Az álmodó (eredeti cím: Dreamer, illetve Dreamer: Inspired by a True Story) 2005-ben bemutatott amerikai sport-filmdráma, melynek elsőfilmes rendezője és forgatókönyvírója John Gatins. A főbb szerepekben Kurt Russell, Kris Kristofferson, Elisabeth Shue és Dakota Fanning látható.

2005. szeptember 10-én debütált a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon. Október 21-én került az amerikai mozikba a DreamWorks Pictures forgalmazásában.

Cselekmény Ben Crane sikeres tréner, de egy váratlan baleset változást hoz az életében. Soñador, azaz Szonya, a versenyló felbukik a pályán és eltöri a lábát. A tulajdonos, Palmer el akarja altatni a lovat, Bent pedig kirúgni, mert nem tudja kifizetni. Ben elfogadja a törött lábú lovat és a hiányos fizetést, ezután hazaviszi a lovat. Lánya, Cale, mindenképpen szeretné, ha a lovat meggyógyítanák. A ló sérülése gyógyítható, Szonya lábát sínbe teszik és kipányvázzák, hogy ne tudjon mozogni, így megfelelően tudnak összeforrni a csontjai. Ha futni nem is tud többé, Ben tervei szerint legalább jó tenyészkanca lesz belőle.

Egy váratlan hír azonban romba dönti elképzeléseit: a kanca meddő. Csak Cale miatt nem altatta el a lovat, így a lány meg akar szökni a lóval. A ló megindul a kislánnyal és sebes vágtába kezd, ezáltal bizonyossá válik, hogy Szonya újra tud galoppozni. Elkezdik a lovat felkészíteni a versenyzésre, Szonya zsokéja koplalni kezd, így hozni tudja majd a versenysúlyát. Aztán benevezik Szonyát az év legrangosabb versenyébe és bár utolsónak, de meghívást kap.

A nevezési és indulási díjra nincs pénze a Crane családnak, egy arab üzletember segít nekik, cserébe a család majd a versenydíjból visszafizeti a kölcsönt. Palmerrel fogadást is kötnek, hogy Góliát Fia nevű nagyon jó lovát legyőzik. Ben az utolsó pillanatban vissza akarja léptetni a lovat, mert fél egy újabb sérüléstől, de a ló futni akar. Ben minden tartalék pénzét felrakja a bukmékereknél Szonya győzelmére.

A start után a kanca a mezőny végén találja magát, majd a zsoké verseny közben elveszíti a kengyelt, így még nagyobb lesz a hátrányuk. Mégis sorban hagyják le ellenfeleiket, míg végül jön a befutó és már csak Góliát Fia van előtte. A két ló nagy csatát vívnak a győzelemért, amiből végül Szonya kerül ki győztesen.

Szereplők SzerepSzínészMagyar hang Benjamin "Ben" Crane Kurt Russell Sörös Sándor Cale Crane Dakota Fanning Kántor Kitty Pop Crane Kris Kristofferson Fülöp Zsigmond Lillian "Lilly" Crane Elisabeth Shue Orosz Anna Everett Palmer David Morse Rosta Sándor Manolin Vallarta Freddy Rodríguez Simonyi Balázs Balon Luis Guzmán Berzsenyi Zoltán Prince Sadir Ódéd Fehr Varga Rókus William "Bill" Ford Ken Howard Faragó András Doc Fleming Holmes Osborne Forró István

Jegyzetek

További információk

Kategória:2005 filmjei Kategória:Amerikai filmdrámák Kategória:Sportfilmek Kategória:DreamWorks Pictures-filmek Kategória:Lovakkal kapcsolatos filmek Kategória:Szerencsejáték témájú filmek