Julia Fiona Roberts (Atlanta, Georgia, 1967. október 28. –) Oscar-díjas amerikai színésznő, filmproducer.
Az 1990-ben bemutatott Micsoda nő! című romantikus vígjátékkal alapozta meg pályafutását, melynek során az egyik legjobban fizetett hollywoodi színésznővé vált. Nyolc jelölésből három Golden Globe-díjat nyert, továbbá négy alkalommal jelölték Oscar-díjra, ebből a legjobb női főszereplőnek járó díjat vihette haza az Erin Brockovich – Zűrös természet (2000) című életrajzi filmben nyújtott alakításáért. További, sikeres filmjei közé tartozik a Mystic Pizza (1988), az Acélmagnóliák (1989), az Egy ágyban az ellenséggel (1991), A Pelikán ügyirat (1993), az Álljon meg a nászmenet! (1997), a Sztárom a párom (1999) és az Oltári nő (1999).
Az Erin Brockovich sikere után a 2000-es években feltűnt az Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi (2001), a Mona Lisa mosolya (2003), az Ocean’s Twelve – Eggyel nő a tét (2004) és a Charlie Wilson háborúja (2007) című filmekben. 2010-es évekbeli szereplései közt található a Valentin nap (2010), az Ízek, imák, szerelmek (2010), a Pénzes cápa (2016) és Az igazi csoda (2017). A 2014-es Igaz szívvel című televíziós filmben női mellékszereplőként Primetime Emmy-díjra jelölték.
Fiatalkora és családja Atlantában, a Crawford Long Hospitalban született. Családja ekkor Atlanta elővárosában Smyrnában élt. Szüleinek gyermek-színészképző iskolája volt. A szülők barátságban voltak Martin Luther Kinggel, akinek a gyerekei Robertsék színiiskolájába jártak. Amikor Julia Roberts megszületett, a szülőknek nem volt elég pénze a kórházi számla kiegyenlítésére, és végül King állta a költségeket.
Gyermekkorában imádta az állatokat. Eredetileg állatorvos akart lenni, de később újságírónak tanult. Bátyjának hollywoodi sikerein felbuzdulva ő is megpróbálkozott a színészettel.
Pályafutása
Első áttörése 1988-ban volt a Mystic Pizza és a Gördülő kavicsok című filmekkel. Az Acélmagnóliák (1989) című filmben megformált szerepéért a következő évben Oscar-díjra jelölték legjobb női mellékszereplő kategóriában. A karrierjét az 1990-ben bemutatott Micsoda nő! című közönségfilm indította el, amiben egy prostituáltat játszott Richard Gere oldalán. Az alakításért a legjobb női főszereplőként Oscar-díjra jelölték. A következő években nagy költségvetésű romantikus komédiákban játszott. Egy epizódszerep erejéig megjelent a Jóbarátok egy 1996-os epizódjában.
Az Erin Brockovich – Zűrös természet (2000) című alakításáért életében először elnyerte az Oscar-díjat. Roberts volt az első nő a 20 millió dollárosok klubjában, amikor aláírta erről az összegről az Erin Brockovich szerződését.
Magánélete New Yorkban, Malibuban és az Új-Mexikói Taosban vannak otthonai. Az UNICEF keretein belül karitatív tevékenységet folytat. A People magazin A világ 50 leggyönyörűbb embere közé választotta.
1989-ben Richard Gere-rel és Dylan McDermott-tal volt együtt. 1991-ben Jason Patric színésszel randevúzott. Kiefer Sutherland jegyese volt 1991-ben, akivel az Egyenesen át forgatása alatt ismerkedett meg. Roberts felbontotta a kapcsolatukat, miután megtudta, hogy Sutherland megcsalta őt. A színésznő együtt élt Liam Neesonnel, akit a Gördülő kavicsok forgatásán ismert meg. 1993-ban hozzáment Lyle Lovett countryénekeshez, a házasság két évig tartott. Benjamin Bratt-tel (1998–2001 június), Daniel Day-Lewis-szal, Ethan Hawke-kal és Matthew Perryvel is folytatott szerelmi kapcsolatot.
2002-ben házasságot kötött Daniel Moder operatőrrel, akivel A mexikói című mozifilm forgatása alatt találkozott két évvel korábban. 2004-ben egy ikerpár gyermekük született, majd 2007-ben világra jött harmadik gyermekük, Henry.
Filmográfia Film
Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1987 Firehouse Babsstáblistán nem szerepel 1988 Gördülő kavicsok Satisfaction Daryle Pizzavarázs Mystic Pizza Daisy Arujo Tóth Enikő 1989 Vérvörös nap1986-ban forgatták Blood Red Maria Collogero Csellár Réka Acélmagnóliák Steel Magnolias Shelby Eatenton Tóth Enikő 1990 Micsoda nő! Pretty Woman Vivien Ward Tóth Enikő Egyenesen át Flatliners Dr. Rachel Mannus Tóth Enikő 1991 Egy ágyban az ellenséggel Sleeping with the Enemy Laura Burney Tóth Enikő Györgyi Anna A szerelem erejével Dying Young Hilary O'Neil Tóth Enikő Hook Hook Csingiling Vándor Éva 1992 A játékos The Player önmaga (cameo) 1993 A Pelikán ügyirat The Pelican Brief Darby Shaw Kökényessy Ági 1994 A zűr bajjal jár I Love Trouble Sabrina Peterson Tóth Enikő Pret-a-porter – Divatdiktátorok Pret-a-Porter Anne Eisenhower Tóth Enikő 1995 Szóbeszéd Something to Talk About Grace King Bichon Vándor Éva 1996 A gonosz csábítása Mary Reilly Mary Reilly Tóth Enikő Michael Collins Michael Collins Kitty Kiernan Tóth Enikő A varázsige: I love you Everyone Says I Love You Von Sidell Tóth Enikő 1997 Álljon meg a nászmenet! My Best Friend's Wedding Julianne Potter Györgyi Anna Összeesküvés-elmélet Conspiracy Theory Alice Sutton Tóth Enikő 1998 Édesek és mostohák Stepmom Isabel Kelly Tóth Enikő 1999 Sztárom a párom Notting Hill Anna Scott Tóth Enikő Oltári nő Runaway Bride Maggie Carpenter Tóth Enikő 2000 Erin Brockovich – Zűrös természet Erin Brockovich Erin Brockovich Tóth Enikő 2001 A mexikói The Mexican Samantha Barzel Tóth Enikő Amerika kedvencei America's Sweethearts Kathleen "Kiki" Harrison Tóth Enikő Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi Ocean's Eleven Tess Ocean Tóth Enikő 2002 Egy veszedelmes elme vallomásai Confessions of a Dangerous Mind Patricia Watson Tóth Enikő A nagy bajnok Grand Champion Jolene Tóth Enikő Szemből telibe Full Frontal Catherine / Francesca Tóth Enikő 2003 Mona Lisa mosolya Mona Lisa Smile Katherine Ann Watson Tóth Enikő 2004 Tell Them Who You Are (dokumentumfilm) önmaga Közelebb Closer Anna Tóth Enikő Ocean’s Twelve – Eggyel nő a tét Ocean's Twelve Tess Ocean Tóth Enikő 2006 Hangya boy The Ant Bully Hova (hangja) Spilák Klára Malac a pácban Charlotte`s Web Charlotte, a pók (hangja) Tóth Enikő 2007 Charlie Wilson háborúja Charlie Wilson's War Joanne Herring Tóth Enikő 2008 Közös titkunk Fireflies in the Garden Lisa Waechter Tóth Enikő Kit Kittredge Kit Kittredge: An American Girl 2009 Kettős játék Duplicity Claire Stenwick Tóth Enikő 2010 Valentin nap Valentine's Day Kate Hazeltine Tóth Enikő Ízek, imák, szerelmek Eat Pray Love Elizabeth Gilbert Tóth Enikő 2011 Jesus Henry Christ Szemenszedett boldogság Love, Wedding, Marriage Ava terapeutája (hangja) Larry Crowne Larry Crowne Mrs. Tainot Tóth Enikő 2012 Tükröm, tükröm Mirror, Mirror Gonosz királynő Tóth Enikő 2013 Augusztus Oklahomában August: Osage County Barbara Weston Tóth Enikő 2015 Szemekbe zárt titkok Secret in Their Eyes Jessica Cobb Tóth Enikő 2016 Anyák napja Mother's Day Miranda Collins Tóth Enikő Pénzes cápa Money Monster Patty Fenn Tóth Enikő 2017 Hupikék törpikék – Az elveszett falu Smurfs: The Lost Village Törpfűzi (hangja) Básti Juli Az igazi csoda Wonder Isabel Pullman Tóth Enikő 2018 Egy fiú hazatér Ben Is Back Holly Burns Tóth Enikő 2022 Beugró a Paradicsomba Ticket to Paradise Georgia Tóth Enikő 2023 Távol a világtól Leave the World Behind Amanda Sandford Tóth Enikő 2025 Vadászat után After the Hunt Alma Olsson Tóth Enikőfilm végén feltüntetett stáblista alapján
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1987 Crime Story Tracy 1 epizód 1988 Miami Vice Miami Vice Polly Wheeler 1 epizód Baja Oklahoma Candy Hutchins tévéfilm 1995 Before Your Eyes: Angelie's Secret narrátor tévéfilm 1996 Jóbarátok Friends Susie Moss 1998 Murphy Brown önmaga 1 epizód 1999 Esküdt ellenségek Law & Order Katrina Ludlow 1 epizód 2000 Silent Angels: The Rett Syndrome Story narrátor tévéfilm 2003 Bírósági mesék Queen Supreme vezető producer (3 epizód) Freedom: A History of Us Virginia szemtanú / Appleton újságírója 2 epizód 2004 Barátság mindenáron Samantha: An American Girl Holiday 2005 Felicity Felicity: An American Girl Adventure 2006 Beslan: Three Days In September narrátor dokumentumfilm Molly és Emily Molly: An American Girl on the Home Front 2011 Extraordinary Moms műsorvezető 2014 Makers: Women Who Make America narrátor dokumentumsorozat (2 epizód) Igaz szívvel The Normal Heart Dr. Emma Brookner 2017 Bear Grylls: Sztárok a vadonban Running Wild with Bear Grylls önmaga 1 epizód 2018 Homecoming Heidi Bergman 2022 Gaslit – A Watergate-botrány Gaslit Martha Mitchell 8 epizód (vezető producer)
Fontosabb díjak és jelölések 2001: Oscar-díj, legjobb színésznő, Erin Brockovich – Zűrös természet 2001: BAFTA-díj, legjobb színésznő, Erin Brockovich – Zűrös természet 2001: Golden Globe-díj, legjobb színésznő (filmdráma) Erin Brockovich – Zűrös természet 1991: Golden Globe-díj, legjobb színésznő (filmvígjáték) Micsoda nő! 1990: Golden Globe-díj, legjobb mellékszereplő színésznő, Acélmagnóliák 1990: Oscar-díj, legjobb mellékszereplő színésznő Acélmagnóliák 1991: Oscar-díj, legjobb színésznő Micsoda nő! 1991: BAFTA-díj, legjobb színésznő Micsoda nő! 1998: Golden Globe-díj, legjobb színésznő (filmvígjáték) Álljon meg a nászmenet! 2000: Golden Globe-díj, legjobb színésznő (filmvígjáték) Sztárom a párom 1999: Primetime Emmy-díj, legjobb vendégszínésznő (drámasorozat) Esküdt ellenségek 2008: Golden Globe-díj, legjobb mellékszereplő színésznő Charlie Wilson háborúja 2010: Golden Globe-díj, legjobb színésznő (filmvígjáték) Kettős játék 2014: Oscar-díj, legjobb mellékszereplő színésznő Augusztus Oklahomában 2014: BAFTA-díj, legjobb mellékszereplő színésznő Augusztus Oklahomában 2014: Golden Globe-díj, legjobb mellékszereplő színésznő Augusztus Oklahomában 2014: Primetime Emmy-díj, legjobb mellékszereplő színésznő (minisorozat) Igaz szívvel 2019: Golden Globe-díj, legjobb színésznő (drámasorozat) Homecoming 2023: Golden Globe-díj, legjobb színésznő (minisorozat) Gaslit: A Watergate-botrány 2026: Golden Globe-díj, legjobb színésznő (filmdráma) Vadászat után
Fordítás
Jegyzetek
További információk
Kategória:1967-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Amerikai szinkronszínészek Kategória:Amerikai filmproducerek Kategória:BAFTA-díjasok Kategória:Oscar-díjasok Kategória:Golden Globe-díjasok Kategória:Screen Actors Guild-díjasok Kategória:Atlantaiak