Az abszintizmus egy kitalált betegség,Padosch, Lachenmeier, Kröner: Absinthism – Abstract melynek elméletét legnagyobb részt egy francia orvos, dr. Valentin Magnan dolgozta ki a 19. század második felében. Tünetei azonosak az akkoriban még kevésbé ismert krónikus alkoholizmuséval, amelyek közül főleg az egyszerű alkoholistákénál aktívabbnak tartott, hallucinációk által kísért görcsrohamokat hangsúlyozták ki. A betegség kiváltó okának az abszint rendszeres és nagy mennyiségű fogyasztását tartották, ami akkoriban Franciaország egyik legnépszerűbb alkoholos itala volt. A századfordulón legelfogadottabb elmélet elsősorban a fehér üröm illóolajában található tujont, másodsorban pedig a többi növény hatóanyagait tartotta felelősnek a tünetegyüttesért. A korabeli szakértők egy része elutasította, hogy az abszintot és más égetett szeszeket fogyasztó alkoholisták tünetei különböznének.
Több ország kormánya is az abszintizmusra és a franciaországi eseményekre hivatkozva tiltotta be az abszint gyártását 1898 és 1923 között, bár az elméletet nem támogatták közvetlen bizonyítékok. Az abszint francia tilalmát az első világháború okozta nyomás alatt iktatták törvénybe, miután az ital ellenzői a közvélemény befolyásolásával elterjesztették, hogy az abszint őrületet okoz. A gazdasági, politikai és erkölcsi indokoktól vezérelt hadjáratot olyan tudományos eredményekre alapozták, melyeket megjelenésüktől kezdve súlyos kritikák értek.
A mai laboreredmények szerint a növényi összetevők veszélytelen mennyiségben voltak jelen az abszintban. Az abszintizmus feljegyzett tünetei nem különböznek a krónikus alkoholizmusétól, az abszintfüggő alkoholisták állítólagos rosszabb állapotát pedig a hígítatlan abszint fogyasztása, a hamisításhoz használt mérgező vegyszerek és a rossz minőségű alkohol okozhatták.
Az abszintizmus elméletére több jelenkori tévhit is épül, amelyek legtöbbször hallucinogén és más pszichoaktív hatásokat tulajdonítanak az abszint növényi összetevőinek, vagy durván eltúlozzák a korabeli abszint tujontartalmát.
Az abszint
bélyeg|150px|Abszint, a pohárban vízzel hígítva
Az abszint olyan égetett szesz, melyet fehér ürömmel, ánizzsal, továbbá jellemzően édesköménnyel, római ürömmel és izsóppal ízesítenek, gyakran további fűszerekkel kiegészítve. Az abszint a recepttől függően jellemzően peridotzöld vagy színtelen – a zöld színt egyes olcsóbb változatokban és hamisítványokban ételfestékkel utánozzák. Alkoholtartalmát úgy állítják be, hogy a párlatban található illóolaj-mennyiség oldott állapotban maradjon, nagyobb mennyiségű víz hatására ugyanis kicsapódik (louche-hatás) – az abszintot hagyományosan legalább 45% alkohollal palackozzák.
Legkorábbi ismert megjelenési helye a svájci Neuchâtel kanton Val-de-Travers kerülete, ahonnan Henri-Louis Pernod közreműködével került át Franciaországba 1805-ben, majd vált a 19. század második felének, majd a századfordulónak az egyik legdivatosabb italává.
Fogyasztását gyakran szertartásos hígítás előzi meg, ugyanis élvezeti értéke 11-20% alkoholtartalommal, jéghideg vízzel hígítva a legnagyobb, és az ital víz okozta opálosodása látványosabban megy végbe, ha a vizet csak lassan adagolják hozzá.
Az abszintként forgalmazott italok egy jelentős része – az ital tilalma előtt és rehabilitációja óta is – hamisítvány. A 19. században az ital legismertebb jellemzői a zöld szín és a víz hozzáadásakor megjelenő opálos jelleg voltak, ezeket sok gyártó mérgező vegyszerekkel pótolta. A mai köztudatban általában a 60% fölötti alkoholtartalmú, feltűnő színű, fehérüröm-kivonatot tartalmazó ital jelenti az abszintot, így – törvényi szabályozás híján – sok gyártó csak ezeknek próbál megfelelni.
A Szent Anna Elmegyógyintézet 1867-től kezdve a Párizs környékéről begyűjtött elmebetegek kezelésük előtt a Szent Anna Elmegyógyintézetbe kerültek kivizsgálásra, ahol mindegyikőjükről aktát nyitottak. Ez utóbbiba jegyezték az orvosi szakvéleményeket és a beteg ismerőseitől szerzett információkat, az akták alapján pedig statisztikákat készítettek. Az alkoholistáknak nem csak a saját, de utódaik állapotát is figyelemmel kísérték.
Az alkoholbetegeket több kategóriába sorolták. Az elsőbe az „egyszerű” alkoholisták tartoztak, akiknek állapotát vélhetőleg maga az alkoholfogyasztás okozta. A másodikba alkoholista szülők olyan utódai kerültek, akiknél úgy gondolták, az alkoholfogyasztás hozta felszínre a lappangó őrületet. Egy harmadik statisztikai csoportot képeztek az utóbbiak közül azok, akik emellett alkoholisták is voltak. 1888–1911 közt az utóbbi két kategóriába egyre többen tartoztak az egyszerű alkoholistákhoz képest, és ez idő alatt a szellemi fogyatékkal születettek száma is megduplázódott.
Az egyszerű alkoholisták közt az abszintistának talált betegek száma elenyésző volt: a legrosszabb évben (1896) 800 esetből 21 abszintistát jegyeztek fel, átlagosan azonban csak évi 7-et. A többi egyszerű alkoholista alkoholos delírium vagy krónikus alkoholizmus, ritka esetben pedig delirium tremens miatt került be.
A beutaltak átlagosan kevesebb mint fele egyéb elmebajjal került az intézetbe.
Az abszintizmus elmélete bélyegkép|Frédéric Christol plakátja az alkohol és az abszint veszélyeiről A 19. század második felében egyre több tanulmány foglalkozott a Franciaországban azelőtt soha nem látott mértékű alkoholizmussal. Megfigyelték, hogy a krónikus alkoholizmusban szenvedő beteg néhány hét után ingerlékeny és nyugtalan lesz, alvászavarokkal küzd, mindennaposak az illúziók és hallucinációk – ellentétben azzal a modern tévhittel, hogy ilyesmit csak az abszintivóknál figyeltek volna meg – és mikor szervezete „telítődött”, vagy más „erős inger” éri, alkoholos delíriumba zuhan. Ekkor változó, de szinte mindig gyötrő hallucinációk jelentkeznek, majd a delírium valamilyen alkoholos (korabeli szakkifejezésekkel „mániákus”, „melankolikus” vagy „idiotikus”) elmezavarban végződik.
Motet, Marcé és Magnan A szakirodalom 1859-ben különböztette meg először az abszint és egyéb alkoholok egészségkárosító hatását. Dr. Auguste Motet, miután „abszintistákkal” (abszintivó alkoholistákkal) foglalkozott egy párizsi elmegyógyintézetben, arra a következtetésre jutott, hogy az abszint veszélyesebb más szeszeknél, mert idővel delíriumot és hallucinációkat is okoz. Louis Marcé, a Bicêtre Kórház egyik orvosa 1864-ben különböző állatokat adagolt túl a fehér üröm illóolajával, és – mivel ez hasonló görcsrohamokat okozott, mint az alkoholmérgezés és a delirium tremens – ezzel klinikailag is megalapozta az abszintizmus elméletét. Ez idő tájt az iszákosok ilyen rohamait még egyoldalúan a növénykivonatoknak tulajdonították.Baker: The Book of Absinthe. 127. o. 1865-ben a Dictionnaire de Médecine-ben is megjelent az abszintizmus fogalma:Adams: Hideous Absinthe 53. o.
Marcé egykori diákja, Valentin Magnan nevéhez fűződik az abszintizmus elméletének részletesebb kidolgozása. Magnan úgy hitte, hogy az alkohol, de leginkább az abszint fogyasztása volt felelős a francia kultúra bomlásáért. Olyan tüneteket próbált felmutatni, melyek megkülönböztetik az abszintizmust az egyszerű alkoholizmustól, és azt próbálta bebizonyítani, hogy az „abszintroham” különbözik a delirium tremenstől és az akut alkoholmérgezéstől. A különleges tüneteket abban látta, hogy a beteg előjel nélkül is delíriumba esik, előfordultak epilepszia-szerű rohamok, 1-2 perces szédülés, valamint a delírium alatti hallucinációk erősebbek. Elméletét a fehér üröm kivonatával túladagolt állatok rohamaival próbálta igazolni annak ellenére, hogy míg az általában 60% tujont tartalmaz, az eddig ismert korabeli abszintok legfeljebb 0,0048%-ot. Részben az ő nevéhez fűződik a téves párhuzam a tujon és a THC közt is, ugyanis az üröm hatását – többek között – a hasiséhoz hasonlította. Az 1890-ben megjelent Az abszintizmus elsődleges klinikai tünetei és más hasonló munkái alapozták meg az abszint elleni tudományos támadásokat.The Lancet, September 19, 1874, Pages 410 - 412, On the Comparative Action of Alcohol and Absinthe.Adams: Hideous Absinthe 59. o.Adams: Hideous Absinthe 183. o.
Más francia orvosok véleménye
B. Dupuy vezető akadémiai gyógyszerész 1875-ben részletes tanulmányt készített Abszint: tulajdonságai és veszélyei címmel, és az összes akkor ismert tényt figyelembe véve arra a következtetésre jutott, hogy a fehérüröm-esszencia önmagában nem lehet felelős az iszákosok epilepsziájáért és epileptikus rohamaiért. Hangsúlyozta, hogy az abszint legfőbb összetevője az alkohol.Adams: Hideous Absinthe 61. o.
Dr. Eugene Ledoux állításai szerint 1860-ban az Algériában szolgáló tisztek és katonák közt kötelező volt az abszint-fejadag fogyasztása, és elterjedt volt köztük egy érzékcsalódásokkal járó elmebetegség, amelyet csak „le cafard”-nak (csótánynak) neveztek. Felmérései szerint Kelet-Franciaország különböző területein párhuzamban volt az abszintfüggőség az elmebajjal, az epilepsziával és a tuberkulózissal.
Az Académie de Médecine elnöke, Étienne Lancereaux sokéves kutatás után meg volt győződve róla, hogy az abszint illóolajai veszélyesebbek az őket hordozó alkoholnál. Az ital egyik legnagyobb veszélyét a függőségben és a nőkre gyakorolt vonzerejében látta: napi egy pohár abszintot önmagában nem tartott veszélyesnek.The Lancet, April 26, 1930, Pages 944 to 946, Absinthe and Absinthe Drinking in England.
Az abszintizmus mint öröklődő betegség Az abszintizmus mellett szóló érvek sokszor a betegségek öröklődéséről szóló Lamarck-i elméletekre támaszkodtak, melyek szerint bármilyen, abszint okozta elváltozás továbböröklődik az utódokra. Magnan a genetikai korcsosulás eme elméletével magyarázta az elmebetegségek kialakulását. Érdemes megjegyezni, hogy az alkoholizmus hatásait is öröklődőnek tartották; a JAMAAz Amerikai Orvosszövetség Folyóirata (The Journal of the American Medical Association) szerkesztői rovatában jelent meg az elmélet, miszerint az alkoholisták gyerekeinek nagy része gyakrabban „idióta, epilepsziás, neurotikus, alkoholista, degenerált és torzszülött”, mint az egészséges szülőké. Emiatt teljes szesztilalmat javasoltak.Padosch, Lachenmeier, Kröner: Absinthism – Degeneration and absinthism
Az abszintizmus korabeli kritikája Az Egyesült Királyságban, ahol a 18. század első felében a gin és hamisítványai a francia abszinthelyzethez hasonló társadalmi katasztrófát okoztak, súlyos kritikával illették Magnan elméletét. A Lancetben közölt cikkek és tanulmányok (a lap Magnan írásaiból is közölt) szerint nem sikerült éles különbségeket tenni az abszint és a többi alkohol hatása között, mert az abszintizmus összes ismert tünetét tapasztalták már egyéb alkoholt fogyasztóknál (beleértve az epileptikus rángásokat is), és az abszintként értékesített olcsó italok sokszor egyébként sem tartalmazták a megvádolt fehér üröm kivonatát. Magnan állatkísérleteit hiteltelennek tartották, ugyanis azokban nem a tiszta alkohol és az abszint hatását hasonlította össze, hanem az alkoholét és a fehérüröm-kivonatét, amely utóbbit az abszint csak elenyésző mennyiségben tartalmaz. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a franciák a réz-szulfát mellett már antimon-trikloriddal is hamisítják az abszintot, ráadásul pozitív hatást várnak a mérgező vegyülettől.The Lancet, May 9 1868, Pages 600-601, Absinthe ; March 6th 1869, Page 334, Absinthe and Alcohol ; January 4, 1873, Page 22, Absinthism.
Ellentmondások