulmán csapatok kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy ellenőrizzék a régiót. Így Khalid pusztító inváziója után a perzsák időt nyertek a talpra álláshoz. A politikai bizonytalanság Ktésziphonban egyébként teljes volt. Mégis a perzsák megerősödtek, több csapatot összevontak és ellentámadást készítettek elő. Musanna ibn Haris, aki az Irakban állomásozó arab erők új parancsnoka volt, csapatait az előretolt helyőrségekből visszavonta és kiürítette Hira városát. Ezután visszavonult az Arab-sivatag közelébe. Közben Omár erősítést küldött Medinából Abu Ubaid parancsnoksága alatt.

Az erősítés 634 októberében érkezett meg Irakba és Abu Ubaid átvette a parancsnokságot, majd legyőzte a Szászánidákat a namaraqi csatában, a mai Kúfa mellett. Ezután a kaskarhei csatában győzött és ellenállás nélkül visszafoglalta Hirát. A perzsák azonban egy újabb ellentámadást indítottak és a „hídi csatában” a muszlimok súlyos veszteségeket szenvedtek, s Abu Ubaid is elesett. A sereg parancsnokságát Musanna vette át és a megmaradt mintegy 3000 emberrel visszavonult és átkelt az Eufráteszen. A perzsa parancsnok, Bahman elhatározta, hogy Perzsián kívül is üldözi az arabokat, de szándékáról kénytelen volt lemondani, mivel Rostum visszarendelte Ktésziphonba, hogy segítse az ellene irányuló lázadást leverni. Musanna visszavonult Arábia határára és erősítést hívott. Miután megfelelő erősítést kapott újra harcba indult és az Eufrátesz nyugati partján táborozott le, ahol azonban a perzsák meglepték és legyőzték.

A perzsa ellentámadás

Khalid ezután Irakból Szíriába vonult, így az Eufrátesz és a Tigris közötti termékeny terület katonailag és politikailag instabil lett. Időnként a perzsák, időnként az arabok gyakoroltak ellenőrzést felette. A bizonytalanság akkor szűnt meg, amikor III. Jazdagird konszolidálta a hatalmát és szövetséget kötött Hérakleiosz bizánci császárral 635-ben annak érdekében, hogy egy hatalmas ellentámadást indítson. Hérakleiosz a lányát feleségül adta III. Jazdagirdhez, ezzel a régi római hagyomány szerint megpecsételve a szövetséget. Ezután Hérakleiosz egy jelentős offenzívát kezdett Levantében. Ezalatt III. Jazdagird elrendelte a visszavonulást Irakból, s hatalmas haderőt vont össze. Az volt az elgondolás, hogy jól összehangolt támadásokkal semmisítik meg a közös ellenség, Omár kalifa erőit. Amikor azonban 636 májusában Hérakleiosz megindította a támadását, ezt nem tudta koordinálni III. Jazdagirddel és a terv összeomlott. Omár állítólag értesítést kapott a szövetségről, így saját tervet dolgozott ki annak meghiúsítására. Először a bizánciakkal akart leszámolni, majd a Jarmúknál lévő csapatokat akarta megerősíteni. 6000 katonát küldött kis egységekben azt a látszatot keltve, mintha folyamatos lenne az utánpótlás. Eközben megtévesztésül alkudozásba kezdett III. Jazdagirddel, elrendelve Szaad ibn Abi Vakkásznak, hogy próbálja meg a perzsát az iszlám hitre téríteni. Hérakleiosz ugyanekkor tábornokának, Vahannak azt az utasítást küldte, hogy addig ne támadja meg a moszlimokat, amig ő erre nem ad parancsot. A Medinából érkező egyre több erősítéstől és a muzulmánok növekvő erejétől tartva, a bizánciak azonban úgy érezték, hogy támadniuk kell mielőtt az arabok túlságosan megerősödnének. A 636 augusztusában lezajlott jarmúki csatában aztán a bizánci császár hadserege mégis megsemmisült, s hatalma visszaszorult. III. Jazdagird viszont továbbra is az eredeti támadó tervet hajtotta végre, összevonva csapatait a főváros, Ktésziphon közelében. A hatalmas sereg a veterán tábornok, Rostam irányítása alatt volt és Ktésziphon mellett Sabat városában táborozott. Omár, mikor hírét vette az ellentámadás előkészítésének, parancsot adott Muthana-nak, hogy vonuljon vissza az Arab-sivatag széléig és hagyja el Irakot. A kivonulás Irakból tehát megismétlődött.

Muzulmán előkészületek